Ha alapvetően szociális beállítottságúak vagyunk, azaz szeretjük a társaságot és nem elégíti ki a napjainkat a csipkefüggöny mögüli világ bámulása, komoly fejtörést fog okozni egy idő után a társaság vadászata. Azért nem pontosítom, hogy tulajdonképpen kinek vadásszuk a barátokat, mert az esetek nagy részében nem meghatározható, hogy magunknak, vagy a sarjnak. Amikor a gyerek még csak határozottan hanyatt fekve tud létezni és az ökle az egyetlen szórakoztató csatornája, nyilván anya magának keresi a barátot (meg a bajt), de amikor már nyitott a pici egy kis szociális kalandozásra, akár két legyet is üthetünk egy csapásra. Azt a verziót persze nem is említem, amikor a kiskölykök jól meglennének, de a szülői fronton zavar van az erőben, mert ilyenkor nem életképes a kapcsolat, még ha bimbózónak tűnik, akkor sem.
Egy kevés interaktivitást mutató csecsemővel mit tehetünk mást, mint hogy fel és alá grasszálunk a parkban, vagy a háztömb körül. A játszótérre ekkor még nem igazán merészel betérni a csupán fekvő babakocsival rendelkező nő, így nem marad más hátra, mint a hasonló helyzetben lévő sorstársak mellett pozitív arckifejezéssel elhaladni, vagy ha bátrabb a mami, leszólítani a másikat. Nem is gondolnánk, de ez a szitu majdnem olyan érzéseket kelt bennünk, mintha egy pasit akarnánk levenni a lábáról. „Megszólítsam? Nem tart bunkónak? Mivel kezdjem?” és még sorolhatnánk a végtelenségig a belső gyötrődésünket, amivel akár napokig, hetekig is elszórakoztathatjuk magunkat.
Helyzeti előnyben vannak azok a nők, akiknek már gyerek előtt megvoltak ezek a szociális támasztékot biztosító kapcsolataik, mert „Képzeld, a szomszéd csaj egy hónappal utánam szült!”. Innentől kezdve alakulhatnak szépen a dolgok, lehet tolni a kocsit együtt, ha fúj, ha fagy, de azért nem eszik olyan forrón a kását! Sok mindenbe beleszaladhatunk, ráadásul a szomszédtól olyan könnyen meg nem is szabadulhatunk meg. S ha nem figyelünk, azt vesszük észre, hogy a szomszéd Vivien, látástól mikulásig nálunk ül, és anderseni dallamokkal avat be minket az anyósától egészen a férje potenciális problémájáig. Szegény szomszéd srác meg nem érti, miért vörös a fejünk, ha találkozunk vele a lépcsőházban.
Persze később, a játszóteres ismeretségeknél is pórul járhatunk. Hiába pakolja a homokot minden nap boldogan a gyerek azzal a kis szöszke kölyökkel, ha az anyukája annyira ellenszenves, hogy köszönni kívánunk neki, aztán semmi több. Még ha találunk egy helyes, szimpatikus anya-gyerek kombinációt, akkor is kiderülhet, hogy melléfogtunk. Első gyerekkel sok hasonló szituban volt részem, volt egy félbolond anyuka például, aki simán befeküdt az ágyunkba (na jó, be volt ágyazva) és gyakorlatilag levakarhatatlan volt. A kezdetben szabadszellemű, érdekes nő szép lassan alakult át futóbolonddá. Ilyenkor pedig nehezen tudjuk a dolgokat helyre billenteni, s a gyereknek elmagyarázni, hogy miért nem találkozunk a Zsuzsiékkal, azt csak nem mondjuk neki, hogy „’há mer’ paraszt az anyja és biztosan ő is az lesz majd”! Mi ez, ha nem a diszkrimináció csírája? Ekkor kezdünk el más időpontokban járni a parkba, mint eddig, ekkor kezdünk új játszótereket felfedezni és sokáig nem csinálunk mást, mint rettegünk, hogy mikor találkozunk az egykori „jó” barátunkkal.
Ahogy múlik az idő, egyre jobban rájövünk, hogy azért csak kellene valaki, aki biztos pont lehet a délelőtti gyeses ködben. Irigykedve bámuljuk a játszótéren a falkába verődő anyákat, még ha jól meg is van a véleményünk arról, ahogy távirányítják a gyerekeiket (Saaaaanyiiiii! Vedd vissza a cipődet! Január van.), s arra gondolunk, hogy milyen kár volt öreg utcába költözni, ahol a legfiatalabb lakó életének fénypontja Ferenc József megkoronázása volt.
Ne reménykedjünk, az óvodában sem húzhatjuk meg magunkat, hogy majd a gyerek úgyis utat tör ezen a bonyolult, szociális hálón! Már az első évben elkezdődhet a gyerek nyafogása, hogy mikor hívjuk át játszani a Petikét és mikor megyünk el hozzájuk. Mit tehetünk tehát, mint hogy helyezkedünk? Van, akinek jobban és van, akinek nehezebben megy. Néha pedig este, amikor belesimulunk egy kád forró vízbe, arra gondolunk, hogy de jó is lesz, amikor egyedül jár a haverjaihoz a gyerek. Csak jusson ez eszünkbe majd később is, amikor kamaszodik…
