Megváltozik a parkolási rend: ezt a fontos budapesti útszakaszt érinti

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megváltozik a Nagykörút arculata és közlekedési rendje a közeljövőben, ami a parkolást is jelentősen érinti majd. A főváros egyik legforgalmasabb útvonalán induló, átfogó fejlesztés a Petőfi hídtól a Margit hídig húzódó körúti szakaszra vonatkozik.

A Vezess.hu cikke szerint nem csupán esztétikai frissítést terveznek, hanem újragondolják a teljes közlekedési rendszert is: ennek részeként módosul a kerékpáros infrastruktúra és átalakul a parkolóhelyek rendszere is.

Ezért jelentős ez az átalakítás Budapesten

A portál szerint tanulmányok arra világítanak rá, hogy jelenleg az útfelület legnagyobb részét az autós közlekedés foglalja el, miközben a kerékpárosok jóval kisebb arányban részesülnek a térből.

Idézőjel ikon

Ugyanakkor az utasforgalom jelentős részét a közösségi közlekedés bonyolítja le, amely szintén indokolja a hangsúlyok átrendezését.

A budapesti Nagykörúton jelentős átalakításokat terveznek, amely nagyban érinti a közlekedést
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

Megváltoznak a parkolás szabályai

A tervezés során azonban a parkolás kérdése külön figyelmet kapott. A Nyugati tér és a Boráros tér közötti szakaszon a jelenleg mintegy 330 parkolóhely egy részét rövid idejű megállásra alkalmas, úgynevezett villámparkolóvá alakítják át, ahol legfeljebb fél órát lehet várakozni. Ezt abban a reményben alakítanák át, hogy

Idézőjel ikon

folyamatosan legyen szabad hely a rövid ügyintézésekhez.

Emellett növelik a mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyek számát, több rakodózónát jelölnek ki, és külön parkolókat biztosítanak a megosztott autók számára is. Egyes szakaszokon – például a József és a Ferenc körút bizonyos részein – teljesen új parkolósávokat hoznak létre.

A fejlesztés részeként egyes helyeken a parkolósávok a jelenlegi forgalmi sávok helyére kerülhetnek, a kerékpársávok mellé. A sávkiosztást mindenhol az adott útszakasz szerepéhez igazítják majd.

Még nem véglegesek a tervek

Bár a cél összességében a parkolási kapacitás javítása, egyelőre nem egyértelmű, hogy a változtatások végül növelik vagy csökkentik a férőhelyek számát. A tervek egyelőre nem véglegesek, többek között azért is, mert a lakossági egyeztetések is befolyásolják a döntéseket.

Cél: egy élhetőbb város

Az új projekt célja egy élhetőbb városi tér kialakítása, amely során tisztább levegőt, biztonságosabb közlekedést és több zöldfelületet remélnek, emellett a döntéshozók szeretnék visszaadni a körút korábbi pezsgő hangulatát is.

Kapcsolódó: Nyáron már így utazhatsz a Gyermekvasúttal

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.