Te is gondolkodtál már azon, hogy miért ment el valaki tömegrendezvényekre még úgy is, hogy tudni lehetett, a koronavírus-járvány szempontjából ez igencsak veszélyes döntés? Hogy miért vannak olyanok, akik manapság is rendszeresen megszegik a fizikai távolságtartással kapcsolatos szabályokat? A válasz egy új kutatás tanulságai szerint talán egyszerűbb, mint gondolnánk: rengetegen unatkoznak.
Az unalom nem egyszerű apátia vagy érdektelenség. Ez utóbbi esetekben ugyanis előfordulhat, hogy a személy nem is szeretne dolgokat csinálni: úgy érzi a lehetőségekhez képest a legjobban magát, ha inaktív és fekszik – ami egyébként szintén komoly probléma lehet, pláne hosszú távon. Ezzel szemben az unalom éppen azért annyira kínzó állapot, mert ilyenkor erősen vágyunk arra, hogy valamit tegyünk, mégsem vagyunk képesek semmilyen tevékenységhez kapcsolódni. Kívül rekedünk, az elérhető opciókkal nem tudunk mit kezdeni. Ez óriási feszültséget generál bennünk, amiből menekülni igyekszünk. Már csak az a kérdés, hova és milyen áron.
15 perc unalom? Inkább csapjon meg az áram
Timothy Wilson egy 2014-es tanulmányban annak járt utána a kollégáival, hogy az emberek mi mindent meg nem tesznek az unalmuk megszüntetése érdekében. Kutatássorozatukban a résztvevők egy üres szobában ültek, nem csinálhattak semmit, pusztán a gondolataik segítségével foglalhatták el magukat. Az egyetlen figyelemelterelési lehetőségük az volt, hogy egy készülékkel enyhe áramütéseket adhattak maguknak. Noha az egész kísérlet mindössze 15 percig tartott, a férfiak 67, a nők 25 százaléka a sokkolást választotta a monotónia elviselése, kezelése helyett. Volt olyan résztvevő, aki nem kevesebbszer, mint 190-szer sokkolta magát! Ezek az eredmények összecsengenek más kutatásokkal, amelyek szintén azt mutatták ki, hogy az unatkozásra hajlamos emberek gyakrabban vesznek részt destruktív, egészségkárosító vagy rizikós viselkedésekben, hogy megszabaduljanak ettől a negatív belső állapottól.
Az unalom szabályszegéshez vezethet
A pandémia kirobbanása óta minden eddiginél több időt töltöttünk az otthonunkban. Sőt, voltak olyan szakaszok, amikor az életünk jóformán telefonálásra, online találkozókra, filmnézésre és hosszú sétákra korlátozódott. Nem voltak koncertek, színházi előadások, mozik, nem lehetett étterembe menni, utazni. Nem meglepő tehát, hogy sokunk unalommal kapcsolatos élményei fokozódtak, ahogyan arra Kendra Pierre-Louis, a Medium egyik szerzője is felhívja a figyelmet. Egy új, megjelenés előtt álló tanulmány szerint ráadásul azok, akik nem tudják annyira feltalálni magukat unalom esetén, jóval nagyobb eséllyel szegik meg a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos szabályokat.
James Boylen és munkatársai 924 személlyel vettek fel kérdőíveket, és azt találták, hogy az unatkozásra hajlamos, azaz magasabb vonásszintű unalommal rendelkező emberek:
- kevesebb órát töltöttek otthon;
- több személyes találkozót szerveztek;
- sűrűbben jártak el boltba;
- gyakrabban hágták át tudatosan a szabályokat;
- több alkalommal gyülekeztek;
- többször kerültek 2 méternél közelebb más, velük nem egy háztartásban élő emberekhez.
A kutatásból az is kiderült, hogy az önkontroll csökkenése és a szabályszegés között az unalom megléte volt a közvetítő változó. A vírus elleni további védekezésben vagy más, hasonló önkorlátozást igénylő helyzetek menedzselésében kritikus szerepe lehet tehát az unalomnak. A jó hír az, hogy az összefüggés természetesen fordítva is igaz: könnyebben tud alkalmazkodni a fizikai távolságtartással összefüggő rendelkezésekhez az, aki konstruktív módokon képes megszüntetni az unalmát.
A kreativitásunk is kibontakozhat
Bár a lélektani szakirodalomban sokáig inkább negatív állapotként tekintettek az unalomra, lényeges látni, hogy pozitív oldala is van a jelenségnek, hiszen alapvetően arra sarkallja az embereket, hogy tegyenek valamit. Néha sajnos destruktív dolgokat tesznek, de tehetnek konstruktívakat is. Amikor kitört a vírus, már-már viccszámba ment, hogy mennyien kezdtek el kenyeret sütni, növényeket nevelgetni, miniatűr tárgyakat fényképezni vagy mindenféle témájú videókat készíteni. Még ha néha mosolygunk is ezeken az aktivitásokon, többségük kifejezetten kreatív módja az unalom csillapításának. Nyilván nem elvárható, hogy mindenki így reagáljon krízishelyzetben, és időnként a ló túloldalára is átestünk, amikor kialakult egy azzal kapcsolatos nyomás, hogy a világjárvány kellős közepén mindenkinek önmegvalósítani kéne. Természetesen nem erről van szó, hanem arról, hogy rajtunk múlik, mit kezdünk az unalmunkkal, hogy megpróbálunk-e valami jót kihozni belőle.
Mi kell az unalom legyőzéséhez?
Ahhoz, hogy ne unatkozzunk, érdemes terveket szőnünk, illetve kiaknázni azokat az offline és online lehetőségeket, amelyek továbbra is elérhetők, biztonsággal kivitelezhetők. Ha az önismereti részét nézzük, az unalom érzése az önkontrollra, az érzelemszabályozásra való képességünkkel függ össze. Érdemes tehát akkor is magunkra parancsolni és belekezdeni különböző tevékenységekbe, ha eleinte alig érzünk kedvet hozzájuk – a motiváció gyakran menet közben jön meg igazán. És persze az sem árt, ha fokozatosan hozzászoktatjuk magunkat az egyedülléthez, a csendhez, az üresjáratokhoz. Ha nem kell menekülünk az érzéseink elől, mert képesek vagyunk átélni, majd lecsillapítani őket, akkor nincs szükségünk állandó pörgésre ahhoz, hogy eltereljük a figyelmünket a belső történéseinkről.
