Egy gyomirtó is szerepet játszhat a fiatalok körében terjedő rák kialakulásában

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az utóbbi évek egyik aggasztó tendenciája, hogy a vastag- és végbélrák már nem kizárólag az idősebb korosztály betegségeként jelenik meg. Egyre több esetet diagnosztizálnak 50 év alatti felnőtteknél, miközben a jelenség pontos okai továbbra sem teljesen tisztázottak. A lehetséges magyarázatok között régóta szerepel az életmód, az étrend, az elhízás, a dohányzás, a bélflóra változása és különböző környezeti hatások.

Egy friss nemzetközi figyelmet kapott kutatás most egy újabb lehetséges tényezőre, a picloram nevű gyomirtó szerre irányította rá a figyelmet – olvasható az Economix oldalán.

Spanyol kutatás találhatta meg a vastagbélrák egyik kiváltó okát

A kutatók korai kezdetű, vagyis 50 éves kor előtt kialakuló vastag- és végbélrákos eseteket vetettek össze idősebb betegeknél jelentkező daganatokkal. Az ismert kockázati tényezők, például a dohányzás és az étrendi hatások mellett a kapcsolat lehet a betegség és a picloram nevű gyomirtó szer között is, amelyet főként mezőgazdasági területeken alkalmaznak.

Egyre többen szenvednek vastagbélrákban
Fotó: Sebastian Kaulitzki/science Phot / Getty Images Hungary

Gyomnövények ellen használják a vegyszert

A picloram egy mezőgazdasági és ipari környezetben használt gyomirtó, amelyet elsősorban széles levelű gyomnövények ellen alkalmaznak. Azokban a térségekben, ahol magasabb volt a felhasználása, több korai kezdetű vastag- és végbélrákos eset fordult elő.

A picloram a növények hormonháztartásába avatkozik be, úgy, hogy a természetes növekedési hormonok működését utánozza, ezzel rendellenes fejlődést idéz elő. A folyamat végül a gyomnövény elhalásához vezethet.

A hatóanyag azért is problémás lehet, mert a talajban hosszabb ideig, akár éveken át is megmaradhat.

További vizsgálatokra van szükség

Bár a kutatás összefüggést azonosított a vastagbélrák és a növényvédő szer között, azonban további, célzott vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy a tényleges kockázat megállapítható legyen.

Idézőjel ikon

A daganatos betegségek kialakulása rendszerint több tényező együttes hatásának eredménye.

A tudósok megtalálhatták egy innovatív módját annak, hogyan tegyék a testünk védekező rendszerünket hatékonyabbá, erősebbé és gyorsabbá a rákkal szemben. Kapcsolódó cikkünkben erről olvashatsz.

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?