„Nagyságos asszonyom, maradjon a főzőkanálnál” – a legnépszerűbb lányregények szerzőjének férje féltékeny volt felesége sikereire

Kosáryné Réz Lola írónő két gyermeke, Domokos és Judit társaságában, 1927
Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kosáryné Réz Lola az 1920-as és 30-as évek sikerszerzője volt, de férje nem tudott örülni az írónő sikereinek.

„Milyen kellemetlen szó ez: nőíró, és milyen, ismeretlenül is bájos valaki: egy írónő!” – sóhajtott fel egy 1899-ben írt kritikájában a Nyugat későbbi nagy hatalmú szerkesztője, Osvát Ernő. A megállapítást Hermann Ottóné gyengécske elbeszéléskötete kapcsán tette a 22 éves, ambiciózus fiatalember, aki írása folytatásában leszögezte: „csak az kiállhatatlan, ha írónők férfimodort affektálnak”, egyébiránt semmi kifogása azokkal az írónőkkel szemben, akik „nem tagadják meg” írásaikban női mivoltukat.

Hogy pontosan mit értett ezalatt, s hogyan tudhatná megtagadni egy nő – az irodalomban! – a nőiességét, messzire vezetne, de annyi bizonyos, hogy Osvát sorai után két-három évtizeddel sem volt egyszerű dolga annak, aki nő létére az irodalom közelébe merészkedett. Akkor sem, ha sikerkönyvek kerültek ki a keze alól, mint például Erdős Renée-nek, vagy Kosáryné Réz Lolának.

kosáryné réz lola írónő portréja
Kosáryné Réz Lola fiatalkori portréja
Fotó: Arcanum adatbázis / Magyar Hírek, 1985

Költészet és főzőkanál

A selmecbányai születésű Kosáryné Réz Lola kislánykora óta verselt, kamaszkorától kezdve pedig elbeszéléseket is írt. Bár 16 és 18 éves korában is megnyert egy-egy novellapályázatot, sikerei visszhangtalanok maradtak, verseit pedig Schöpflin Aladár, a Nyugat másik jelentős kritikusa ezekkel a szavakkal küldte vissza: „Nagyságos asszonyom, maradjon a főzőkanálnál”. Réz Lola majdnem hallgatott is rá, korán férjhez ment a zongoraművész Kosáry Jánoshoz:

Idézőjel ikon

„Zongorázni tanított és összesen harminchárom leckét adott, a harmincnegyediken már a menyasszonya lettem”

– emlékezett vissza egy interjúban.

Álnéven küldte be regényét

Rövidesen megszülettek gyermekei, a későbbi akadémikus Kosáry Domokos, valamint Kosáry Judit; a közlésvágyat és a tanulás iránti igényét azonban nem tudta magában elhallgattatni. Miközben maga is tanított, beiratkozott a gimnáziumba, de soha nem végezte el, s ezt még később is fájdalommal emlegette. Amíg férje a fronton harcolt, két gyermeke nevelése mellett a Kisfaludy Társaság pályázatára megírt egy verses regényt is.

Kosáryné, talán nem alaptalanul, azt gyanította, hogy a tény, hogy a női nemhez tartozik, előítéleteket szül az írásaival kapcsolatban, ezért cselhez folyamodott:

Idézőjel ikon

„A pályázatot persze nem a magam neve alatt küldöttem be, hanem nagyapám nevét kifordítottam és így Csép Leó néven pályáztam.

Húgom akkor a Zeneakadémián volt Pesten, és Kéky Lajos is tanára volt. Ő kérdezősködött egyszer tőle, nem ismer-e Selmecen valami Csép Leó nevű öreg néptanítót, mert az nyerte meg a Kisfaludy-Társaság pályadíját” – számolt be a sikerről évekkel később.

Nyomor után siker

Az első világháború után, az ellenséges hangulatban nem volt többé maradásuk Selmecbányán. Budapestre költöztek, itt viszont szegénység és nyomor várta őket:

Idézőjel ikon

„Rettenetes helyzetbe kerültünk. Nem volt ennivalónk, a gyerekeknek sem tudtunk mit adni.

Egy nagynénémtől kaptunk két tojást. Ma is hálás vagyok érte.” Akkor sem lett sokkal jobb a helyzet, amikor Kosáry Gézát Sopronba helyezték: a férfi betegen jött haza a világháborúból, Kosáryné Réz Lola pedig hősiesen helytállt mellette, miközben nevelte a gyerekeket, és az alkotást sem adta fel: 1920-ban, az Athenaeum kiadó regénypályázatára megírta Filoména című regényét.

A könyv megnyerte a pályázat fődíját, Kosáryné pedig az 1920-as és 30-as évek egyik sikerszerzője lett. Következő, Álom című regénye után már a hajdan fakanalat ajánlgató Schöpflin Aladár is egészen más hangot ütött meg: „Kosáryné, mikor menekülnie kellett Selmecről, nem jött el üres kézzel, magával hozta, ami ebből a városból igazán az övé volt, a legsajátosabb sajátját: azt az erős hangulatot, amelyet ott minden utca, minden ház, minden szoba és minden odavaló ember maga körül hord, amely úgy árad ki mindenből, mint ódon fehérneműs szekrényből az évszázados parfüm-illat” – méltatta a kritikus a Nyugatban a regényt.

Asszonybeszéd és lányregények

Kosáryné Réz Lola a Nyugat dédelgetett szerzői közé került. Hangulatfestését, környezetrajzait Krúdy Gyulához és Füst Milánhoz hasonlították, regényszövési technikája Virginia Woolfot idézte. Nagy ívű regényeiből nemcsak történelmi korok, hanem asszonysorsok is kirajzolódnak. Négy kötetből álló regényfolyama (Asszonybeszéd, Perceg a szú, Vaskalitka, Por és hamu) 2500 oldalon keresztül, csaknem 300 évet átfogó cselekményével önmagában is figyelemre méltó teljesítmény, emellett ifjúsági- és lányregényei is nagy példányszámban fogytak.

A történetek nem voltak ugyan teljesen mentesek a nevelő szándéktól, de ezt Kosáryné Réz Lola nem is tagadta: „Kislánykoromban azt mondtam az irodalomra, hogy az olyan, mint az imádság. Most azt mondom, hogy az hozzátartozik az ember lelki berendezéséhez.

Idézőjel ikon

Az irodalom célja javítani az emberek sorsán. Az emberek nem rosszak, legfeljebb a sorsuk lehet az.

Az emberek csak csacsik, gyerekek, akik nem tudják irányítani a sorsukat. Maguktól nem tudnak előremenni. Segíteni kell őket” – vélekedett.

kosáryné réz lola írónő portréja
Az írónő 1925-ben
Fotó: Wikimedia Commons

Férje nem örült a sikereinek

Az írónő fordítói munkássága is jelentős: több mint hetven könyvet fordított angolból, németből és franciából magyarra, köztük olyan sikerkönyveket, mint Margaret Mitchell Elfújta a szél című regénye vagy Karl May Winnetou-ja. Fia, a történész Kosáry Domokos szerint azonban ez nem volt negatív hatással a családi életre: „Mindig kora hajnalban kelt, elbújt a saját kis írószobájába, és mire mi elindultunk az iskolába, addigra ő az éppen aktuális könyvéből, vagy más munkájából a napi adagját megírta.

Idézőjel ikon

Soha nem volt olyan érzésünk, hogy mással foglalkozik, és nem a gyerekeivel.”

Mindezek ellenére házassága megsínylette az írói karriert: férje nem tudta feldolgozni felesége sikereit, s Kosáryné is szinte mentegetőzve mondta el, hogy milyen csalódás volt férje számára, hogy

Idézőjel ikon

„nekem sikerült valami, nem neki, aki százszor inkább megérdemelte volna – nekem, a házi egérnek, zsírfoltos pongyolámban, borzas hajammal, karikás szememmel”.

Talán az sem véletlen, hogy Szabó Magda Kosáryné regényeiben az „asszonypusztító férfi” elleni kritikát véli felfedezni, „aki csírájában fojtja el egy magasra törő asszony reményét”.

Nagymamák könyvespolcán

Kosárynét konzervatív feminizmusa utóbb elsodorta a Nyugattól, és egészen az 1940-es évek végéig Herczeg Ferenc Új Idők című lapjában jelentek meg elbeszélései, 1949-ben azonban kizárták az Írószövetségből: az új világrend nem kért a reakciósnak bélyegzett írónő műveiből. Utolsó regénye Leányfurfang címmel 1958-ban jelent meg. Még 26 évet élt, de köteteit nem adták ki újra: legfeljebb antikváriumokban vagy a nagymamák könyvespolcain lehetett rábukkanni egy-egy több évtizeddel korábbi példányra. Kosáryné Réz Lola 93 évesen, 1984-ben hunyt el. (Borítókép: Arcanum adatbázis / Élet, 1927)

Kapcsolódó: Egy másik magyar írónőnek is nehéz volt feldolgozni, hogy sikeresebb a férjénél

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.