Rosszul alszol? Lehet, hogy az étrendeden kellene változtatni

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rengeteg kutatás mutatja ki, hogy a kevés alvásnak milyen káros következményei vannak, ezért aztán sokat kutatják az alvászavart, csak hát nem mindig egyszerű segíteni rajta. Most újabb összefüggésre lettek figyelmesek: kiderült, hogy az alvás szempontjából sem mindegy, mennyi vitamint és ásványi anyagot viszünk be a szervezetünkbe.

A legtöbb ember nem alszik eleget, és azok is sokan vannak, akik az ajánlott vitaminokból és ásványi anyagokból keveset fogyasztanak. Mint kiderült, ez nem véletlen: a Neuroscience News beszámolója szerint a két tényező között szoros összefüggés van.

Mindkettő probléma 

Amerikai kutatók a Nemzeti Egészség- és Táplálkozási Felmérés (NHANES) keretében vizsgálták, hogyan függ össze az alvás mennyisége a vitaminfogyasztás mértékével. Az eredmények szerint azok, akik éjszakánként kevesebb mint hét órát alszanak, átlagosan kevesebb A-, D-, B1- és B3-vitamint, magnéziumot, kalciumot, cinket és foszfort fogyasztottak.

A felmérés tanulságai alapján ez a jelenség inkább a nőket érinti, de amikor a vitaminhiányt különböző táplálékkiegészítőkkel pótolják, akkor csökkenthető a probléma. Az eredmények megerősítik az erre vonatkozó korábbi tapasztalatokat, és azt mutatják, hogy a megfelelő tápanyagbevitel – akár táplálékkiegészítők formájában – segíthet a kevés alvás miatt kialakuló alvászavarok esetében.

Ő se aludt eleget az éjjel
Fotó: RyanJLane / Getty Images Hungary

A mikrotápanyagok olyan vitaminok és ásványi anyagok, amelyekre a szervezetünknek szüksége van az egészséges működéshez, de termelni nem tudjuk őket. Világszerte emberek milliárdjai szenvednek mikrotápanyag-hiányban, annak ellenére, hogy számos tanulmány kimutatta már, milyen fontos szerepet játszanak a növekedésben és a fejlődésben, a betegségek megelőzésében és a gyógyulásban, valamint a különböző testi funkciók működésében – mint például az alvás.

A kutatók azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a tanulmány retrospektív vizsgálaton alapszik, ezért az ok-okozati összefüggés egyelőre nem világos. „Akár a nem megfelelő tápanyagbevitel okozza az alvászavarokat, akár fordítva, mindenképp szükség van arra, hogy ezt meghatározzuk” – magyarázza Chioma Ikonte, a tanulmány szerzője.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.