Így próbál kommunikálni veled a kutyád

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kommunikációs nehézségek ellenére kitartóan próbálkoznak az ebek, több-kevesebb sikerrel.

A vakargatás például úgy tűnik tényleg elképesztően fontos szerepet tölt be a kutyák életében: 5 olyan mozdulat is akad a 19 különböző jelzést felvonultató repertoárjukban, amivel kizárólag erre próbálják rábeszélni a fafejű gazdákat. A 37 kutya otthonát bekamerázó kutatók szerint számos olyan jelzés létezik, amit napi szinten használnak a kitartóan magyarázó ebek - írja az Iflscience.

Való Világ

A Salfordi Egyetem kutatói szerint a gorillákhoz, a bonobókhoz, a csimpánzokhoz és a hollókhoz hasonlóan a kutyák is képesek olyan gesztusokra, amelyekkel egy-egy specifikus tárgyra vagy eseményre próbálják felhívni a gazdáik figyelmét. Ez persze nem újdonság, a különböző jelzések számát és jelentését azonban most először vizsgálták meg ilyen részletesen.

Hé, ne jógázz, engem vakarj!
Fotó: Shutterstock

A valószínűleg írásos belegyezés nélkül, saját otthonukban megfigyelt állatok 47 különböző mozdulata közül 19-ről derült ki, hogy viszonylag egyértelmű jelentéssel bírnak.

A leggyakrabban azt jelezték az állatok, hogy szeretnék, ha vakargatnák őket egy kicsit (A), enni/inni kérnek (B), ki kéne nyitni egy ajtót (C) és hogy kérik a játékukat (D). Bizonyos mozdulatok kifejezetten specifikusak és csak egy dologra utalhatnak, egy ülőhelyzetben kivitelezett pacsi viszont úgy tűnik, mind a négy parancs közvetítésére alkalmasnak találtatott a kutya-közgyűlések során. Íme a 19 gesztus:

  • Hanyattfekvés (A)
  • A fej egy tárgy/gazdi alá temetése (ABD)
  • A fej nyújtogatása (ABC) Két lábra állás (BCD)
  • Egy tárgy és a gazdi nézegetése (ABCD)
  • Fetrengés (A)
  • Egy hátsó láb felemelése fekvés közben (A)
  • Egy tappancs kinyújtása (ABCD)
  • Egy tárgy vagy a gazdi alá dugdosott testrészek (D)
  • Egy játék előre dobása (B)
  • Ugrálás (BCD)
  • Egy (másik) tárgy alá dugdosott lábak (D)
  • Orral böködés (ABCD)
  • Nyalogatás (ABCD)
  • A mellső lábak tárgyakra/gazdira helyezése (ABCD)
  • Egyetlen mellős láb tárgyakra/gazdira helyezése (AC)
  • A fej tárgyakhoz/emberekhez dörgölése (A)
  • Óvatos karrágcsálás (A)
  • Mellső lábbal böködés (D)

Kitartás!

A szomjas/éhes állatok általában ülve, egy tappancs kinyújtásával értesítik a gazdákat szándékaikról, a játékaikért pedig többnyire a fejük tárgyak/emberek alá dugdosásával könyörögnek a kutyák. Legalábbis először, ha az ostoba kétlábúak nem reagálnak, más jelzésekkel is megpróbálkoznak ugyanis. A kutatók szerint minél több emberrel és minél régebb óta él együtt egy állat, annál több jelzést használ.

Végre megértetted, mit akarok!
Fotó: Shutterstock

Tessék megtanulni a nyelvüket, nehogy elszigetelődjenek és magányossá váljanak a meg nem értett ebek!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.