A csontritkulás nem csak a nőket veszélyezteti

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy friss kutatás a nők és a férfiak kalciumfogyasztási szokásaira vonatkozó adatokat is közzétett.

Magyarországon a csontritkulás – amelynek egyik rizikófaktora az alacsony kalciumbevitel – nagyjából a lakosság 10 százalékát érinti. Tény, hogy a betegség nőknél négyszer gyakoribb, de ez nem jelenti azt, hogy a férfiaknak nincs mitől tartaniuk.  

A férfiak esetében a csontritkulás egyik fő oka – a nem megfelelő táplálkozás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód és a túlzott koffein mellett – a túlzott alkoholfogyasztás, amely egyrészt csökkenti a csontképzést, másrészt vízhajtó hatása miatt kalciumvesztést okoz. A Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) és a Theodora Kékkúti kutatásában megkérdezett férfiak napi szinten több mint négyszer annyi alkoholt fogyasztanak, mint a nők: míg a hölgyek teljes napi folyadékfogyasztásának mindössze alig 1 százalékát teszi ki az alkohol, a férfiak esetében ez közel 4,5 százalék. A kutatásban megkérdezett nők átlagosan napi 2,6 liter, míg a férfiak valamivel kevesebb, nagyjából 2,4 liter folyadékot isznak. A nők esetében ennek 70, míg a férfiaknál ennek 64 százaléka víz. Tudtad, hogy a fekete teában található flavonoidok segítenek lassítani az öregedést, beleértve a csontok állapotát is?

A kalcium az emberi szervezetben a legnagyobb mennyiségben jelen levő ásványi anyag. Fontos szerepet játszik az idegrendszer működésében és elengedhetetlen a szív és a keringési rendszer megfelelő funkciójához. A kalcium a csont alkotórésze, ezért a szervezetnek az egészséges csontképzéshez elegendő kalciumbevitelre van szüksége.

Ásványvízzel is hatékonyan pótolható

A napi javasolt kalciumbevitel – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslata alapján 1000 mg - egyik hatékony formája a magas kalciumtartalmú ásványvíz fogyasztása. Magyarországon a lakosság közel 70 százaléka a javasoltnál kevesebb kalciumot fogyaszt; a vizsgált, 20-59 éves korcsoportban a legkevesebbet az 50-59 évesek, de még a legtöbb kalciumot fogyasztó 20-29 év közötti korosztály kétharmada is az ideálisnál kevesebb kalciumot juttat a szervezetébe napi szinten.

A magyar nők 82 százaléka, míg a férfiak 72 százaléka fogyaszt rendszeresen ásványvizet.

„A kalciumhiányos táplálkozás már fiatalkorban fokozódó csontvesztést okozhat, hosszú távon pedig a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának növekedéséhez is vezethet. A megfelelő kalciummennyiséget számos módon lehet a szervezetbe juttatni; felszívódása az ásványvízből legalább olyan jó, mint a tejtermékekből. Kutatási adatainkból jól látható, hogy a kalciumbevitel valamennyi vizsgált formájában tudatosabbak a nők, mint a férfiak, pedig a csontritkulás nem csupán a hölgyeket érintő betegség, ezért a tudatos kalciumfogyasztás mindkét nem számára elengedhetetlen” - figyelmeztet Dr. Takács István, a MOOT elnöke. Az alábbi infógrafika jól szemlélteti a kutatás eredményeit:

Fotó: Theodora Kékkúti és MOOT
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Mák Gabi
Mák Gabi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.