A leggyakoribb okok, amik miatt véget érhet egy házasság

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nemtől és kapcsolati típustól függetlenül a kissé talán ködös és tág "eltávolodás" kategóriát jelölik meg a leggyakrabban a szakítás okaként a felek.

A brit felmérés nem csak a tönkrement házasságoknak, de az azonos neműek párkapcsolatainak és az élettársi kapcsolatban élők viszonyának megromlásához vezető okokra is rákérdezett. A 15.000 ember által megválaszolt kérdőív eredményeit a Forbes foglalta össze.

A felmérésre 2010 és 2012 között került sor, és minden korosztály képviseltette magát a válaszadók között, 16 és 74 évesek is kesereghettek tehát egy sort a kérdések láttán. A férfiak 11 és a nők 14 százaléka szakított egyébként a vele együtt élő partnerével a kérdőív kézhez kapását megelőző 5 év alatt. A zátonyra futott kapcsolatok egy része persze csak a másik fél halála miatt ért szomorú véget, ezekben az esetekben természetesen nem is tettek fel további kérdéseket a kérdőív összeállítói.

Top 5

A többieknek 12 lehetséges ok közül kellett választaniuk, úgy, hogy egynél több a kapcsolatuk bedőléséhez vezető okot is megjelölhettek, és amennyiben valamilyen más okból kifolyólag szakítottak, azt is részletezhették. Az alábbiak voltak a leggyakoribb opciók.

Nők Férfiak
Eltávolodás (36%) Eltávolodás (39%)
Viták (30%) Viták (27%)
A tisztelet hiánya (25%) Hűtlenség (18%)
Hűtlenség (24%) A tisztelet hiánya (17%)
Családon Belüli erőszak (16%) Eltérő érdeklődési körök (16%)

Bár a hűtlenség és a tisztelet hiánya is a nők esetében vezetett nagyobb arányban szakításokhoz, nagyjából ugyanazok az érvek kerültek az első öt helyre mindkét nem esetében. Az egyetlen jelentős különbség a családon belüli erőszak, amelynek általában a nők az elszenvedői. A férfiakat a másik fél agresszív és erőszakos viselkedésének hiányában inkább az eltérő érdeklődési körök veszik rá arra, hogy véget vessenek az együttélésnek.

Egyre többre vágyunk?

A válaszok jeleznek némi változást a komolyabb párkapcsolatokkal szemben támasztott elvárásaink szempontjából, úgy tűnik egyre kevesebben elégednek ugyanis meg a kevésbé kielégítő, középszerű kapcsolatokkal, és amennyiben érezhetővé válik, hogy eltávolodóban vannak egymástól a felek, annak általában szakítás lesz a vége.

A nők nem csak a tisztelet hiányát és a megcsalást szívják egyébként jobban mellre, mint a férfiak, a házimunka egyenetlen elosztása és az anyagi problémák is jóval gyakrabban szerepeltek a listájukon.

A szexproblémák inkább a házasokat sújtják

A szexszel, a költözéssel, a függőséggel és a gyermektelenséggel kapcsolatos problémák nagyjából ugyanolyan arányban szerepeltek a férfiak és a nők listáján is, bár a költözés inkább az élettársi viszonyban élők, a szex (a hiánya, valószínűleg) és a házimunka pedig a házastársak szátválasztásában jeleskedett inkább.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.