7+1 egészségügyi érv, hogy miért egyen több zabot

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jót tesz például a koleszterinszintnek, nyugodt alvást biztosít. Soroljuk, még mi másban segít.

A zab szó hallatán talán önnek sem fut össze rögtön a szájában a nyál és kizárólag olyan egyszerű ételekre asszociál, mint mondjuk az instant zabkása. De ha tényleg azt hiszi, hogy a zabpehely a legunalmasabb étel a világon, akkor jobb, ha tudja, hogy egy csomó finomságot készíthet belőle, amik ráadásul az egészségére is jó hatással vannak. Pontokba szedtük, hogy miért is járna jól, ha minden nap fogyasztana belőle. Íme:

1. Szabályozza a koleszterinszintet

A zab kb. 5 százalékban úgynevezett béta-glükánokat tartalmaz, az élelmi rostokban gazdag ételekről pedig tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy meggátolják bélrendszerből a rossz koleszterin (LDL) felszívódását azáltal. Magyarázat: a vízoldékony rostok vizet kötnek meg, viszkózus gélt képeznek, a gyomorba jutott táplálékkal szigeteket alkotnak, a vékonybélben a koleszterinben gazdag epesavakat megkötik, így kevesebb koleszterin szívódik fel. A Tufts Egyetem kutatásai alapján a zabban található avenantramid nevű polifenol antioxidáns pedig szívbarát és gyulladásgátló tulajdonságokkal is bír  köszönhetően annak, hogy megelőzi az LDL-koleszterinből származó szabad gyökök túltengését a szervezetben.

2. Csökkenti az agyvérzés, a szívroham és a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát

A zab magnéziumban is bővelkedik, ami azért lényeges, mert ez az ásványi anyag számos testi folyamat nélkülözhetetlen eleme: többek között csökkenti a szívinfarktus és az agyvérzés kialakulásának kockázatát azzal, hogy biztosítja a megfelelő véráramlást és szinten tartja a vérnyomást. Egy 2002-ben végzett vizsgálatban például azt találták, hogy azoknál az alanyoknál, akik nap mint nap fogyasztottak teljes kiőrlésű zabot, 6 hét elteltével csökkent a szisztolés és diasztolés vérnyomás szintje, és az inzulinválaszt is elősegítette. Egy az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban megjelent tanulmány szerint pedig a teljes kiőrlésű gabonákban gazdag étrend éppolyan hatékony megoldás a magas vérnyomásra, mint a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek.

3. Kiváló fehérjeforrás

Főként azoknak, akik nem sűrűn vagy egyáltalán nem fogyasztanak hústermékeket, más gabonafélékkel összevetve ugyanis a zab biztosítja a legjobb fehérje-, zsírsav- és aminosavegyensúlyt. Mindössze fél csésze zabpehely fedezi a napi fehérjeszükséglet 15 százalékát, ezért különösen a vegetáriánusok és vegánok számára fontos hozzávaló. Ha pedig valaki a vörös húsok rákkeltő hatásától tart, akkor naponta egy kis zabpehellyel változatosabbá és egészségesebbé teheti az étrendjét.

4. Segít a fogyásban

Tudta, hogy az összes gabonaféle közül a zabban van a legtöbb rost is? A vízben oldódó rostok magas előfordulási aránya pedig segíti az emésztési folyamatokat és hosszan tartó teltségérzetet biztosít. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint is a zab – különösen zabkása formájában – sokkal jobban telít, mint más ételfajták. Ez a jóllakottságérzet pedig sokat segít egy-egy fogyókúra során is abban, hogy csökkentsük a napi összkalória-bevitelt. A kutatók szerint tehát a zabnak az elhízás visszaszorításában is szerepe van, de számos más epidemológiai bizonyíték utal arra, hogy a teljes kiőrlésű élelmiszerek rendszeres fogyasztása összefüggésbe hozható az alacsonyabb testtömegindexszel (BMI).

5. Csökkentheti egyes daganatos betegségek kialakulásának esélyét

Több tanulmány szól arról, hogy a természetes rostokban gazdag étrend csökkenti a vastagbélrák kockázatát, mivel azoknál a vizsgálati alanyoknál, akik rendszeresen fogyasztottak magas rosttartalmú ételeket, alacsonyabb volt a colorectalis tumorok előfordulása. Egyértelmű bizonyítékok ugyan még nem léteznek azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen étrenddel megelőzhető lenne-e ez a fajta daganatos megbetegedés, az azonban tény, hogy a zab és a zabpehely hozzájárul a vastagbél egészséges működéséhez. Mivel pedig a súlyproblémák megelőzése szempontjából ajánlott a magas rosttartalmú élelmiszerek fogyasztása, ezeknek az ételeknek az elhízással összefüggő daganatos betegségek elkerülésében is fontos szerepük van.

Fotó: Shutterstock

6. Nyugodt alvást biztosít

A zab melatonint is tartalmaz, ami egy az alvási ciklust irányító hormon. A melatonin szintje a kor előrehaladtával folyamatosan csökken a szervezetben, részben ez is okozhatja, hogy az idősebbek nehezebben tudnak elaludni. Bár a mai világban már a fiatalok sem jó alvók, és a stressz a legnagyobb faktor, ami miatt sokan alvásproblémákkal küzdenek. Ha pihentető alvásra vágyik, 90 perccel lefekvés előtt fogyasszon el fél pohár mézzel ízesített zabkását.

7. Nők számára még egy nyomós ok

A zabpehely úgynevezett fitoösztrogén vegyületeket, egészen konkrétan lignánokat is tartalmaz. A  fitoösztrogének a női nemi hormonokhoz hasonlóan viselkednek, ezáltal csökkentik például a menopauza zavaró tüneteit és a hormonfüggő daganatok kockázatát. Ráadásul egyes kutatások szerint a csontritkulás és a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása ritkább a magas fitoösztrogén tartalmú étrend esetén. De azért csak ésszel, mert ezekkel a vegyületekkel szemben sokaknak vannak fenntartásaik is

+1. Bőrproblémák ellen is beválik

Az antioxidánsoknak köszönhetően az UV-sugárzás és a szennyezőanyagok miatt elöregedett bőrt megszépíti, az érzékeny bőrűek pedig nyugodtan használhatják a szemcsés zabot bőrradírként, ha nem bírják a bolti hámlasztó krémeket. A fehérje-, illetve a magas szaponintartalma miatt hidratáló és tisztító hatása van, sőt a pikkelysömör gyógyulását is elősegíti. A kolloid állagú zabpehely a bőrviszketést is enyhíti, legyen az gombás fertőzés vagy bármilyen bőrbetegség kellemetlen tünete. Hidratáló hatását természetesen napégés, száraz bőr vagy ekcéma enyhítésére is kihasználhatjuk.

Ha kipróbálná a zabszappant vagy bőrradírt, őröljön porrá két evőkanál zabpelyhet, majd adjon hozzá egy evőkanál szódabikarbónát és elegendő vizet ahhoz, hogy egy sűrű pépet kapjon. Kenje fel a masszát a megtisztított és száraz bőrfelületre, hagyja állni tíz percig, majd mossa le. De elsőként lehetőleg tesztelje a kezén, hogy kiderüljön, bőre érzékeny-e a szódabikarbónára.

Mák Gabi
Mák Gabi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.