Bűnös pápa vagy halálos járvány miatt egészíthették ki az Üdvözlégy Mária ima szövegét

Egy gyerek a Bibliát olvassa és imádkozik.
Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Angyali üdvözlet nem sugalmazott, kinyilatkoztatott ima, szövege az idők során sokat változott, alakult. Kibővítésében az egyik leghírhedtebb reneszánsz pápa, VI. Sándor és a fekete halál is komoly szerepet játszhatott.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a két legismertebb katolikus imát, a Miatyánkot és az Üdvözlégyet valamennyire azok is ismerik, akik nem hívők. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a híres Mária-ima szövege hogyan keletkezett, milyen változásokon esett át az idők során. Története még azok számára is tartogathat újdonságokat, akik ma használt szövegét kívülről tudják.

Eredetileg egy versszakból állt

A katolikusok hite szerint a Miatyánkot Jézus Krisztus tanította meg a tanítványoknak a hegyi beszéd részeként. Szövege azóta csak némi modernizáláson esett át, lényegét tekintve azonban változatlan maradt. Az Angyali üdvözlettel azonban egészen más a helyzet. Egy része az evangéliumból származik, más részeit azonban az idők során illesztették hozzá. Nézzük, hogyan keletkezett a legismertebb Mária-ima.

A Guadalupe-i Szűzanya szobra, rózsfüzérekkel az előtérben
A Guadalupe-i Szűzanya szobra
Fotó: Katie Dobies / Getty Images

Az imádság szövege lényegében két fő részre bontható: az első „versszak” kifejezései, mondatai a Bibliából származnak, a második részt viszont csak évszázadokkal később tették hozzá. A Szentírásból eredeztethető szövegrészek Lukács evangéliumából származnak. „Az angyal belépett hozzá és megszólította: »Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.«” – írja az apostol. Könnyen azonosítható az első versszak első fele az evangéliumi részletben.

Az Üdvözlégy szövege

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.

Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

Érdemes külön elidőzni a „kegyelemmel teljes” kitételnél: ez arra vonatkozik, hogy Mária mentes volt az eredendő bűntől, amely a paradicsomból történő kiűzetés óta minden embert súlyt a katolikusok hite szerint. A vonatkozó hittétel szerint ez az „immaculata conceptio”, vagyis Mária szeplőtelen fogantatása – a kitétel tehát nem Jézus születésére vonatkozik. Ahogy IX. Piusz pápa 1854. december 8-án kihirdette:

Idézőjel ikon

„a Boldogságos Szűz fogantatása pillanatától mentes volt az áteredő bűn minden szennyétől”.

Szűz Mária-szobor a Santa Maria delle Grazie-templomban, Olaszországban
A 16. századig csak kétsoros volt a Mária-ima
Fotó: Maria R. / Getty Images

A Szűz köszöntése

Pár verssel lejjebb Lukács evangéliumában Mária és Erzsébet találkozásának története olvasható. „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: »Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!« Ahogy a Mária-ima szövegének első versszaka első részénél, itt is egyértelmű a kapcsolat az evangéliumi szövegrésszel. A szakasz végéhez a „Jézus” kiegészítést IV. Orbán pápa illesztette hozzá 1261-ben. Hogy ilyen rövid volt az ima, amelyet akkoriban A Boldogságos Szűz köszöntése néven ismertek, azt a 16. század eleji Peer-kódex is bizonyítja: a késő középkori magyar nyelvemlékben így szerepel a fohász:

Idézőjel ikon

„Idvezlégy Mária, malasztval teljes, Úr vagyon teveled, te vagy áldott asszonyállatoknak közötte, és áldott te méhednek gyimölcse, Jézus Krisztus. Ámen.”

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Középkori halálfélelem

Orbán pápa kiegészítésével el is jutottunk azoknak a módosításoknak a sorához, amelyek az eredeti, kétsoros imádságot évszázadokkal később kibővítették. A legrégebbi ezek közül a 431-es efezusi zsinatnak megfelelően – néhány évszázad elteltével – aktualizálta az ima szövegét. Epheszoszban ugyanis elfogadták Szűz Mária Theotokosz, vagyis Istenszülő címét, ezzel dogmatizálva, hogy ő Isten anyja. Ezt a hittételt foglalta be az imába V. Piusz pápa.

A legizgalmasabb kiegészítés azonban kétségtelenül az ima utolsó két kitétele: „imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján”. Ezek is a 16. századból származnak, előbbi egy karthauzi breviáriumban, utóbbi egy ferences imakönyvben bukkant föl először. „Mivel megragadja az élet két meghatározó pillanatát: a »mostot« és a »halálunk óráját«, az emberek spontán felkiáltására emlékeztet egy nagy csapás idején. Az egész Európát sújtó és lakosság egyharmadát elpusztító fekete halál arra késztette a hívőket, hogy Urunk Anyjához kiáltsanak, hogy

Idézőjel ikon

védelmezze őket akkor, amikor a jelen pillanat és a halál majdnem egy volt”

írta Fulton J. Sheen amerikai érsek The World’s First Love című könyvében. Hasonló gondolatot fogalmazott meg Donald H. Calloway, a Mária-tisztelet neves szakértője. „A fekete halál után az Üdvözlégy imádság második fele feltűnik a szerzetesi breviáriumokban (…) A 14. századi embereknek nagy szükségük volt az Üdvözlégy második felének »reménnyel teli« dimenziójára” – olvasható Champions of the Rosary című könyvében.

A tridenti zsinat, amelyet 1545 és 1563 között tartottak
A tridenti zsinat – fametszet 1899-ből
Fotó: ZU_09 / Getty Images

Bűnbánat a kicsapongó élet miatt?

A második versszakot a reformációra válaszul megrendezett tridenti zsinat tette hivatalossá, leszögezve: „ezen hálaadáshoz pedig Isten szentegyháza méltán fűzött imát és Isten szent anyjának segítségül hívását, melylyel ájtatosan esedezve hozzá folyamodunk, hogy Istent velünk bűnösökkel közbenjárása által kiengesztelje, s mind a jelen, mind az örök életre szükséges jókat megnyerje”. A szombathelyi Szent Ágoston Társulat tagjai fordításának köszönhetően magyarul is olvasható Római Katekizmus indoklásánál azonban felmerülhet egy sokkal prózaibb magyarázat is.

Már a zsinat előtt ismert volt ugyanis egy nem hivatalos Üdvözlégy-verzió, amely „VI. Sándor pápa imája” néven híresült el. Az egyházfő nem éppen visszafogott életviteléről volt közismert, a leghírhedtebb reneszánsz pápának sem túlzás nevezni. Fényűző életvitelét, orgiába hajló lakomáit és vadászatait, nyíltan felvállalt szeretőit és törvénytelen gyermekeit ismerve az sem lenne meglepő, ha személyes érintettsége miatt csapta volna hozzá a kiegészítést: „imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján”.

Nemcsak a katolikus imádságok, de a szentek élete is tartogat izgalmas részleteket – Bódi Mária Magdolnát tavaly szeptemberben avatták boldoggá, ám jó esélye van arra is, hogy szentté váljon.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.