Van, akinek a másik ember jelenti a drogot

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Felelősség a függő társért, kényszeres segítségnyújtás, elvakult politikai és vallási elköteleződés: mind a kapcsolati függőség megnyilvánulásai. Itt van addiktológus szakértőnk újabb cikke.

Aligha vitatható, hogy az embernek szüksége van társas kapcsolatokra, személyiségünk legtöbb jellemzője a társas térben tud kibontakozni. Jól ismert Maslow piramis-ábrája, amely az emberi szükségleteket rendezi hierarchiába. A piramis alapját a fiziológiai szükségletek képezik, úgy mint a levegővétel, a táplálékbevitel, a folyadékpótlás, és így tovább. Már ezen a szinten sem kiiktatható a társas érintkezés, vagyis más személyek jelenléte, de a piramis soron következő szintjein – úgy mint például biztonság, szeretet, elismerés – végképp a társas kapcsolatok világában érhető el a szükségletkielégítés. Ha a társas érintkezés és a kapcsolatteremtés ennyire elemi velejárója az emberi létezésnek, akkor hogyan alakulhat ki kapcsolati függőség?

Hogyan lesz egy kapcsolatból függőség?

A kapcsolatainkat is tudatosan kell adagolni? Mértékkel kell fogyasztani, mint az alkoholt vagy a kávét? Egyáltalán mit jelent az, hogy kapcsolati függőség? Alapvetően a függőség két csoportját tudjuk megkülönböztetni. A kémiai addikciók közé tartoznak azok a függőségek, melyek valamilyen pszichoaktív szer használatához kapcsolódnak, míg viselkedési addikció alatt azt értjük, amikor a függőség tárgyát egy viselkedés ismétlődő, kényszeres, kontrollvesztő végrehajtása képezi. Ide sorolhatóak a kapcsolati addikciók is, de akkor sem tévedünk nagyot, ha egy önálló, harmadik halmazban helyezzük el ezeket. Ezt az is indokolja, hogy kapcsolati addikciók esetében a kapcsolati működésben keresendő a függőség mintázata, maga a kapcsolatban való jelenlét az a viselkedés, ami a függőséget életre hívja. Ezeket a függőségeket azért nehéz tetten érni, mert önmagában az emberi kapcsolatok kialakítása – legyen szó párkapcsolatról vagy a közösségbe való integrációról – szükségszerű és természetes. Hiányuk előbb feltételez valamilyen elakadást vagy zavart, mint a meglétük. Mégis az tapasztalható, hogy kapcsolati függőségekben az egyén kísértetiesen hasonló módon viselkedik, mint egy szerfüggő. Nézzünk néhány példát a kapcsolati addikciókra!

Társfüggőség

Úgy is fogalmazhatunk, hogy ez a kapcsolati addikciók prototípusa. Kétszemélyes kapcsolatokban figyelhető meg, de nem kizárólagosan a párkapcsolatokra jellemző. Az egyik fél jellemzően szenvedélybeteg vagy valamilyen mentális zavarral küzd. A másik fél – többnyire szülő, gyermek, rokon vagy párkapcsolati partner – hasonlóképpen függőként nevesíthető, de az ő függősége a társára terjed ki. Viszonyulására sok minden lehet jellemző: kontrollálja a szenvedélybeteg partner viselkedését és fogyasztását, vagy éppen túlóvja a szeretett személyt, netán bünteti és megdorgálja hozzátartozóját, amikor függőségének hódol. A társfüggőségnek több altípusa van. Mindegyikkel kapcsolatban elmondható azonban, hogy a kodependens fél szerepet oszt önmagára abban a történetben, ami társa függőségéről szól. Terápiás tekintetben a szenvedélybeteg és a hozzátartozó szempontjából is érdemes tisztázni, hogy kinek meddig terjed a felelőssége és a befolyása. Hozzátartozói csoportokon leginkább az énhatárok körvonalazására nyílik lehetőség, vagyis annak tisztázásra, hogy mi esik a hozzátartozó hatásköre alá és mi nem.

Helper-szindróma

Helper-szindrómaként vagy Helfer-szindrómaként is ismert a segítő tünetegyüttes, mely sok tekintetben rokonságot mutat a társfüggőséggel. Segítő hivatást gyakorlók körében nagyobb lehet a kockázata, gyakran összefüggésbe hozzák az úgy nevezett burn out, vagyis a munkahelyi kiégés jelenségével. Lényegi jellemzője a kényszeres segítés, mely az ésszerűség és a racionalitás kereteit átlépi. Az énhatárok ez esetben is sérülnek és valószínűsíthető, hogy a segítés szándéka diszfunkcionális alapokon nyugszik.

Előfordulhat, hogy az önbizalom kizárólagos forrása a másokon való segítés, míg más esetekben a személyes nehézségektől, megoldatlan konfliktusoktól való távolságtartást célozza meg a másokra fordított figyelem és segítői motiváció. A hatalomgyakorlás igénye is testet ölthet a segítés szándéka mögött. A kényszeres segítő -csakúgy mint a társfüggő-  kapcsolati játszmákat működtet. A játszma pedig annyit jelent, mint olyan társas interakciót fenntartani, amiben a fel nem vállalt szükségletek kielégíthetőek. Habár a játszmák tévútra viszik az interakciót, általuk nyereség érhető el. A nyereség viszont hosszabb távon sem az egyént, sem a kapcsolatot nem gazdagítja. A kényszeres segítő többnyire nem tud hatékony lenni és a segítségre szoruló személy oldaláról önkéntelenül is bevonzza a manipulatív társat.

Kapcsolati addikció csoporthoz kötődően

Talán ezt a függőséget a legnehezebb néven nevezni. A vallásfüggőség létező fogalom, mégis tágabban értelmezendő ez a típusú addikció. Nem csupán valláshoz, de bármilyen valláspótló, meghatározott eszmeiséggel bíró csoporthoz fűződhet. Ez egyfajta függőségi viszonnyal leírható kötődés, ami politikai pártok, terrorszervezetek, szubkulturális csoportok, szekták és gyülekezetek irányába fejlődik ki. Ritkán emlegetett függőség ez, ami egyúttal talán kényes téma is. Ezért érdemes kiemelni, hogy önmagában egy csoport felé való elköteleződés még nem feltétlenül patológiás jellegű. A függőségi viszony, a kizárólagosság, a kontrollvesztés teszi kórossá a kapcsolati odafordulást. Ugyanakkor nem elhanyagolható az sem, hogy egy adott szellemiség vagy eszme milyen mértékű és intenzitású elköteleződést vár el képviselőitől.  

Szinte minden úgy működik, mint egy kémiai szer esetén: idővel a problémák enyhítésének vagy az örömök elérésének egyedüli alkalmas eszköze az addiktív csoport és annak szellemisége. A politikai, vallási, ideológiai meggyőződés többé már nem hit kérdése, hanem megkérdőjelezhetetlen bizonyosság. Ez a látszólagos bizonyosság időlegesen el tud fedni belső szorongásokat, kellemetlen érzéseket. Ahogy a szerfüggőségnél, úgy ennél az addikciótípusnál is jellemző a tagadás és a bagatellizálás. Ez azt jelenti, hogy a függő  többnyire nem érzi problémásnak a kialakult helyzetét, vagy nem olyan mértékben, mint ahogy az a visszajelzésekből kiolvasható. Ahogy egy addiktív szernél, úgy itt is növelni kell a dózist, hogy az extázis újból és újból átélhető legyen. Az addiktív elköteleződés révén az egyén el tud jutni a teljes izolációig, miközben a személyes kapcsolatok kárt szenvednek.

Mi segít a kapcsolati addikciók esetén?

Mindenekelőtt a betegségbelátás szükséges ahhoz, hogy változási szándék meg tudjon fogalmazódni. Ez az a része a felépülésnek, ahova többnyire magányos farkasként jut el a gyógyulni vágyó, a többi lépést viszont érdemes közösségben végezni. Akár önsegítő csoport, akár csoportterápia merül fel megoldásként, számítani lehet az élmény- és érzésmegosztás felszabadító erejére. Mindemellett természetesen nem elvetendő az egyéni terápia sem. Nem cél, hogy az egyén bizonyos kapcsolattípuskról lemondjon, sokkal inkább az célozható meg, hogy az én és a mások viszonya egyensúlyba kerüljön, a határok rendeződjenek, és a kapcsolatok egészséges, építő jellegű funkciójukat nyerjék vissza.