Nem könnyíti meg a nők életét a magyar állam

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összegyűjtöttük azokat a törvényeket, melyek a nők életének bizonyos szegmenseit szabályozzák. Sokkolódjon velünk ön is!

Az elmúlt húsz évben számos változás történt azokban a törvényekben, jogszabályokban, amelyek a elsősorban a nőket érintik. Némelyik törvényt először úgy módosították,hogy egyszerűbb legyen az élet, majd egy huszárvágással visszaállították a korlátozó rendeletet. Bence Rita, a TASZ Betegjogi és Önrendelkezési Jogi Program vezetője segített nekünk eligazodni a jogszabályokban.

Legális lett az otthonszülés

Geréb Ági esete világított rá arra, hogy az otthonszülés szabályozása itthon gyakorlatilag nem létezik. 2011-ben a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a hazai gyakorlat nem volt megfelelő, mert a magánélethez tartozó jog része az is, hogy a nők megválaszthassák szülésük körülményeit. A többször módosított rendelet szövege itt érhető el. Azért azt ne gondolja, hogy baromi egyszerű otthon szülni,a jogszabály számos korlátozást tartalmaz, de az elvi lehetőség adott.

Abortusz és a súlyos válsághelyzet

Szerencsére Magyarországon nem tiltott az abortusz, bár egyes pártok és civil szervezetek próbálkoztak a betiltásával. Az 1992-ben megszületett Magzatvédelmi törvénybe némi szigorításként bekerült a súlyos válsághelyzet fogalma. 2011-ben viszont egy EU-s pénzből finanszírozott kampány részeként már rákapcsoltak a magzatvédők, és fejlett magzatok képével harcoltak az abortusz ellen. Ez az EU-nak sem tetszett, felszólították Magyarországot, hogy a plakátokat távolítsák el. A program ugyanis a szociális védelemről, társadalmi befogadásról, hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemről szólt.

Az abortusz azért ma sem okvetlenül elérhető bárkinek, nehezítő tényező például a beavatkozás ára, mely jelenleg 29710 Ft, ha a nő nem egészségügyi okokból kéri a terhesség megszakítását. A másik a lelki nyomásgyakorlás: két alkalommal kell részt venni úgynevezett "kötelező tanácsadáson" a családvédelmi szolgálatnál. Szintén nehezítő tényező, hogy a jóval emberbarátabb abortusztabletta használata itthon már nem engedélyezett, holott jóval humánusabb módszer, és sok Nyugat-Európai országban gond nélkül használják. 

A meddővé tétel sem jár már mindenkinek

2005-ig Magyarországon csak bizonyos életkor és gyerekszám felett lehetett művi meddővé tételt kérni, ezután azonban az AB határozata értelmében bárki kérhette, aki nagykorú. 2013-ban viszont visszaállították a régi rendszert - hiába a korábbi Alkotmánybírósági döntés -, azóta csak az kérheti a családtervezési céllal végrehajtott sterilizációt, akinek legalább 3 vér szerinti gyereke van, vagy elmúlt 40 éves.

Egyedülálló nő is részt vehet mesterséges megtermékenyítésben – mármint, ha heteró 

2005 óta egyedülálló nő is részt vehet mesterséges megtermékenyítésben. A törvény tehát lehetővé tette, hogy mind a meddő egyedülálló, mind a nem meddő, ámde termékenységi időszakuk végéhez közeledő nők orvosi segítséggel váljanak anyává. Azt azonban nem engedélyezi, hogy az azonos neműekhez vonzódók ezáltal vállalhassanak gyereket, nem engedélyezi az ő mesterséges megtermékenyítésüket. A törvény alapján a leszbikus nő lehetősége jelenleg csak az, hogy letagadja a kapcsolatát, ez azonban a törvény előtti hamis tanúzást vetíti maga elé, ami büntetendő. Ráadásul a vér szerinti anya semmilyen módon nem válhat a párjával közösen nevelt gyermek törvényes szülőjévé.

Az örökbefogadás egyszerűsödött, de persze ez is csak házasoknak 

Az örökbefogadás feltételei egyszerűsödtek, ám aggályos, hogy könnyebb titokban gyermeket szülni és örökbe adni, ha az anya kiskorú. Ehhez ugyanis nem kell szülői hozzájárulás, szemben az abortusszal, aminek feltétele a szülői beleegyezés. Nehezítő tényező, hogy a jogszabály azokat részesíti előnyben, akik házasságban élnek, így értelemszerűen hátrányba kerülnek a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők, az azonos nemű párok pedig gyakorlatilag labdába sem rúgnak ezen a téren.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.