Van mód megszüntetni a legvadabb migrént is

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Létezik olyan erősségű fejfájás, amihez képest egy sima migrénes roham szinte élvezet. Szerencsére nincs kezelhetetlen eset.

Ha szerencsés, ön eddig csak pár átmulatott éjszaka miatt vett be eddig gyógyszert, ha nem, akár hetente több napja is rámehet a kínlódásra. Aki megtapasztalta már a migrén, vagy esetleg a cluster rohamainak poklát, az tudja, hogy bizonyos szint felett már csak a túlélés a cél. Pedig a szakember szerint nincs kezelhetetlen fejfájás, csak türelmetlen orvos.

Nem kérdés, hogy a fejfájás népbetegség: Magyarországon körülbelül egymillió ember küzd vele, amit szemléletesen úgy lehet összegezni, hogy többen, mint az asztmával és a cukorbetegséggel együtt. De az már nem ennyire egyértelmű, hogy mitől is fáj ennyit a fejünk, és mi lehet a megoldás, akár hosszú távon.

„Azzal mindenképpen érdemes tisztában lenni, hogy rengeteg fejfájástípus létezik. A Nemzetközi Fejfájás Társaság 150 csoportba sorolja ezeket, és akkor még nem is a különböző fajtákról beszélünk.Ez elég jól jelzi, mennyire heterogén a probléma" - mondja dr. Bodnár Eszter, a Rózsakert Medical Center Fejfájásklinikájának orvosa. „Létezik azért két nagyon jól elkülöníthető kategória: az elsődleges és a másodlagos fejfájás."

Fotó: Shutterstock

Az elsődleges fejfájás tulajdonképpen a fejfájások 99, 5 százalékát magában foglalja, és ahogy a neve is utal rá, azokat a fájdalomtípusokat jelenti, amelyeknél nincs semmilyen kimutatható ok, kiváltó betegség vagy szervi elváltozás a háttérben. Nincs olyan laborvizsgálat, CT vagy MRI amely eldöntené, hogy ezek közül melyiktől szenved az illető, mert nagyon sok kiváltó faktor összegződése vezet a fejfájás kiváltódásához. Ide tartozik a tenziós, a migrénes és a cluster fejfájás.

A másodlagos fejfájás hátterében viszont konkrét betegség áll, legyen az arcüreggyulladás, pajzsmirigy működési zavar, vagy – szerencsére ez elég ritka – egy agydaganat. Ennek a kezelése egyértelmű: az alapbetegség gyógyításával a fejfájás is elmúlik.

A legismertebb fejfájások

Migrén

- az esetek kétharmadában nőket érint

- 70%-a féloldalas, azaz tévhit, hogy ha valakinek mindkét oldalon fáj a feje, az semmiképp sem lehet migrén

- lüktető, erős fájdalom, egy képzeletbeli 10-es skálán 8-12!

- kísérő tünet vagy fényérzékenység, hangérzékenység vagy hányinger, hányás – ha egyik sincs jelen, akkor nem beszélhetünk migrénről

- fizikai terhelésre fokozódik

- 4-72 órán át tarthat

Tenziós

- minden ún. hétköznapi fejfájás (frontérzékenység, másnaposság miatti dehidratáltság, stb.)

- közepes erősségű, a 10-es skálán 5-6

- általában a tarkótájon jelentkezik

- egy fájdalomcsillapító elég a megszüntetésére

Cluster

- többnyire férfiakat érint, magas testalkat, dohányzás szintén jellemző

- viszonylag ritka

- az orvostudományban leírt fájdalmak közül a legerősebb (kezeletlen állapotban akár szélsőséges reakciót is kiválthat, pl. öngyilkosság)

- előfordulására jellemző a szakaszosság (a neve is innen ered, cluster=szakasz, csoportosulás), általában tavasszal, ősszel jelentkezik, de akkor több hétig, hónapig tart, napi több rohammal

- a roham 10 perc-másfél óra

Fotó: Shutterstock

Kati kamaszkora óta küzd migrénes rohamokkal, és az orvosok azzal ijesztgetik, hogy leghamarabb a változó korban remélhet javulást.

 „A nyakam egyik oldalán egy tompa fájdalommal indul, ami szépen halad felfelé. Jön ugyanis a hányinger, hányás, szédülés, gyengeség, a fél arcom zsibbadása. Ha nem kapom el időben, akkor van, hogy egy nap több irtó erős fájdalomcsillapítót kell bevennem, hogy életben maradjak. Igen, volt már olyan, hogy épp nem volt kéznél a gyógyszerem, csak sima fájdalomcsillapító. Hogy mi ennek a legtöbbször a vége? Kórház és infúzió...

Mivel a migrénem rendszeres – kb. havonta jelentkezik -, a neurológus tipikus migrénellenes gyógyszereket javasolt. Sajnos egyik sem vált be úgy igazán, ami meg igen, az heves szívdobogásokat okozott, szóval leálltam vele. A legjobb még a Flector por, annak ellenére, hogy az nem tipikus migrén gyógyszer. Az orvosok azt mondják, hogyjelenleg még nincs ellene semmi, ami véglegesen elmulasztaná, de nagy eséllyel jobb lesz, ha terhes leszek. Már nagyon szeretnék gyereket, de félek is, hogy mi lesz, ha rohamom lesz. Hiszen az aspirin semmit nem ér erre a fájdalomra. Kérdeztem a dokikat, mi lesz, ha nem múlik el a terhesség alatt sem. Azt mondják, hogy klimax idején biztos vége lesz. Hát nagyon köszönöm - így 30 évesen."

A leggyakoribb kiváltó okok

Migrén

A migrén esetében különböző ingerekre bizonyos anyagok, mint például a CGRP (calcitonin gene related polipeptid) vagy az úgynevezett szubsztansz p felszabadulnak a fejben, és az erek görcsös összehúzódását, majd tágulatát okozzák, ez vezet a jellegzetes lüktető fájdalomhoz.

Kiváltó ingerek lehetnek:

- életmódbeli tényezők – mozgáshiány, rendszertelen táplálkozás, alvászavarok (egy fejfájósnak a legideálisabb az lenne, ha mindig ugyanakkor feküdne le és ugyanakkor kelne fel, és ez megfelelő mennyiségű és megfelelő minőségű alvás lenne)

- dohányzás

- hormonális változások (menstruáció, fogamzásgátlók szedése)

- stressz

- időjárási frontok, légnyomásváltozás

- nyaki gerinc merevsége, túl sok ülőmunka

- különböző ételek fogyasztása (sajt, bor, csokoládé)

A migrén esetében genetikai tényezők is szerepet játszanak

Tenziós:

- életmódbeli tényezők – mozgáshiány, rendszertelen táplálkozás, alvászavarok

- dehidratáltság

- dohányzás

- stressz

- időjárási frontok, légnyomásváltozás

- nyaki gerinc merevsége, túl sok ülőmunka

Cluster: a kiváltó okai egyelőre nem ismertek

Dr. Bodnár Eszter szerint ez egy kifejezetten mostoha terület a gyógyítás terén, hiszen az emberek nagy része úgy érzi, hogy az alkalmanként, vagy rendszeresen előforduló fejfájás egy elfogadható állapot, és nincs rá gyógymód. Pedig minden fejfájás okát fel lehet térképezni, és lehet kezelni a fájdalmat.

„A háziorvos sokszor nem tud érdemben segíteni a fejfájásos panasszal hozzá fordulón, már csak azért sem, mert ezen a területen nagyon fontos, hogy megfelelő időt szánjunk a vizsgálatokra, ráadásul egy sikeres diagnózishoz majd egy későbbi terápiához az is kell, hogy valamiféle kapcsolat kialakuljon a páciens és az orvos között. A fejfájásklinikán egy vizit minimum egy óra, és részletesen végigvesszük azokat a szempontokat, amelyek közrejátszhatnak a fájdalom kialakulásában. Gyakran csapatként működünk, bevonok kollégákat is, tehát ha nagyon stresszes valaki, akkor elküldöm pszichológushoz, ha a nyaki gerinc merevsége a probléma, akkor kiropraktőrt, vagy masszőrt ajánlok.”

Fotó: Shutterstock

Mivel az életmód igencsak komoly szerepet játszik a fejfájások kialakulásában, a szakember szerint mindenképpen érdemes a lehető legjobban kizárni azokat a tényezőket, amelyek bizonyítottan a rohamok kialakulásához vezetnek. Szerinte nincs olyan fejfájás, amelyen ne lehetne javítani az életmódváltással, és az sem igaz, hogy nem létezik valóban működő gyógyszeres kezelés. Persze ez is fejfájás- és egyénfüggő.

"Le vagyok döbbenve, hogy migrénes betegek évek óta szenvednek, miközben léteznek jól működő gyógyszerek, az úgynevezett triptánok, amik a legvadabb rohamot is - ami akár három napig is eltarthat - másfél óra alatt megszüntetik. Ezek a gyógyszerek pont a már említett felszabaduló anyagokat gátolják, így nem a fájdalmat maszkírozzák csak el, hanem leállítják az egész folyamatot. Ez azért is fontos, mert ha nincs kezelve a migrén, akkor a kiszabaduló vegyületek gyulladásszerű állapotot hoznak létre az agyban, ilyen állapotban sokkal enyhébb kiváltó okokra is beindulhat egy roham. Ha valakinek gyakoriak a migrénes rohamai, akkor azért érdemes napi rendszerességgel szedni valamilyen gyógyszert."

Fotó: Shutterstock

A cluster fejfájás esetén is hatásosak lehetnek a triptánok, ám a rendkívül erős fájdalom miatt általában injekciós formában alkalmazzák az orvosok és emellett más, akár szteroid tartalmú gyógyszereket bevetnek, hogy a rohamot leállítsák.

Bár a tenziós fejfájás tűnik az egyetlen, könnyen és szakorvosi segítség nélkül kezelhető problémának, a szakember szerint nem szabad könnyedén venni ezt sem.

"Ha erős és gyakori a fájdalom, az okozhat problémát. Ugyanis könnyű arra rászokni, hogy bedob az ember egy gyógyszert, és elmúlik. Ebben az a csapda, hogy ha heti két fájdalomcsillapítónál többet vesz be valaki, akkor utána fájdalomcsillapító-megvonásos fejfájása lesz. Amiből elég nehéz kikeveredni."

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bh
bh
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.