Tudta, hogy bele is halhat a vízivásba?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha hirtelen nagy mennyiséget iszik, szinte sokkolja a szervezetét. Szerencsére az agy a legtöbbször közbelép.

Persze ehhez azért nagyon elszántnak és/vagy ostobának kell lenni, de tény, akár halálos kimenetelű is lehet, ha valaki extrém mennyiségű vizet visz be a szervezetébe. Szerencsére az agyunk a túlélésünkre játszik, és jelez, amikor éppen elegendő folyadékot ittunk szomjúságunk enyhítésére. A Science Daily egy olyan kutatásról tudósít, ami ezt be is bizonyítja.

Helló, már nem vagy szomjas!

Az agyunk nem csak arra programoz minket, hogy pótoljuk a testünk számára szükséges vizet, de akkor is közbeavatkozik, ha a szervezetbe kerülő folyadékmennyiség már meghaladja az egészséges szintet. A Melbourni Egyetem tudósai egy új kutatás résztvevőinek vizsgálata közben térképzeték fel a blokkoló mechanizmus működését.

A kísérlet során MRI-vizsgálattal figyelték az alanyok agyi tevékenységét eltérő fiziológiai körülmények között. Először akkor szkennelték az agy különböző területeit, amikor a résztvevők szomjasak voltak. Ezután megkérték őket, hogy annyit igyanak, hogy teljesen telítődjenek, vagy egy kicsit igyák is túl magukat, majd ezután újabb vizsgálatok következtek.

Fotó: Shutterstock

Az állandó szomjúság is komoly betegséget jelezhet

Sós vagy fűszeres ételek után, sportolás után vagy melegben teljesen természetes, hogy megnő a szervezet vízigénye. Igaz ez hasmenés, nagy mennyiségű hányás, égési sérülések vagy vérveszteség után, és néhány gyógyszer mellékhatása is fokozhatja a szomjúságérzetet.

Ám ha valaki állandóan szomjas, és ez az érzés még ivás után sem enyhül, érdemes orvosi segítséget kérni, ugyanis akár komoly betegséget is jelezhet - különösen ha homályos látás, vagy kimerültség is kíséri, írja a Healthline.

- Kiszáradás: ha a szervezet nem jut elég folyadékhoz, képtelen normálisan működni. Súlyos esetben ez életveszélyes állapot kialakulásához vezethet.

- Cukorbetegség: az erős és folyamatos szomjúság lehet a magas vércukorszint következménye, és gyakran a cukorbetegség egyik első észrevehető jele

- Diabetes insipidus: ez az anyagcsere-betegség szinte olthatatlan szomjúságérzettel és nagymennyiségű vizeletürítéssel jár. Vagy az agyalapi mirigy, vagy közvetlenül a vesék elégtelen működése okozza

- Szív-, máj- vagy veseelégtelenség

- Pszichogenikus polidipszia: ez egy pszichiátriai kórkép, ami miatt a beteg állandóan szomjas, és hatalmas mennyiségű folyadékot iszik

- Vérmérgezés

Érzelmi döntés, ha nem iszunk?

Derek Denton, az egyetem egészségügyi kutatásokkal foglalkozó részlegének professzora szerint a vizsgálat bepillantást engedett az ember túlélést elősegítő ösztöneibe, és az eredményeknek komoly orvosi jelentőségük is van.

Fotó: Shutterstock

„Amikor a résztvevők szomjasak lettek, és inni kezdtek, majd azt az utasítást kapták, hogy akkor is folytassák az ivást, amikor már nem szomjasak, az agynak olyan területei aktiválódtak, amelyek érzelmi döntésekért felelősek. A jelzéseket küldő részeket eddig még nem is ebben az összefüggésben. Fontos elemét ismertük meg a szervezet szabályozási rendszerének, és ez a blokkoló mechanizmus segíthet megelőzni a túlzott vízbevitel miatti problémákat” – magyarázta a kutató.

Vízivási rekorddal ne menőzzön, mert belehalhat

2007. januárjában egy 28 éves kaliforniai családanya gyakorlatilag halálra itta magát egy poénból rendezett versenyen. Nagyjából 7,5 liter vizet döntött magába viszonylag rövid idő alatt, és pár órával később otthonában holtan találták.

Ez egy szélsőséges eset, ám tény, hogy nagy károkat okozhatunk szervezetünkben, ha túlzásba visszük a vízivást, írja a Dr. Ben Kim

- A vesék vízszűrő képessége is véges, és extrém mennyiségű folyadék, főleg ha azt viszonylag rövid idő alatt visszük be a szervezetbe, károsíthatja azokat a parányi érgomolyagokat, ahol maga a szűrési folyamat zajlik.

- Ha hirtelen nagy mennyiségű víz kerül a szervezetbe, a vér térfogata megnő, ami felesleges terhet ró a szívre és az egész keringési rendszerre.

- Emellett a felesleges víz felhígítja a vért, így az elektrolitok koncentrációja a sejtekéhez képest lecsökken, ezért azok plusz vizet vesznek fel, hogy kiegyenlítsék ezt a különbséget, és megduzzadnak. Ám például a koponyában nincs elegendő hely az így megnőtt idegsejteknek, így a koponyaűri nyomás megemelkedik. Ez különböző tüneteket okozhat, az enyhe fejfájástól egészen a légzési nehézségekig, sőt, extrém esetben halálos is lehet.

A Melbourne-i Egyetem kutatását vezető professzor szerint az eredmények bármilyen testi szükséglet vizsgálatának során hasznosíthatók. 

„Ez a vizsgálat az emberi szükségletek kielégítésének elemeivel foglalkozik, és azzal, hogyan programozza a test a megfelelő viselkedést. A kielégítési folyamat kontrolljának felderítésével kapott adatok más szükségletek területén is relevánsak lehetnek, mint például az éhség, a sóháztartás vagy akár a szexuális ösztönök" - mondta Denton.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bh
bh
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.