Naptej, bronzosító napolaj és napozás utáni krém házilag

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csupa természetes dolog van bennük, jól védenek, emellett olcsóak és egyszerű elkészíteni őket.

Bár most épp sajnos beköszöntött egy kis őszies idő, ha lehet hinni a prognózisnak, hamarosan ismét elég meleg lesz ahhoz, hogy valamelyik strandon kössön ki. Ha pedig nem szeretne pár óra napozás után rákvörösen ücsörögni az árnyékban, aztán meg este az ágyban egész éjjel forgolódni, mert minden póz kényelmetlen a húzódó, égő bőre miatt; napozáshoz használjon magas faktorszámú naptejet.

Azt már megírtuk, melyiket érdemes választani a boltiak közül, de ha jobban szereti a házi kencéket, most összeraktunk pár igen jót. Próbálja ki a naptejet, a napolajat, és a napozás utáni krémet is!

Galéria ikon

6

Galéria: Naptej, bronzosító napolaj és napozás utáni krém házilag
Fotó: Dívány

Naptej, 50 g

Ez a recept azért jutott eszembe, mert emlékszem, amikor gyerek voltam, milyen finom kakaóvaj illata volt a legtöbb napvédő krémnek. Ma szinte nem is találni olyat, amelyiknek ne műanyag szaga lenne, és egy kicsit sem hasonlítanak a régi cuccokhoz. Na, meg ugye túl sok jóval sem kecsegtetnek a naptej tesztek, még ha találni is pár használhatót a piacon.

Én mégis jobban kedvelem a házilag előállított krémeket, ezekben tényleg az van, amit én teszek bele, és a bőrtípusomnak megfelelően tudom összerakni. Ennek a napozó krémnek nagyon finom kakaóvaj illata van és jó sűrű is.

  • 15 g kakaóvaj
  • 10 g kókuszolaj
  • 20 g olívaolaj
  • 1 ml panthenol (B5 provitamin)
  • egy kapszula E-vitamin
  • 3,5 g titándioxid por
  • 3,5 g cink-oxid

Így készítse el

  • Egy mély tálban melegítse fel a kókuszzsírt vízgőz felett, majd vegye le a vízgőzről. Tegye a tálba az összeaprított kakaóvajat, majd várja meg míg az is felolvad. (Azért nem jó a kakaóvajat vízgőz felett olvasztani, mert a legtöbb jó tulajdonságát elveszíti, ha magas hőfokon kezelik – ugyanez érvényes egyébként a sheavajra is!)
  • Amikor felolvadt a zsír, tegye bele a porokat és az olívaolajat. Ha szemcsések a porok, törje össze a szemcséket kiskanállal, mielőtt a zsírokhoz keveri.
  • Botmixerrel keverje a masszát, amíg langyos lesz.
  • Eztuán adja hozzá az E-vitamint és a panthenolt.
  • Öntse 50 ml-es tégelybe a krémet.
  • Napozás előtt legalább fél órával kenje be magát, hogy hatni tudjon a krém.

Titándioxid por és cink-oxid

Mindkettő fizikai fényvédő adalék napvédő készítményekhez, elnyelik illetve visszaverik az UVB és az UVA sugarakat. A naptej beszívódása után csak egy áttetsző fehér fátyol marad a bőrfelszínen. Ártalmatlan anyag, nem hatol be a bőrbe.

Forrás: Cosmio

Tipp: Ez a naptej 30 faktoros, de ha magasabb/alacsonyabb faktorszámot szeretne elérni, több/kevesebb titándioxid port és cink-oxidot tegyen bele a következőképpen: egy százalék a titándioxid por és a cink-oxid por egyvelegéből körülbelül kettes faktorszámú védelmet ad. Ha kreol bőre van, és hozzá is van szokva a napozáshoz, elhagyhatja a titándioxid port, olyankor már elég csak cink-oxidot használni.
Még több, házilag készíthető naptejért klikkeljen ide!

Bronzosító napolaj, 50 ml

Ez az egyik kedvenc napolajam: nagyon jó illata van, és a dió-, sárgarépa-, és körömvirágolajtól szép bronzos hatása lesz a bőrnek, miközben az olaj nyugtatja és ápolja is azt. Kicsivel sűrűbb, mint a bolti napolajok, viszont jobban be is szívja a bőr, ezért nem árt folyamatosan használni napozás alatt. Mivel az olaj víztaszító, ezért a vízben is megfelelő védelmet nyújt.

Így készítse el

Öntse egy régi napolajos flakonba az olajokat, adja hozzá a cink-oxidot, és rázza össze a keveréket. Használat előtt mindig rázza fel a flakont, hogy cink-oxidból is kellő mennyiség jusson a bőrére. Ha bőre még nincs hozzászokva a Naphoz, tegyen az olajokba titándioxid port is a fent említett mennyiségek alapján.

  • 15 ml dióolaj
  • 5 ml argánolaj
  • 5 ml körömvirágolaj
  • egy kapszula E-vitamin
  • 25 ml sárgarépaolaj
  • 3,5 g cink-oxid

Tipp:

  1. Sárgarépaolajat elég nehéz beszerezni, és ha mégis sikerülne, akkor is csak horribilis áron. Egyszerűbb, ha elkészíti, így: reszeljen olívaolajba/jojobaolajba/mandulaolajba sárgarépát, majd hagyja állni legalább egy hétig. Az olajat szűrje le géz vagy kis lyukú szűrő segítségével, és már kész is a házi répaolaj.
  2. Ezt az olajat nyugodtan kenheti a hajvégére is napozás alatt, szépen ápol, főleg az argánolaj miatt.

Nem tévhit, de nem elég

Néhány hidegen sajtolt olajnak önmagában is van fényvédő hatása. A sheavaj állítólag 5-6-os fényvédő faktorral rendelkezik, a kakaóvaj szintén, és a kókuszolajban is van elenyésző számú fényvédő faktor. Azt azért nem árt tudni, hogy egyáltalán nem elég, ha kizárólag csak ezeket az olajokat használja napozáshoz, mindenképpen szüksége lesz a készítményekbe a cinkoxidra és a titándioxid porra. Szerencsére ezek egyáltalán nem veszélyes anyagok, nem szívódnak be a bőrbe, és egészen olcsón hozzájuk lehet jutni gyógyszertárban vagy online, például  itt.

Galéria ikon

6

Galéria: Naptej, bronzosító napolaj és napozás utáni krém házilag
Fotó: Dívány

Napozás utáni nyugtató, hűsítő krém, 50 ml

Ez egy nagyon jó gyulladáscsökkentő és hűsítő krém. A kamillaolaj egy növényi kivonat, amit én használtam, szójaolajban kivonva készült. Ami még jó, hogy hozzáadott bisobol is van benne, ami szintén gyulladáscsökkentő, ugyanezek a hatásai a panthenolnak is. A sheavaj hidratál, nyugtatja, regenerálja a bőrt, illetve gyulladáscsökkentő is.

  • 20 g sheavaj
  • 5 ml argánolaj
  • 10 ml kamilla olaj
  • 10 g kókuszzsír
  • 3 ml panthenol (B5 provitamin)
  • egy kapszula E-vitamin
  • pár csepp 100 %-os teafaolaj

Így készítse el

  • Egy mély tálban melegítse fel a kókuszzsírt vízgőz felett, majd vegye le a vízgőzről. Tegye a tálba az összeaprított sheavajat és várja meg míg felolvad. (A sheavajat akár bele is reszelheti, így könnyebben felolvad, csak – ahogy feljebb már írtuk – ne a vízgőz felett tegye.)
  • Botmixerrel keverje a masszát, amíg langyosra nem hűl.
  • Eztuán adja hozzá az E-vitamint és a panthenolt.
  • Öntse 50 ml-es tégelybe a krémet.
Ne felejtse el, hogy a naptejet napozás előtt legalább fél órával kenje fel, hogy rendesen ki tudja fejteni a hatását. Semmiképp ne napozzon tizenegy és három óra között, és csak óvatosan az első napfürdővel is. Fokozatosan szoktassa bőrét a napozáshoz, és mindig használjon fényvédőkrémet!
 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.