Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ecuadorban, a perui határtól nem messze, 160 kilométerre a Csendes-óceántól, 1400 méter magasan élik igen hosszúra nyúló életüket a vilcabambaiak. Aki pár hetet közöttük tölt, azon kapja magát, hogy nemigen gondol az evésre. A világ legtermészetesebb módján szednek le egy gyümölcsöt a fáról és fogyasztják el ott helyben. Nem főzik vagy sütögetik sem a zöldségeket, sem a gyümölcsöket. Keveset esznek, legfeljebb 1200-2000 kalóriát naponta. Egyszerűen más dolgokat tartanak fontosnak. Cserébe sokáig élnek.
Rengeteg mozgás, semmi rohanás
Rengeteget mozognak. Naponta harminc kilométereket gyalogolnak hegyvidéken, súlyos terhekkel... majd levezetésül éjszakába nyúlóan táncolnak, énekelnek. Másnap pedig kezdik az egészet előröl.
A fáradékonyság, a stressz ismeretlen számukra. Ezt nem a karosszékében üldögélő tudós állapította meg róluk, hanem extrémtúra-vezetők, akik úgy érezhették magukat, mint a háromszoros xterra tereptriatlon világbajnok Conrad Stoltz, amikor elment mellette hegymenetben a 45 éves Ned Overend, és ő elképedten szögezte le: „Uram isten! Elment mellettem egy öregember!”
Azt a fogalmat, hogy határidő, meg sem értenék. A dolgok pontosan a nekik megfelelő tempóban folynak, hová rohannánk? - vallják.
1981-ben egy orvos elképedt hangú cikksorozatot tett közzé, ami igen nagy vihart kavart, mert kiderült, hogy az itteni népeknél ismeretlenek a nálunk listavezető halálozási okok, mint: szívbetegségek, érrendszeri betegségek, rák, cukorbaj, májzsugor, agyvérzés, szenilitás. A cikksorozat lázasan kutatta az okokat.
Zöldség, gyümölcs, gabona
Kiderült, hogy a vilcabambaiak nagyon keveset esznek. Húst nem vagy nagyon ritkán, tejtermékeket, tojást, vajat, cukrot, finomított lisztet soha. Édességnek csak gyümölcsöt. Viszont rengeteg gabonát fogyasztanak, a leggyakoribbak: kukorica, quinoa, búza, árpa. De mindent csak frissen őrölve.
A zsírt az avokádóból és a mogyorófélékből pótolják. A fehérjebevitel extrém alacsony. Ma egy testépítő legtöbbször 200-400 gramm fehérjét visz be kúraszerűen. Ettől ugyan szép nagy izmok telepednek az emberre, de hasznavehetetlenek. Csak szépek. És még ez is kérdéses. Vilcabambán az emberek napi 30 gramm fehérjénél nem esznek többet.
A vilcabambaiak rendelkeznek egyfajta természetes mértékletességgel, amivel a nyugati ember csak igen ritkán. Azért esznek, hogy éljenek, mi azért élünk, hogy együnk – tisztelet a kivételnek.
Egyszerű értékek az örök tavaszban
Vilcabambán az emberek figyelnek egymásra. Beszélgetnek, élvezik egymás társaságát, és még véletlenül sem e-mailben vagy mobilon rendezik az ügyeiket. Sokat nevetnek, szinte ismeretlen az erőszak, szívüket a természet békéje uralja, ami nem is csoda, hiszen gyakorlatilag az örök tavaszban élnek. Az éves átlaghőmérséklet húsz fok. A gyümölcsök egész évben teremnek. Egy apró földi paradicsom.
Mi, nyugatiak sokszor természetesnek vesszük, ha megbetegszünk. Nem ritka, hogy az orvos már egy negyven éves embernek is azt mondja, hogy fájdalma, szenvedése a korral jár. Vilcabambán senki nem veszi természetesnek a betegségeket – még kilencven évesen sem. Tartásuk száz évesen is egyenes, nem kopaszodnak, a fogsoruk ép.
Mi azt gondoljuk, a húszéveseké a világ. Náluk egy húszéves még nem tapasztalt semmit. A fiatalok tisztelettel fordulnak az idősek felé, de ez kölcsönös. Valószínűleg ez az oka, hogy nem létezik öregek otthona (talán feltűnt már sokunknak, hogy nekünk általában nem az anyánk és nagyanyánk az, aki mellett élni szeretnénk).
A vilcabambaiak számára egyértelmű, hogy ezeken kívül kevés valódi érték létezik. Ezért vigyáznak egymás lelkére, nem beszélnek bántóan, tisztelik egymást és minden életet maguk körül.
Lassan rágj, tovább élsz
Mindezt mi is megtehetnénk. Nem kerül semmibe. Akár most azonnal változtathatsz, hiszen soha nem késő: testünk sejtállománya hétévente megújul. Azzá leszel, amit ma megeszel.
Ha pedig vészesen megrémítene a nyers növényi koszt és a hegyi maraton lefutása, és azt gondolod, hogy összeesnél az energiahiánytól már a második étkezésnél, jusson eszedbe a mexikói tarahumara indiánok példája. Csak nyers növényeken élnek, és futballmérkőzéseik nem másfél órásak – megszakítás nélkül 24-48 órán át fociznak, majd a játék után mulatnak és táncolnak egy jót. A kiöregedés sem aggasztja őket, ugyanis legjobb futóik 60 év körül lendülnek igazán formába.
A megoldás tehát a kezünkben van, csak élnünk kell vele. Lassan rágj, tovább élsz! Légy kedves, figyelj másokra és mindezt kezd önmagaddal! Mozogj, lélegezz és tiszteld az életet! Dolgozz és szeresd, amit csinálsz! Sok egyéb között ez Vilcabamba üzenete azoknak, akik sokáig szeretnének élni, egészségben és örömben.
Folytatjuk
Fotók: Kölcsényi Csaba
Itt is furcsán meglepően élnek:
Örökké nem, de annál sokkal tovább fiatal maradhatsz, mint hinnéd – utánajártunk, hogyan csinálják azokon a helyeken, ahol egy negyvenes nő még csitrinek számít és a férfiak gyereket nemzenek kilencven évesen: rejtélyes helyek, egyszerű módszerek. | Örök fiatalság – A negyvenes csitrik földje: Hunza-völgy
