6 jel, hogy ideje szakítani

Ahhoz, hogy egy házasságban megmaradjon a szerelem, megmaradjon a vágy mindkét félnek rengeteget kell tudatosan, aktívan tennie: figyelnie, kommunikálnia, alkalmazkodnia, igyekezni megérteni a másikat, és az igyekezni megérteni azt is, hogy ő maga hogyan működik abban a viszonyban. Egy tartós kapcsolatban az embernek együtt kell átvészelnie a másikkal a természetes, normatív kríziseket, amilyen például a gyerek születése vagy a szülők halála, és a nem vártakat, mint egy betegség vagy a munkahely elvesztése, együtt kell megküzdeni a kemény mindennapokkal, az időhiánnyal, az anyagi problémákkal, és még rengeteg egyedi stresszorral. Ráadásul a személyes boldogsághoz még az is kevés, ha mindez megvan, egy párkapcsolatban ugyanis az embernek rengeteget kell tennie önmagáért is, azért, hogy az ember saját lényével, mindennapi életével, céljaival is összhangban legyen. Boldog párkapcsolatban tartósan élni tehát kemény. Nem véletlenül válnak el annyian.

Viszont azért lelépni egy házasságból, felforgatni a családot, mert a szerelem és a vágy elmúlt – igaz, nem tettünk érte meg mindent, hogy visszaszerezzük – nem túl bölcs dolog. Ha ugyanis nem tanuljuk meg hogyan kell (vagy kellene) őrizni azt, akkor a következő körben sem indulunk túl jó esélyekkel. Nem véletlen tehát az sem, hogy a második házasságok még az elsőknél is gyakrabban végződnek válással.

A szakítás és a válás messze nem mindig megoldás, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, milyen lelki és gyakran anyagi megterheléssel jár ez a feleknek, hogy mennyit szívnak a gyerekek és mennyire nehéz megbirkózni ilyenkor az elkerülhetetlen magánnyal. Mégis vannak helyzetek, amikor nincs értelme halogatni a döntést: van, hogy menni kell. 

Rosalind Sedacca  párkapcsolat- és válás-coach most a Huffington Postban szedte össze azt a hat viselkedésformát és attitűdöt, ami az ő szakmai tapasztalata szerint egyértelmű jele annak, hogy ideje lezárni egy házasságot. 

A bántalmazó kapcsolatból szabadulni kell

Többször írtunk már arról, hogy hiába az ígérgetés, hiába a cukiskodás, a könyörgés egy újabb esélyért, hiába az időszakos nyugalom: a bántalmazó fél bántalmazó marad. Ezekből a kapcsolatokból nagyon nehéz kiszállni, ahogy nagyon nehéz egy ilyen kapcsolatból szabadulva új életet kezdeni, mégis, az ilyen helyzetekben ez az egyetlen megoldás. 

A folyamatos kontroll és birtoklási vágy megnyomorít

A fizikai bántalmazás látható és kézzelfogható, szemben a lelki bántalmazással, pedig ennek hatása éppen annyira súlyos, éppen annyira megnyomorítja az ember személyiségét, életét. A lelki bántalmazás egyik formája a másik személyes szabadságának korlátozása, a másik élete feletti túlzott kontroll gyakorlása. Egy olyan kapcsolatban, ahol az ember nem rendelkezik a saját életével, ahol a másik dönti el mi a helyes vagy a helytelen viselkedés, hogy kivel lehet és nem lehet találkozni, kapcsolatot tartani, mire lehet és nem lehet költeni, ahol ha az ember nem a másik elképzelései szerint cselekszik, akkor konfliktusra számíthat, nem lehet egészséges, teljes életet élni. Még akkor sem, ha a másik tökéletes magyarázatokkal áll elő arra miért az a helyes és a jó, ahogy ő látja a világot. 

Aki folyton kritizál az bántalmaz

A folyamatos kritika, a gúny, a másik hangulatváltozásoktól függő értékelése az önbizalmat roncsolja, hiszen az ember ilyenkor gyakran magában keresi a hibát. Ez a viselkedés ráadásul konstans készenléti állapotot teremet, egy olyan otthont, ahol soha sem lehet nyugodt. Ahol pedig mindig résen kell lenni, hogy a másik ne essen nekünk, ott bántalmazásnak vagyunk kitéve, még akkor is, ha ezt nehezen fogadjuk el. 

Sedaccán kívül egyébként számos gyakoroló párterapeuta is azt hangoztatja, hogy egy kapcsolatban a folyton felbukkanó kritika egy hatalmas villogó felkiáltójel. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet véleményünk a másik viselkedéséről, életvezetéséről, szokásairól, hogy nem adhatunk hangot annak, ha valamivel nem értünk egyet. A kérdés az, hogy ezt miért tesszük és hogyan. 

Amikor a kölcsönösség csak álom

Ha egy kapcsolatban az ember saját kényelme, érdekei háttérbe szorulnak, ha mindent a másik igényeinek és elvárásainak kell alárendelni, ott a partnert nem érdekli önmagán kívül más. Egy egészséges párkapcsolat fenntartása mindkét féltől alkalmazkodást kíván, kölcsönösséget, és ha ez nem teljesül, akkor soha nem élhetünk majd teljes életet. 

Tisztelet nélkül nem megy

Aki bántalmaz – testileg vagy lelkileg – aki korlátoz, aki folyamatosan kritizál, az nem tiszteli a másikat, a személyiségét, a határait. Tisztelet nélkül pedig képtelenség egészséges, szereteten alapuló viszont fenntartani. Ahol elveszik a tisztelet ott a párkapcsolat – vagy bármilyen emberi kapcsolat – alapjaiban remeg meg, és ezt helyreállítani szinte lehetetlen feladat. Ahol pedig az alapokkal van a baj, onnan menni kell.

Ha mindenért a másik a hibás az régen rossz

Az, hogy senki sem tökéletes, hogy mindenki hibázik, közhely, mégis sokan képtelenek ezt saját magukra vonatkoztatva elfogadni. Azokkal, akik képtelenek felelősséget vállalni saját hibáikért, és minden rosszat a másiknak tulajdonítanak, nem lehet és főleg nem is szabad tartósan együtt élni. 

Bár a felsorolt viselkedésmódok kívülről, tényszerűen felsorolva mind nyilvánvalóan negatívak, élhetetlenek, de közelről, belülről tapasztalni ezeket teljesen más érzés. A bántalmazó partnernek mindig van magyarázata, az ember pedig tele lesz kétségekkel, önváddal, megfelelési vággyal. Idővel az ember beleszokik az ilyen életbe is, és fel sem merül benne, hogy lehetne máshogy, hogy lehetne jobb. 

Érdemes tehát mindig szem előtt tartani, hogy a jó párkapcsolatban az ember biztonságban érzi magát, támogatva, tisztelve. A jó kapcsolat lelkileg táplál, többek vagyunk tőle, képesek vagyunk benne együtt fejlődni, növekedni, kiteljesedni. Ahol ez nincs meg, ott érdemes plusz energiákat befektetve, akár külső segítséggel dolgozni mindezen. Ahol azonban nincs esély mindennek az elérésére, azt a kapcsolatot el kell engedni, bármi legyen is az ára.