Úgy kapkodtam a nyugtatót, mint más a Tic Tac-ot - Függőségem története

Volt idő, mikor hazánk nem csak az egymillió alkoholproblémával élők országa volt, de Andaxin-függőségünkben is élen jártunk. Az arányok mára sem változtak, bár ma inkább Xanaxot kapkodunk be, vagy Rivotrillal szórakozunk. Mivel a gyógyszerfüggőség nem akkora tabu, mint az alkoholizmus, ezért sok rutinos gyógyszerszedő komoly látens 'karriert' tudhat maga mögött. Mi most csak egyet mutatunk be.

Szorongunk. Nem is keveset. És mindig van rá okunk, vagy valós, vagy éppen tudatunk kreálta. Szorongunk, mert nem érezzük magunkat elég jó nőnekjó pasinakjó társnak, vagy elég jó szülőnek. De szorongunk a munkánk, a családi problémáink megoldatlansága miatt, és szorongás alakulhat ki egy súlyos testi betegségnél, vagy egy szer elvonásának következtében is. Ilyenkor van, aki az alkoholizmusba menekül, és van, aki a gyógyszerek után nyúl. Nem is sejtve, hogy egy újabb addiktív anyag rabja lehet. És megteheti, legálisan, hiszen hazánk 15 százaléka szed folyamatosan, orvos által receptre felírt nyugtató típusú szereket. Egy újabb, Nő létünkre című előadássorozat estéjén a témáról Dr. Bodrogi Andrea addiktológus, pszichoterapeuta beszélt részletesebben, függősségének történetéről pedig kíméletlen őszinténtességgel Kati mesélt.

A nők jobban szoronganak, ezért gyógyszert szednek

Bodrogi Andrea  szerint a szorongás egy irracionális, tárgy nélküli félelem, amely része a mindennapjainknak, és egy természetes emberi érzés. Mindig valami valós vagy csak annak vélt veszély észleléséről szól. Persze, míg előbbinél egy egészséges szorongásról beszélünk, ezt érezzük vizsgázásnál, előadásnál és mindenhol, ahol szerepelni kell, addig a képzelt veszély kiváltotta szorongás egy teljesen indokolatlan és eltúlzott reakciót jelent, amit kezelni kell. Statisztikailag a nőknél magasabb a szorongás és a gyógyszerszedés aránya, mint a férfiaknál. Teóriák vannak, de tényleges magyarázat nincs ennek okára, de visszavezethető a genetikára, a családi halmozódásra, a női szerepekkel való összefüggésre, és a stressz kezelésének nehézségeire. Azonban míg régen a férfi nyugtatója az alkohol volt, és a nőé a gyógyszer, addig mára a szerválasztás típusa kezd kiegyenlítődni.

Egy szorongó ember könnyen felismerhető: arca elvörösödik, ha nyilvános helyen kell megszólalnia, tenyere egy kézfogásnál mindig nyirkos és hűvös, a légzése szapora, a kezét általában tördeli. A szorongó ember gyakran panaszkodik mellkasi fájdalomra, légszomjra, nyelési nehézségre, a torokban lévő gombóc-érzésre, gyomor- és hasi fájdalomra, miközben gyakran félelem fogja el, indokolatlanul sokat aggodalmaskodik, és állandó fenyegetettségben érzi magát. Ezek a szorongási tünetek nagyon sokáig kitartanak, fokozatosan nehezítik meg az életvitelt, majd szépen lassan pánikbetegség, agorafóbia, poszttraumás stressz zavar vagy szociális fóbia veszi kezdetét. A legtöbb esetben a szorongó személy aludni sem tud, s ahelyett, hogy szorongását kezelnék, általában altatót írnak fel számára. Sok rutinos gyógyszerszedőnek kezdődött így komoly 'karriere'.

Sokan örömszerzésre használják a nyugtatókat

A pszichiáter szerint persze az sem segít, hogy a szorongást csökkentő szereket sokan összekeverik a kedélyállapot javítókkal. Pedig a kettő nem ugyanaz. A leggyakoribb és legismertebb szorongáscsökkentő szerek, a benzodiazepinek csoportjába tartozó Frontin, Xanax és Seduxen. Nincs ember, aki egyikről vagy másikról ne hallott volna. Az orvosok szerint ezekhez lehet a legkönnyebben hozzászokni, és bár komoly függőséget okozhatnak, mégis azt mondják, jelenleg nincs ezektől jobb szer. Ma már ritkábban ugyan, de alkoholelvonásban még mindig alkalmazzák a szintén nem ismeretlen Andaxint. Néhány év alatt a pszichiátriai ellátórendszer nagyon komoly létszámú Andaxin-függőket termelt ki.

Aztán persze kérdés, ha nem olyan apró, rózsaszín vagy világoskék, könnyen félbetörhető, látszatra is kellemes tabletták lennének, hanem étrend-kiegészítőhöz hasonló, közel kétcentis darabok, akkor is olyan szívesen kapkodná-e be az ember. Nem tudni, mindenesetre tény, hogy nem nehéz a rabjukká válni.

Mindenki így csinálta, én is felírattam

Kati (nevezzük Katinak) negyven körüli nő, egy nagyobb és egy kisiskolás gyereke van. Hosszú évekig vágóasszisztensként dolgozott, majd jött egy időszak, amikor komoly magánéleti és munkahelyi problémái adódtak. A nagyfia kirepülőben volt, szeretett volna másik gyereket is, de párkapcsolata nem volt, a munkájában képtelen volt alkalmazkodni a változásokhoz. Állandóan feszült volt, már aludni sem tudott, ezért elment az üzemorvoshoz, és nyugtatót kért. Az orvos szó nélkül felírta neki.

„A munkahelyen a többiek is így csinálták, mindenki ezen élt. Senki nem vette észre, hogy két vágás között kimentem a mosdóba, és bevettem egy gyógyszert. Majd később egyre többet és egyre nagyobb dózisban. Aztán úgy szedtem be óránként a Xanaxot, mint más a Tic Tac-ot. Hamar megtapasztaltam az eufóriát, és vágytam is rá. Visszajártam az üzemorvoshoz mindig újabb és újabb adagot felíratni. Egyszer azt mondta, hogy ez már lassan függőségnek számít, és erről a létráról egyedül kell lejönnöm. Eljártam hozzá beszélgetni, de a gyógyszertől nem tudtam megválni.”

Nem véletlen. Hiszen ezeket a szereket könnyű megszeretni, mert gyorsan megnyugtatnak, altató hatásuk is van, ellazítják az izmokat, megszüntetik az epilepsziás rohamot, euforizáló hatásuk miatt pedig jókedvet okoznak. Ez utóbbi hatás eléréséért főleg a fiatalok számítanak klasszikus visszaélésszerű használónak, akik Rivotrillal kezdik a szombat estéket.

A fiam szedett össze a földről

Bodrogi Andrea szerint a legnagyobb baj az, hogy az orvosok rajta felejtik a betegeket a szereken. A szorongáscsökkentőket ugyanis hangulatzavarhoz, mániás vagy szorongásos depresszióhoz adják, de csak átmenetileg, maximum fél évig szabadna azokat alkalmazni. Ezt követően ugyanis kialakul a tolerancia. A szer hatása csökken, már nem elég a napi 3x1, gyorsan 3x3, majd 4x 6 lesz belőle. Ilyen egyszerű a gyógyszerfüggőség receptje.

A napi egy levél Xanax Katinak is kevés volt, ezért egy barátnője tanácsára elkezdte szedni a Noxiront. Ő ezzel járt szórakozni, azt mondta, nagyon jó, mert bódít. Katinak csak a másnapja túlélésére kellett.

„Szégyelltem, hogy a gyógyszert sokszor hirtelen, pánikszerűen a főnök előtt kellett bekapnom. Volt, hogy otthon a fiam szedett össze a földről, mert elestem. Ezzel nem dicsekszik egy anya. Nem akartam, hogy lássanak, hogy akár csak telefonban hallják a hangomat, nem akartam emberek közelében lenni. Azt is észrevettem, hogy egyre jobban fáj a gyomrom, ezért elmentem egy gasztro-enterológushoz. Kiderült, idegi alapon van minden. Átirányítottak a pszichiátriára, és az orvos befektetett. Innentől kezdve minden évben rövidebb időre elvonón voltam. A kezelő orvos végül közölte, hogy 'Maga gyógyszerfüggő, és az is marad!'. Ekkor kaptam egy másik gyógyszert, a Rivotrilt. A munkahelyem pedig felmondtam."

Bodrogi hozzátette, a nyugtatószer elvonása mindig nyugtatószerrel történik, egy másikkal vagy ugyanazzal a gyógyszerrel, de fokozatosan lecsökkentve az adagot. És mindez állandó orvosi kontroll mellett.

Kiléptem a hatodikról

Katinak azonban soha nem volt elég az adag. Egy szerfüggő, ha elkezd sóvárogni, mindent elkövet, hogy megszerezze magának a napi mennyiséget, akár a feketepiacról is. Ha nem jutott hozzá időben a gyógyszerhez, elvonási tünetektől szenvedett.

„Ekkor már öt éve voltam függő. Minden elvonási tünetet produkáltam. Eljutottam addig, hogy epilepsziás rohamom lett. Megijedtem, és megpróbáltam leállni a gyógyszerekkel. Aztán egy nap a bátyám hatodik emeleti, tetőtéri lakásából kiestem az ablakon, és az alsó lakás erkélyére estem be. Ez volt a szerencsém. Én mindig tagadtam a depressziómat, de ekkoriban már tudtam, hogy gyógyszerfüggő vagyok. Így utólag azt kell mondjam, hogy ez a baleset egy öngyilkosság volt, az elvonási tünet következménye.”

Mindennap átélem, ahogy kiestem az ablakból

„Amikor kijöttem a kórházból, és felépültem a balesetből, megismerkedtem a társammal, és terhes lettem. A terhességem után két héttel ismét pszichotikus állapotba kerültem, és az ezt követő időszakot is napi egy Seduxennel éltem át. De ma a gyerekemet nevelem, ez pedig eltereli a figyelmem, hogy magammal foglalkozzam. Azt is mondhatjuk, hogy engem ez az új életformám állított talpra.”

A pszichiáter szerint a gyógyszerfüggőséget mindenkinél jobb lenne megelőzni, mert aztán nehéz elvonni. Kati is egy hosszú folyamat közepén tart, de már látja a végét.  A mai napig agorafóbiája van, és mindennap megéli azt, ahogyan néhány éve kiesett az ablakból. Pszichoterápiára jár, de mellette depressziójára gyógyszeres kezelést is kap, mert mostanra beismerte azt is, amit eddig soha, hogy depressziós. Azt mondja, ma is szorong sok mindentől, de most már félti az életét, amit korábban sosem érzett.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek