LogIQa Stúdió

Olvasási idő kb. 1 perc

LogIQa Stúdió

LogIQa Stúdió

A LogIQa Stúdió foglalkozásain a kreativitást, próbálkozó gondolkodást, absztrakciós képességet, célorientált problémamegoldást, leleményességet, kritikai gondolkodást, önreflexiót, önbizalmat fejleszti, ezekre épít. A tanév során, tanítási időn kívüli, heti rendszerességű, kiscsoportos alkalmakon foglalkoznak a gyerekekkel. Általános gondolkodásfejlesztés keretében matematikai, nyelvi, vizuális logikai képességeket fejlesztenek, de nem hanyagolják el a téri, finommotorikus és verbális készségeket sem. Céljuk egyfelől a minél szélesebb körű fejlesztés, másfelől a szélesebb paletta több gyereknek kínálhat kiemelkedési lehetőséget és sikerélményt, a siker pedig a legjobb motiváló erő.

Nyáron egyhetes táborral várják a gyerekeket, ahol olyan tevékenységek is terítékre kerülhetnek, amelyekre a tanfolyami keretek szűkek lennének. Itt a gondolkodtató foglalkozások mellett kiemelten fontosnak tartják a gyerekek mozgásra való igényét is - különösképp, mivel a jó szellemi képességű diákoknál ez az oldal gyakran háttérbe szorul.

Tanfolyamaik és táboraik haszna a szociális készségek fejlesztésében is megnyilvánul, a jó képességű diákok gyakran "csodabogarak" saját közegükben, a LogIQa Stúdióban végre társakra lelhetnek.

Gréczy Lili
Gréczy Lili
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.