Ez a hétköznapi tárgy koszosabb, mint a nyilvános vécé: te is gyakran tapogatod

Félhomályban áll egy WC
Olvasási idő kb. 3 perc

Sokak szerint a vécé a legpiszkosabb egy nyilvános mosdóban, de valójában nem ez a helyzet. A legtöbb baktérium azokon a felületeken található, amelyeket még kézmosás előtt megérintünk. Ilyenek például a kilincsek vagy az öblítőgomb, sőt, a saját tárgyaink, például a mobiltelefonunk is.

Sokan idegenkednek a nyilvános mosdók használatától, és reflexből a vécéülőkét tartják a legnagyobb veszélyforrásnak. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb – és egyben kellemetlenebb is. A kutatások szerint ugyanis nem az ülőke a legszennyezettebb felület, hanem egy olyan hétköznapi tárgy, amelyet folyamatosan megérintünk.

Gyorsan felhalmozódnak a baktériumok a vécében

A nyilvános mosdók valóban nem sterilek. Az emberi szervezet naponta jelentős mennyiségű baktériumot és vírust ürít, amelyek a vécében és a környező felületeken kötnek ki. Különösen forgalmas, ritkán takarított helyeken ezek a mikrobák gyorsan felhalmozódnak.

wc-n ül egy plussmackó, fején ragtapasz, kezében wc papír guriga
A vécénél is koszosabb lehet egy személyes tárgyunk

Mindezek ellenére a legnagyobb kockázatot mégsem a vécéülőke jelenti. A vizsgálatok ugyanis rendre azt mutatják, hogy az olyan, gyakran érintett felületeken, mint az ajtókilincsek, a csapok vagy az öblítőgombok, több kórokozó található.

Ezeket ugyanis sokszor mosatlan kézzel használják, így a szennyeződés könnyebben halmozódik fel.

A helyzetet tovább bonyolítja a lehúzás során keletkező, szabad szemmel nem látható „vécéfelhő”. Ilyenkor apró cseppek kerülnek a levegőbe, amelyek baktériumokat és vírusokat hordozhatnak, és akár több méterre is eljuthatnak. Ezek a részecskék nemcsak a felületeken telepedhetnek meg, hanem a kezünkre és a ruhánkra is rátapadhatnak.

Mégsem ez a legrosszabb

A fentiek alapján arra gondolnánk, hogy ha kerüljük a kilincsek érintését, és például a lábunkkal hajtjuk fel az ülőkét, nagyobb biztonságban vagyunk. Valójában azonban a legnagyobb kockázatot jelentő tárgy szinte állandóan a kezünkben van: a mobiltelefonunk. A legtöbben a mosdóban sem válnak meg tőle, sőt, sokan használják várakozás vagy toaetthasználat közben.

A telefon közben különböző felületekkel érintkezik, majd visszakerül a kezünkbe, az arcunk közelébe, később pedig az ágyba vagy az étkezőasztalra is.

Mivel ritkán tisztítjuk, a rajta megtelepedő baktériumok száma könnyen meghaladhatja egy átlagos nyilvános vécé egyes részeinek szennyezettségét.

Ezt okozhatja az evés közben használt telefon

A fertőzés valójában ritkán történik közvetlenül a vécéülőkén keresztül. Sokkal gyakoribb, hogy a kórokozók a kézről jutnak a szervezetbe, amikor valaki kézmosás előtt az arcához nyúl, vagy például evés közben használja a telefonját. Az egészséges bőr hatékony védelmet nyújt, de a szennyezett kéz és a gyakran érintett tárgyak nagyobb kockázatot jelenthetnek.

Kapcsolódó: Egy halálos vírus jelent a Balatonnál

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.

Önidő

Emlékszel még, ki énekelte ezeket a 90-es évekbeli slágereket?

A 90-es évek hirtelen táguló világa a zene élvezetének újabb formáival ismertetett meg bennünket. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon eleget hallgattad-e a rádiót vagy éppen nézted a zenei televíziókat ahhoz, hogy két sorból megmondd, melyik együttes dala egy-egy sláger.

Testem

Ez a tünet évekkel előre jelezheti az Alzheimer-kórt

A vizsgálatok alapján a szaglás érzékenységének csökkenése és elvesztése jóval azelőtt jelezheti az Alzheimer-kór jelenlétét a szervezetben, mielőtt a komolyabb, memóriát is érintő problémák megjelennének.

Mindennapi

Váratlan döntés: mégsem kell befizetni ezt az adót idén nyáron

Mégsem kell július 1-jétől újra reklámadót fizetniük az érintett vállalkozásoknak, miután a leköszönő kormány az utolsó intézkedései között módosította a vonatkozó szabályokat. A döntés alapján a 2019 óta alkalmazott 0 százalékos adómérték 2026. június 30. után is fennmarad.