Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A fogaskerekű megépítéséért felelős mérnök Jókai egyik regényében olvasta először az ötletet; Jókai viszont kezdetben ellenezte az építkezést.
„Mint mindennek a világon, úgy a Svábhegynek is két oldala van: az egyik az éjszaknyugati, a másik a délkeleti. Az éjszaknyugatin vonul végig a fogaskerekű. Ezen a tájon van a pompásnál pompásabb nyaralók telepe, s túl rajta a gyönyörű őserdők, a János-hegy, a Farkasvölgy s a főváros által nagy áldozat árán megszerzett ezerkétszáz holdas tölgyfa-erdő, és az egyetlen élő vízforrás, a hidegvíz-gyógyintézet, a nagy vendéglő, az új vendégfogadó. Ezen vidéken korlátlan úr fog maradni mindenkor a fogaskerekű” – írta Jókai Mór 1896-ban a Vasárnapi Újságban.
Jókai a Svábhegyen
Jókai maga is a Svábhegyen lakott: még 1853-ban vásárolt ott egy elhagyott, bozótos, hajdan agyagbányaként működő telket, amiből virágzó mintagazdaságot teremtett. A Svábhegy akkoriban még javarészt beépítetlen terület volt: a hegyoldalakon szőlőtőkék sorjáztak, s a budai svábok szorgosan művelték kertjeiket, egészen addig, amíg az 1800-as évek végén el nem pusztította a filoxérajárvány a budai, óbudai és hegyvidéki szőlőültetvényeket. A hegyre feljutni nem volt éppen könnyű: még a lovaskocsik sem szívesen tették meg az utat, s az írónak is be kellett érnie egy szamár vontatta szekérrel.
"A Svábhegyre vasút fog felkanyarogni"
Az ötlet, hogy egy gőzmozdony vontatta hegyi vasút vezessen fel a Svábhegyre, gróf Széchenyi Ödön kezdeményezésére valósult meg. Az építkezés 1873-ban indult, és rendkívül gyorsan, alig egy év alatt befejeződött. Európában az első ilyen jellegű közlekedése eszköz mindössze két évvel korábban, 1871-ben indult, a svájci Vitznau és Rigi között. Ennek mintájára épült meg a svábhegyi fogaskerekű, s amint azt az építő, Cathry Szaléz Ferenc Jókainak küldött levelében írta, Jókai egyik regénye szolgált számára inspirációul: „A jövendő titkaiba pillantva, a többek közt azt is leírom, hogy a Svábhegyre vasút fog felkanyarogni” – emlékezett vissza Jókai.
Az író, mindazonáltal, nem örült a svábhegyi birtoka csendjét és nyugalmát háborgató építkezésnek. Olyannyira zokon vette, hogy a megnyitóra, bár meghívták, nem akart elmenni. A legenda szerint végül az agg Jókai is megbékélt a fogaskerekűvel: olyannyira, hogy az utolsó pillanatban
„árkon-bokron keresztül, kökény-tüskétől megszaggatott attilával, nyári parókáját lengetve, gyöngyöző homlokkal kapaszkodott fel”
a szerelvényre, amely 7 km/órás sebességgel „száguldott” le a hegyről, hegymenetben pedig egészen 12 km/h-ra fel tudta tornázni a sebességét.
A fogaskerekű első útja
A fogaskerekű első útjára 1874. június 24-én került sor: az Ecce homo tértől (a mai Városmajort) a Svábhegyig közlekedett. Európában csak az említett svájci vasút, illetve az azóta megszüntetett bécsi fogaskerekű előzte meg.
Idézzük most fel, hogyan írt a Vasárnapi Újság 1874-ben erről a napról: „A lánczhidtól induló budai közúti vaspályán 60 koronáért válthat az ember jegyet az egész útra és vissza, a lóvonatú vaspályán elérkezik a városmajorig, hol a hegyi pályának csinos telepén már ott prüszköl és szuszog a fűtött mozdony.
A második csengetésre beszállunk a nyitott kocsik egyikébe, melynek ülései úgy vannak elhelyezve, hogy az ember háttal megy fölfelé, s amint emelkedik, úgy bontakozik ki szeme előtt Budapest és környékének gyönyörű panorámája.
A mint emelkedünk, úgy merül föl mintegy a földből először a budai vár, a szent János templom tornyával s a nagy szegletkaszárnyával, melynek falában még most is ott vannak az 1849-ben belefúródott ágyúgolyók. Majd előtűnik a királyi várpalota, a bástyák s lassanként kisejlik előttünk, egész fölső része Budának és Pestnek.
A Duna méltóságos ezüst tükre előcsillan a házak közül, meglátjuk a középen zöldellő Margit-szigetet s alatta félig már elkészült uj hidat”
– sorolja fel a látnivalókat a lap, amely beszámol a „gyönyörű zigzug völgyeivel, szőlő-ültetvényeivel s a sötétzöld lombok közül előmosolygó nyájas nyári lakokkal” teli budai hegyek nyújtotta panorámáról, valamint a „sötét erdő hátteréből kiemelkedő nagyszerű lipótmezei tébolyda” látványáról is. Mai szemmel nézve különös látványt nyújthattak a vonat tetején kuporgó fékezők, akik a mozdonyvezető jelzésére külön-külön fékezték le a zöldre mázolt kocsikat.
Meredek úton a csillagok felé
A fogaskerekű népszerű közlekedési eszköz volt a budapestiek körében, s idővel nemcsak a kirándulni vágyókat szállította: építőanyagokat, fát, sőt, felmálházott lovakat is feljuttattak a segítségével a Svábhegyre. A vasút alsó, városmajori végállomásán csinos, favázas, svájci stílusú állomásépületet emeltek, ez az épület – és rajta a felirat: „Per ardua ad astra”, azaz Meredek úton a csillagok felé – azonban a második világháború során megsemmisült.
Kályhákkal fűtötték a vagonokat
1890-ben meghosszabbították a vonalat a Széchenyi-hegyig, a svájci fenntartóktól pedig 1895-ben a Svábhegyi Fogaskerekű Vasút Rt.-hez került az üzemeltetés joga. A fogaskerekű 1910-ig csak szezonálisan, tavasztól őszig közlekedett, 1910-ben azonban már a síelni vagy szánkózni vágyók is használhatták: ehhez néhány kocsit beüvegeztek, valamint kályhákat tettek a kocsikba. A sílécek szállítására egy külön síszállító kocsit is üzembe helyeztek.
A Gyermekvasút szerelvényeit is a fogaskerekűvel szállították
Mindezek ellenére a fogaskerekű üzemeltetése sokáig veszteséges volt. Az 1920-as évekre a pálya és a technológia is elavult, így modernizációra került sor: villamosították az eszközt, új megállókat terveztek, a kocsikat pedig átfestették sárgára - akkoriban ugyanis minden, elektromossággal működő közlekedési eszköznek ez volt a színe. A tervek szerint meghosszabbították volna a fogaskerekű útját a János-hegyig, erre azonban a második világháború miatt végül nem került sor. 1944-ben a fogaskerekű közlekedése is leállt, s csak 1945 júniusában indulhatott újra a forgalom – 1948-ban viszont már az épülő gyermekvasút szerelvényeit is a fogaskerekűvel szállították.
Az 1960-as években elkerülhetetlenné vált egy újabb korszerűsítés. Ekkor kerültek forgalomba a ma is ismert, piros színű kocsik. Az időközben benépesült városnegyed lakói ekkor már többnyire autóbuszokkal jutottak el otthonaikba, így felmerült az is, hogy végleg megszüntetik, végül azonban a Fogast megtartotta a főváros. Jelenleg 10 megállóval, a 60-as jelzés alatt üzemel. (Borítókép: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége )
Kapcsolódó: 1987 zimankós telén a fogaskerekű súlyos balesetet okozott
