5 dolog, amire a rizst felhasználhatod a háztartásban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A rizsnek nem csupán a konyhában, a főzés során vehetjük hasznát. A háztartásban számos módon alkalmazható, akár nedvesség csökkentésére, akár tisztításra.

Az alábbi praktikák barna és fehér rizzsel egyaránt megvalósíthatók, hiszen a két rizsfajtának az eltérő rost- és fehérjetartalom miatt sokkal inkább az étkezés során van jelentősége. 

Ezekre is használhat rizst a háztartásban

Gyakran előfordul, hogy a sószóró apró nyílásain nem jön ki a só. Ennek elsősorban az az oka, hogy a párától a sószemcsék összetapadnak, ezért nem férnek ki az apró lyukakon. Ezt úgy kerülhetjük el, hogy a sószóróba egy kávéskanálnyi rizst teszünk, az ugyanis képes magába szívni a nedvességet, így megakadályozza, hogy a só összetapadjon.

A sószóróban a rizs megakadályozza a szemcsék összetapadását
Fotó: Shutterstock

De nemcsak a sószóróban, hanem egy saját magunk által készített kis textilzsákba vagy zokniba töltve, majd a mikrohullámú sütőben felmelegítve, az ízületi görcsök enyhítésére is használható a só. 

A kézi szerszámokat pedig a rozsdásodástól óvhatja meg, ha egy rizzsel megtöltött dobozban tároljuk azokat, például a fogókat, csavarhúzókat vagy a kalapácsot.

Karcsú üvegmosókefe híján pedig a rizs alkalmas arra is, hogy a szűk vagy kis nyílással rendelkező tárolóedényeket, illetve keskeny vázákat is megtisztítsuk. Ehhez nem kell mást tennünk, mint egy kevés, mindössze egy evőkanálnyi rizshez néhány csepp folyékony szappant adni, majd felengedni egy kevés forró vízzel, és jól összerázni a rizzsel.

Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó

Kíváncsi vagy, kié lesz idén Az Év Irodája díj? Érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai?

2025. április 30-án 15. alkalommal rendezik meg Az Év Irodája verseny legnagyobb eseményét, ahol az esti díjátadó mellett szakmai kiállítások és konferenciaprogramok is várnak rád!

Részletes program és jegyek itt.

Ha pedig tartós légfrissítőre vágyunk, akkor ehhez is használhatunk rizst. Az ebből készült légfrissítő tökéletesen alkalmas gardróbba vagy fürdőszobába. Ehhez válasszunk egy kis üvegedényt, amibe rizst teszünk, és adjunk hozzá 10-20 csepp illóolajat, majd jól keverjük össze.

Döbbenetes, mi történik a kenyérrel, miután megmossuk. Cikkünkből megtudhatod, mi lesz ennek a különös szokásnak az eredménye.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.