Eddig érted éltem, most fogadj örökbe!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gazdát keresnek, de nem akárkit. Nem menhelyen lévő állatokról van szó, hanem olyan kutyákról, amelyeken kísérleteket végeztek. Sorsuk adott, ezért tenyésztik őket. Ha szerencsésen túlélik, kaphatnak, kaphatnának egy új esélyt...

A laborosbeagle.blog.hu megalkotói azzal a szándékkal hozták létre a blogot, hogy egy oldalra összepontosítsák a kísérleti állatok örökbefogadása iránt érdeklődők figyelmét. Két szervezet is foglalkozik a nemes üggyel: a kísérleti állatok számát csökkenteni kívánó Hucopa és a Veszprémi Állatvédők.

Sokszor már kölyökkorban bekerülnek a laborba

A blog szerkeszőitől megtudtuk, hogy a beagle azért kedvelt fajta a laboratóriumi kísérletekhez, mert alapvetően szapora és jól alkalmazkodik. Sokan közülük már féléves koruk után különböző kutatóintézetekbe kerülnek. Miután részt vettek valamilyen kísérletben, s azt szerencsésen túlélték, a törvény tiltja újbóli felhasználásukat. Itt következik az említett állatvedő szervezetek feladata, hogy új otthon találjanak a megmenekült állatoknak. Az évente kikerülő laboros beagle-k száma sok mindentől függ, és nem állandó. Sosem lehet előre megmondani, hogy mikor és hány példány szabadulhat. Amikor a szakemberek hírt kapnak arról, hogy adott számú állat kerülhet örökbeadásra, azonnal értesítik a várólistán szereplőket.

Nem mindenki alkalmas gazdának

A várólistások közül nem mindenki válik automatikusan gazdává. Sokan már az elején meghátrálnak ettől a feladattól, de ez egyáltalán nem baj. A blog készítői szerint jó lenne, ha az összes állattartó egészséges önkritikával rendelkezne, és be merné ismerni, ha valamit nem tud elvállalni. Persze azok is kiesnek a rostán, akik nem felelnek meg az örökbeadó szervezetek által támasztott követelményeknek. Értelemszerűen a 18. életévet be kell tölteni, albérletbe nem lehet beagle-t fogadni, egy ház esetében pedig beagle-biztos kerítésről is kell gondoskodni.

Sokkal több szeretetet és figyelmet igényelnek

Egy kísérleti kutya nem való mindenkinek és minden célra, hiszen általában jóval több türelmet, megértést és törődést igényel, mint például egy menhelyről örökbefogadott állat, főleg a kezdeti időszakban. Leginkább azoknak testhezálló feladat ez, akik képesek az állat érdekeit és rehabilitációját szem előtt tartani. A leendő gazdáknak azt is fontos tudni, hogy a kísérletek megviselhették a kutyák szervezetét, így életük esetleg rövidebb lesz, mint azon fajtatársaiké, akik normál tenyészetekben születtek. Emellett persze minden kutya más és más, vannak kevésbé félős, és súlyosabb esetek is, a lényeg az állatok és gazdáik megfelelő párosítása. A legfőbb érdek az, hogy a beagle az örökbeadónál élje le az életét boldogságban, békességben és a gazda is elégedett legyen az örökbefogadással.

Van, ahol még mindig altatnak

A bloggerek szerint fontos még kiemelni a laboratóriumokkal kapcsolatos hozzáállást. Az emberek többsége általában azokra az intézményekre haragszik az állatkísérletek miatt, akik - együttműködve az állatvédő szervezetekkel - a kísérletek végeztével lehetőséget adnak a kutyáiknak arra, hogy normális életet élhessenek ahelyett, hogy elaltatnák őket. Ők jó példát mutatnak a többi laboratóriumnak, és reméljük, hogy a jövőben is egyre több kísérleti állat kezdhet majd új életet ennek köszönhetően.

Idén a XVIII. Váci Világi Vigalomra a Beagle Fajtamentők baráti meghívására a blog szerzői is ellátogatnak. Ez tehát nem egy hivatalos kísérleti kutyás találkozó lesz, de remélik, hogy minél több kísérleti beagle-s örökbefogadó el tud jönni az eseményre a kutyájával együtt. Minden olyan érdeklődőt is szeretettel várnak, aki szeretne a jövőben laboros beagle-t örökbefogadni, vagy már a blogon található várólistára is feliratkozott.

Tóth Zsuzsa
Tóth Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.