A rettegett tűfóbia gyerekkorban alakulhat ki: egy új tech-módszerrel megelőzhetőek a kórházi traumák

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A VR-technológia a gyermekgyógyászatban is egyre nagyobb szerepet kap: nemrégiben a debreceni klinika, majd a szombathelyi kórház sajtóeseményén jártunk. A One Alapítvány segítségével mindkét intézmény jelentős lépést tett azért, hogy a vizsgálatokkal járó fájdalmat és stresszt az innovatív eszközökkel csökkenteni tudják kis betegeik számára.

Rendhagyó vérvételnek lehettek tanúi a jelenlévők a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján rendezett sajtóeseményen. A tíz év körüli Kincső VR-szemüveggel a fején ült a székben, és miközben elmélyülten forgatta a fejét, Dr. Juhász Éva, a Gyermeksürgősségi Központ vezetője vonta be beszélgetésbe: „Hány csillagot sikerült összegyűjtened?” „Már 319-nél tartok” – érkezett a gyors válasz. A doktornő eközben rutinos mozdulatokkal vette le a vért a kislánytól, aki szinte tudomást sem vett a tűszúrásról. Arra a kérdésre, hogy milyen volt a beavatkozás, Kincső csak annyit felelt: „Mintha meg sem történt volna.”

A gyerekkori rossz élmények később is távol tarthatnak minket az orvostól

Az orvosi vizsgálatok egy jelentős része kellemetlen vagy egyenesen fájdalommal jár. Ez az oka annak, hogy a gyerekek közül sokan nem szeretnek orvoshoz menni, félnek a „szuritól”, néha már a rendelőben sírnak, hogy mi vár rájuk. Ezek az élmények nem múlnak el nyomtalanul: a kutatások szerint a magyar lakosság 20 százaléka küzd „tűfóbiával”, vagyis irracionális módon tart az egészségügyi beavatkozásoktól. Az állapot kialakulásának okai pedig nem egy esetben a negatív gyermekkori tapasztalatokra vezethetők vissza: arra, hogy az érintettek életük korai szakaszában nem megfelelő stressz- és fájdalomkezeléssel találkoztak a kórházban vagy a rendelőintézetben.

A rossz érzések enyhítésének nemcsak emberi, hanem komoly közegészségügyi vonatkozása is van. Közismert tény, hogy a szorongás növeli a fájdalomérzetet, vagyis megnehezítheti a beteg kezelését. De talán ennél is fontosabb, hogy a rossz élmények hatására a gyerek később, felnőttként sem szívesen megy orvoshoz, kihagyja a szűrővizsgálatokat, vagy inkább nem vesz is tudomást az aggasztó tüneteiről. Az orvostudományban mindig előnyt élveznek a gyógyszermentes megoldások. A feszültség enyhítésének jó módja lehet a nyugodt környezet megteremtése, vagy csecsemők esetében a szoptatás, de a technikai innovációk is részesei lehetnek a megoldásnak: a One Alapítvány például a VR-technológia használatával teszi kellemesebbé a gyerekek orvosi kezelését.

Fotó: One Magyarország

Csillaggyűjtés és űrkaland a stressz helyett

A One Alapítvány szívügyei azok a fejlesztések, ahol a technológia csatornaként jelenik meg egy-egy emberi probléma megoldásában. A „VR-technológiával a fájdalomkezelésben” elnevezésű program lényege abból áll, hogy az orvosi kezelések alatt a gyerekeknek lehetőségük van VR-szemüveg segítségével játszani vagy történeteket nézni. Így elterelődik a figyelmük, a stressz-szintjük és a fájdalomérzetük pedig csökken. Az alapítvány segítségével először a fővárosi Bethesda Gyermekkórházba jutottak el a VR-szemüvegek. A Bethesda Gyermekkórház az indulás után a módszer tudásközpontjává, az újonnan csatlakozó intézmények mentorává vált. A szervezet célja, hogy a program országossá váljon, így a közelmúltban két újabb helyszínre – a debreceni klinikai központba és a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházba – is eljuttatták az eszközöket és az azzal kapcsolatos módszertant.

„Ez a program jól mutatja: a technológia akkor képvisel valódi értéket, ha emberi helyzetekben hoz könnyebbséget. A virtuális valóság alkalmazásával a gyermekkori félelmet biztonságérzetté alakítjuk. Eközben a tapasztalatokra építve az ország más pontjain is hatékony, a gyógyító figyelmet kiterjesztő eszközt adunk az orvosok kezébe” – tudjuk meg Flakstad Emőkétől, a One Alapítvány ügyvezetőjétől.

Fotó: One Magyarország

BRAND & CONTENT

A cikket a Dialogue Creatives készítette, a One Magyarország megbízásából, nem az Index szerkesztősége. 
Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom,
itt olvashat részletesebben, ha üzenne nekünk, ezen a címen elér minket.

Brand & Content
Brand & Content
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.