
Van, aki semmi pénzért nem vágna bele ebbe a rezsispóroló váltásba.
Ha megtudod, hogyan készülnek olcsó ruhadarabjaid, biztosan más szemmel nézel már rájuk.
Már tavaly sem volt olcsó ez az őszi finomság, de most kiderült hogy akár féláron is hozzájuthatunk, ha megfelelő helyen vesszük meg.
Végre jó hír érkezett az élelmiszerárakról. Alapvető élelmiszerünk lett olcsóbb a napokban.
Kevés termett idén ebből az olcsó gyümölcsből, a mennyiség a hazai fogyasztást sem fedezi, így elbúcsúzhatunk az alacsonyabb ártól.
Egy teszt megmutatta, hogy melyik a legolcsóbb budapesti taxitársaság.
Egy régiós összehasonlításból kiderült, hogy Magyarország a legolcsóbb most ezen a téren.
Az olcsó bútorok mellett a kisebb berendezési tárgyak is akár néhány száz forintért megvásárolhatók.
A megszokottnál kedvezőbben alakulnak most az árak, vétek lenne kihagyni a bevásárlást ebből a nyári csemegéből.
Ha olyan élményt szeretnél, ami nem feltétlenül kerül pénzbe, nincs köze képernyőhöz, nem kell emberekkel találkozni, sőt, igazából semmi sem kell hozzá, csak útra kelni.
Az alacsonyabb árakat és az egyszerűen megközelíthető helyszíneket részesítik előnyben a nyaralni készülők.
Így vásárolj használt autót, hogy milliókat spórolj.
Jelentősen csökkent a tojás ára, ennyiért kapható most.
Az árak továbbra is drágulnak, de itt most viszonylag sokat lehet alkudni.
Nem is gondolnád, mennyi mindenre jó, mégis a szemétben, legjobb esetben a komposztban végzi.
A húsvét miatt az átlagosnál is nagyobb lesz a kereslet a tömegek által vásárolt termékre, ezért jobb, ha sietsz a vásárlással.
Olcsóbb lehet a bevásárlás egy új törvényjavaslat szerint - elmondjuk, pontosan kik számára.
Lassan azonos áron vásárolhatunk benzines és elektromos autót.
Tengerpari nyaralót olcsón? Bizony, lehetséges.
Az olcsó utazás széles rétegek számára válik elérhetővé.
Sokszor fel sem tűnik, hogy bár egy-egy termék ára nem lett magasabb, mégis többet fizetünk érte, mint korábban.
A kiskereskedelmi árak nem mindig követik a nyersanyagok trendjeit, amit jelen esetben a fogyasztók bánhatnak.
Ezzel a trükkel még a lusta háziasszony is főzhet változatosan és egészségesen.
Ha te is régi épületben laksz, de nem félsz időt és energiát rászánni, valami egészen különlegeset hozhatsz ki belőle.
Mostanság egyre gyakrabban felvetődik a kérdés: hogyan lehet minél eredményesebben takarékoskodni bevásárlásnál? Ehhez adunk néhány hasznos ötletet.
A csalán ismert gyógynövény. Sokszor találkozhatunk vele akár a kertben is, de inkább gyomként tekintünk rá, nem mint lehetséges ételalapanyagra.
Minden trükk aranyat ér, amellyel olcsóbbá tehetjük a fűtést – idén ősszel és télen talán még inkább igaz ez.
Az áram egyhamar nem lesz olcsó, így rajtad a sor: tudod, hogyan optimalizálhatod otthonod világítását?
A kempingezés jó buli, olcsó, és a természetközeli, áramtól és mesterséges fénytől mentes alvás nagyon egészséges is.
Akár lelki, akár anyagi motiváció áll mögötte, egyszer az életben érdemes egy kicsit belekóstolni.
Szemészorvos mondja el, mi lehet a hátulütője a kedvező árú, készen vett szemüvegeknek.
Ha épp nincs lehetőséged holnaptól Dél-Olaszországba költözni, akkor is van megoldás arra, hogy ezt az életmódot kövesd, ráadásul költséghatékonyan.
Az egyszerűbb játék gyakran életszerűbb, fejlesztőbb, és nem utolsósorban olcsóbb is.
Néhány apróság, és anélkül lesz hangulatos a lakás, hogy sokat költöttél volna.
Segítünk, hogy kevesebbet költs, mégis értékes ajándékot tudj adni.
Számuk exponenciálisan nő évről évre. Vadász szakértő mondta el, miben rejlik a ragadozó igazi veszélye.
Császárok, hercegek, királyok és királynők, de tudósok is régi családok képviselői. Sigmund Freud és Karl Marx is a listánkon van. Tudd meg, miért!