Itt lehet a legolcsóbban bútort venni: fillérekért bárki hozzájuthat

GettyImages-1146258176
Olvasási idő kb. 2 perc

Konyhai cikkeket és bútorokat néhány száz, a nagyobb bútorokat pedig pár ezer forintért is meg lehet vásárolni a hulladékkezelőnél. Magyarországon jelenleg a MOHU az a hely, ahol a legolcsóbban lehet használt berendezéseket kapni.

Két úgynevezett Szemléletformáló és Újrahasználati Központot tart fenn a fővárosi MOHU Budapest Zrt. a használt cikkeknek – írta meg a Pénzcentrum. A vállalat 15. kerületi Károlyi Sándor utca 166. és a 18. kerületi Besence utca 1/A szám alatt található üzletei nemcsak azoknak jók, akik olcsón szeretnének vásárolni, hanem azoknak is, akik nem szeretnék kidobni a még tökéletesen működő, de használt holmijaikat.

Ennél olcsóbban sehol sem lehet bútort vásárolni

A cikk szerint a lakosság itt ingyen adhatja le a fölöslegessé vált, de még használható tárgyait, a cég pedig csupán tárolási díjat számol fel értük. A megunt cikkekhez így olcsón juthatnak hozzá a vásárlók, akik a könyveket és kisebb konyhai eszközöket akár 100, székeket és kisebb bútorokat 1000, utóbbiból a nagyobbakat, többek között ágyakat is szekrényeket pedig már akár 5-7 ezer forintért is megkaphatják.

De találni itt konyhabútort, franciaágyat és ülőgarnitúrát is 10 ezerért.

Az olcsó bútorok mellett akár egy százasért is könyvekhez lehet jutni
Az olcsó bútorok mellett akár egy százasért is könyvekhez lehet jutniMarco Cristofori / Getty Images Hungary

A MOHU a lap érdeklődésére elmondta, hogy az üzletekbe olyan használt tárgyak vihetők be, amelyek még eredeti funkcióikban működnek, és jó állapotban vannak. Érkezhetnek ide a már említett bútorokon és könyveken kívül többek között babafelszerelések, játékok, sporteszközök, lakberendezési tárgyak, szerszámok, lemezeket és DVD-k is. Hangsúlyozták azonban, hogy

érintésvédelmi okokból hálózati árammal működő eszközöket nem lehet leadni, kivéve, a törpefeszültséggel vagy elemmel működőket.

Csak lakcímkártya kell hozzá

A két központot hazai lakcímkártyával magyarországi lakosok vehetik igénybe, akiknek személyes adatait egy rendszerben rögzítik. A holmijait átadóknak újrahasználati célú lemondó szándékukról kell nyilatkozniuk, a regisztráció és a leadott tárggyal kapcsolatos adminisztráció után azonban minden bevitt tárgyról átvételi elismervényt kapnak.

A hulladékkezelő adatai szerint 2016. június 16. és 2024 március 31. között összesen 480 615 darab használati tárgy került a központokba, amelyből 447 831 el is kelt, és ez idő alatt 133 962 látogatót regisztráltak.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek