A Hét Mesterlövésze egy filmes tematikájú rádióműsor volt, amely 2009 és 2011 között hetente kétszer jelentkezett Puzsér Róbert műsorvezetésével az azóta megszűnt és újralétesült radiocafén. A műsor nyomán kétkötetes filmajánló könyv született, most pedig megjelent a sorozatokra fókuszáló új kiadvány, A Hét Mesterlövésze – A 25 legjobb sorozat.
Az új könyv kapcsán Puzsér Róberttel a film és a sorozat szerepcseréjéről, a streaming-üzletág előretörésének kulturális következményeiről, a sorozatdarálás lélektani hátteréről, valamint arról beszélgettünk, hogy miért vált a sorozat a modern ember egyik legfőbb menekülőútjává, és hogy miként tölti ki sokak életében egy idegen történet a saját sors ürességét.
Gondolkoztál azon, hogy a korábbi műsornak lehetne folytatása? Akár rádióban, akár podcastcsatornán?
Bárcsak lennének még filmek! A mozifilmek gyártása és vetítése manapság leginkább szórakoztató franchise-akcióklipek képében zajlik. Nem látom, hogy olyan nívójú filmek készülnének olyan számban, mint akár húsz évvel ezelőtt. Azt viszont látom, hogy a tévéstúdiók és a streaming-csatornák elszippantják azt a kreatív kapacitást, ami korábban a mozifilmekre koncentrálódott. Évtizedeken át a legjobb forgatókönyvírók, operatőrök, rendezők és színművészek mind-mind a filmiparban dolgoztak. Mára ez a helyzet megváltozott: a sorozatok elkezdték a kultúra második vonalába szorítani a filmeket.
Pár évtizede még a filmek képezték a kultúra első vonalát, a sorozatok pedig a másodikat – aztán a reláció megfordult. Most már az egykori legkiválóbb filmszínészek is döntően sorozatokban játszanak, például Anthony Hopkins a Westworldben. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy aki a filmvilágban legendássá vált, sorozatot készítsen. Fordítva volt. Ha valaki sorozatot készített, és elég népszerű volt – mint például Michael Douglas a San Francisco utcáin, George Clooney a Vészhelyzet, vagy Jennifer Aniston a Jóbarátok nyomán –, akkor filmsztár lehetett belőle. És így annak a sorozatnak vagy vége lett, vagy már senkit nem érdekelt, mert a szupersztár átigazolt valamelyik hollywoodi stúdióhoz.
Ma már a film túl szűk formátum.
Az az egész estés mozi, ami arra lett kitalálva, hogy a néző egy helyben ülve végig tudjon nézni egy filmet anélkül, hogy ki kellene mennie vécére, elkezdte fojtogatni az alkotókat.
Az egész estés formátum nem organikus – ez egy kreatúra. Organikus az, amikor van egy történetünk, amit kompromisszummentesen dramatizálunk, és kompromisszummentesen leforgatunk. Kijön valahány perc, és ahhoz a valahány perchez alkotunk egy szabad formátumot. Azt mondjuk, hogy ez a valahányperc egy évad. Lássuk, hogy ha olyan 40-50 perces epizódokban gondolkodunk, akkor az hány epizódra jön ki. Ha kijön 8 epizódra, akkor az egy 8 epizódos évad, ha kijön 12 epizódra, akkor az egy 12 epizódos évad.
Nem kell lebutítani az alapanyagot – ami mondjuk egy regény – egy filmforgatókönyvvé, kihagyva belőle egy csomó mindent, hanem minden részletében meg lehet megfilmesíteni. A Harry Pottert így készítik most az HBO-nál: korábban a regényciklus minden regényéből lett egy film, és nagyon sok minden kimaradt belőle. Most egy évad készül egy regényből – ebből már nem marad ki semmi.
És egy sorozatelemző műsoron gondolkoztál már?
Szívesen elemeznék sorozatokat, csak amíg egy film megnézésére kettő vagy kettő és fél óra elég, addig egy sorozat megtekintése sokkal több időt követel. Ha az ember nagyon elhivatott egy hét alatt négy vagy hat filmet is meg bír nézni. Ahhoz, hogy hetente egy podcast-epizódot készítsek sorozatokról, ahhoz nekem heti egy sorozatot meg kellene néznem. Nem egy évadot: egy komplett sorozatot. Nincs időm megnézni ennyit.
Inkább úgy csináljuk, hogy alkalmanként, ha látunk valami nagyon-nagyon jót, amiről muszáj beszélnünk – ilyen volt legutóbb a Dahmer –, akkor egyszerűen rendezünk egy ajánló podcastot az Önkényes Mérvadó keretében, és oda illesztjük be. Másrészt: ha egy filmet megnézek, maximum két óra alatt kiderül, hogy milyen. Egy sorozatból legalább egy évadot meg kell néznem, hogy meg tudjam ítélni, hogy azt jó szívvel ajánljam-e nyilvánosan, és még így is sokszor lyukra futok. Ez az igazi nehézségem, mert nagyon szeretnék sorozatokról beszélni, hiszen a vizuális kultúra a kenyerem, de nem tudnám ezt azzal az igényességgel és alapossággal elvégezni, ahogy filmeket ajánlottam 2009 és 2011 között.
A streaming-szolgáltatók megjelenésével daráljuk a sorozatokat. Ma már több kutatás is azt mutatja, hogy ez a magatartás összefügghet a stresszel, a szorongással, az alvászavarral és a magánnyal. Mit gondolsz: a mai sorozatok felépítése eleve erre készült, hogy berántson minket? Vagy inkább arról van szó, hogy mi nem tudunk határt tartani?
Az emberek menekülnek a saját életük elől. Menekülnek a magányuk elől. A saját sorsuk trivialitása, az emberi kapcsolataik kiüresedése elől. Szükségük van arra, hogy kapjanak egy menekülőutat valahova az életük banális és sokszor érvénytelen hétköznapjaiból. A sorozat ad egy menekülőutat, hogy a nézőjének ne kelljen a saját sorsában élnie. Ha egy komplett sorozatot végignéz, annak hat-nyolc évadával, akkor tartósan ki tud csekkolni a saját életéből.
Volt már veled olyan, hogy egy sorozat vége után szinte gyászoltad, hogy nincs tovább?
Igen, ez rendszeres. Ha az ember egy olyan sorozatot néz, amiben nagyon elmélyül, és mondjuk valamelyik karakterrel nagyon azonosul, akár valamelyik karakterbe bele is tud szeretni, rendesen szerelemmel – ez egy filmnél elképzelhetetlen. Aki két óra alatt valakibe beleszeret, az abból két óra alatt ki is ábrándulhat. Egészen más a helyzet, ha az ember megnéz hat vagy nyolc évadot. Ott nagyon mélyen bele tud zuhanni annak a karakternek a sorsába, amit követ, vagy abba az érzelmi relációba, amibe a hős fonódik: az egy intenzív élmény.
Az embereknek nagyon nagy szükségük van arra, hogy egy segédsorsot éljenek a sajátjuk helyett, ami a sajátjuk ürességét ki tudja tölteni.
A sorozat megadja ezt, a film nem tudta.
Neked melyik volt az a sorozat?
Én tinédzserkoromban néztem A Suli című sorozatot néztem a Disney vasárnap délutáni matinéjában. Ott volt egy csaj szereplő, abba én szabályosan belezúgtam. Emlékszem magamra, amikor véget ért a sorozat, és lefutott az utolsó epizód. Én ott szabályosan depresszióba estem, hogy most mi lesz velem? Mintha elhagyott volna a csajom, pedig akkor még nem volt csajom, úgyhogy nem tudtam, milyen, amikor elhagy, de egy pici ízelítőt kaptam belőle.
A Hét Mesterlövésze – Az 50 legjobb film címet viselő könyv kétkötetes lett. A most megjelent A 25 legjobb sorozatnak is várhatjuk a folytatását?
Jó lenne. Vannak olyan sorozatok, amik nem kerültek be, ilyen például a Dahmer. Most fut az utolsó évada a Stranger Thingsnek – de megvárom, hogy felkerüljön a teljes utolsó évad, mert nem szeretek várakozni. A Különválás is nagyszerű sorozat meg a Pluribus is. Néhány éven belül simán összegyűlik huszonöt olyan sorozat, amiről érdemes beszélni. Továbbra is beszélünk ezekről podcastokban, és igen, nagyon szeretnék egy további huszonötös sorozatajánló könyvet megjelentetni.
Szívesen olvasnál még egy Puzsér Róberttel készült interjút? Akkor a következő cikkünket ajánljuk figyelmedbe.
