7 dolog, amit nem tudtál a ma 25 éve meghalt hercegnéről

diana-hercegno-halala-evforduloja-cover

Augusztus 31-e a dátum, ami 25 év elteltével is egyet jelent Diana walesi hercegné halálával. 1997-ben ezen a napon szenvedett halálos autóbalesetet Párizsban Károly walesi herceg, brit trónörökös első felesége, aki akkor már csak „exfeleség” volt. A tragédia korábban és azóta sem látott nyilvános gyászhullámot indított el Nagy-Britanniában, a Kensington-palota kapujába tengernyi virág került, és az egész világ gyászolta a szívek királynőjét.

Diana 1981-től 1996-ig volt Károly walesi herceg felesége. Életéről és haláláról is rengeteget írtak az újságok, és ma már szinte nincs olyan részlet, amit ne tudnánk, vagy legalább sejtenénk arról, hogyan élt, éltek a trónörökössel. Azért nézzük mégis a legérdekesebb tényeket.

1. Eredetileg Diana nővére randevúzott Károllyal

Diana 16 évesen találkozott először Károly herceggel, de akkoriban még Sarah tűnt a befutónak a trónörökösnél. Eredetileg ugyanis Diana testvére randevúzott a herceggel, miután egy, a windsori kastélyban rendezett partin megismerkedtek.

Ám a kapcsolatnak vége szakadt, amikor Sarah két brit újságírónak azt mesélte, hogy nem szerelmes a hercegbe, és neki a házassághoz kell ez a mindent elsöprő érzés. Így Károly gyorsan lezárta ezt a kapcsolatot, de a családban szerencsére volt még más csinos lány…

2. Diana hercegnő beleszeretett egy királyi testőrbe

A hercegnének 1986 és 1990 között volt viszonya James Hewitt-tel, a brit hadsereg azóta nyugalmazott kapitányával. Amikor kibontakozott a kapcsolatuk, Hewittet rendszeresen az autók csomagtartójában vitték be a Kensington-palotába. Diana szeretője elmondása szerint végigrettegte az első éjszakát a palotában, azt csak később tudta meg, hogy Károly és Diana akkor már nem is éltek egy hálószobában. Elmondása szerint 5 évig ápolt romantikus kapcsolatot Dianával.

Augusztus 31-e a dátum, ami 25 év elteltével is egyet jelent Diana walesi hercegné halálával
Augusztus 31-e a dátum, ami 25 év elteltével is egyet jelent Diana walesi hercegné halálával

3. Freddie Mercury álcázta Dianát egy melegbárban

Diana hercegnő közeli barátságban volt a Queen frontemberével, Freddie Mercuryval. Freddie egyszer egy szórakoztató éjszakával kedveskedett neki a londoni The Royal Vauxhall Tavern melegbárban. Diana még italt is úgy kért, hogy elváltoztatta a hangját, és Freddie mindent megtett, hogy senki ne jöjjön rá, hogy ki az aznap esti társasága.

Diana halála sokkolta a világot
Diana halála sokkolta a világot

4. Diana a Spencer család tiarájában ment férjhez

Korábban az volt a szokás, hogy azok a nők, akik bekerülnek a királyi családba, olyan tiarát viseltek az esküvőn, ami szintén a királyi család tulajdonában áll. Diana viszont ebben is kivétel volt. Ő az úgynevezett Spencer-tiarát viselte, amit a Garrard ékszerész vállalat készített el az 1930-as években, jóval azelőtt, hogy Lady Diana Spencer 1981-ben hercegné lett volna.

5. Diana az első találkozáskor azt gondolta Károlyról, hogy egy „szomorú ember”

Diana leendő férjével kapcsolatos első benyomásait Andrew Morton életrajzíró írta le, a Diana: Her True Story című könyvében. A hercegné azt mondta az első találkozásról: „Folyton arra gondoltam, »nézd, milyen szörnyű az életük«. Emlékszem, hogy eljött Althorpba, és első látásra azt gondoltam: »Istenem, milyen szomorú ember«.”

Nem volt könnyű élete Dianának
Nem volt könnyű élete Dianának

6. Vilmos fiához modelleket hívott

Vilmos herceg egyszer azt mesélte, hogy egy nap hazaért az iskolából, és azt tapasztalta, hogy Diana meghívott három hírességet. De nem akárkik voltak, hanem mind a tinédzser fiú plátói szerelmei, akiknek a posztereivel tele volt a szobája. 

Így egy délután Cindy Crawford, Christy Turlington és Naomi Campbell várta a herceget a lépcsőjük tetején.

„Élénkpirosra váltott az arcszínem, és nem tudtam, mit mondjak. Nagyjából leestem a lépcsőn felfelé menet. Teljesen megdöbbentem” – mondta Vilmos.

7. Diana segített megváltoztatni az AIDS-szel kapcsolatos hozzáállást

Diana 1987. április 19-én a londoni Middlesex Kórház megnyitójára érkezett. Az intézmény HIV- és AIDS-betegek kezelésével foglalkozott. 

Senki nem számított arra, amit a hercegné tett, és ami minden idők egyik legerősebb humanitárius pillanata lett: Diana kesztyű nélkül kezet rázott egy AIDS-beteggel.

Akkoriban sokan – helytelenül – tartottak attól, hogy a vírus átjuthat a bőrrel való érintkezéssel, de Diana nem félt. A korabeli fotók bejárták a világsajtót, és ha nem is egy csapásra, de segített megváltoztatni az AIDS-el kapcsolatos vélekedést. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek