Fontos határidőre figyelmeztet a NAV, magyarok tömegét érinti

laptop előtt számol egy ember, az asztalon dokumentumok és számológép
Olvasási idő kb. 2 perc

Vészesen közeledik a május 20-i határidő, ameddig a hazai adózóknak be kell adniuk személyi jövedelemadó-bevallásukat az elektronikus eSZJA felületen vagy személyesen. Bár az adóhivatal már 5,6 millió tervezetet készített el, a tapasztalatok szerint még mindig rengetegen halogatják az ügyintézést az utolsó pillanatra.

Az MTI tájékoztatása szerint április 23-ig 1,6 millióan nézték meg dokumentumaikat, és nagyjából egymillióan már le is tudták az adminisztrációt. A NAV közleménye szerint 920 ezren véglegesítették a bevallásukat, közülük pedig több mint 600 ezren mindenféle módosítás nélkül, azonnal elfogadták a hivatal által ajánlott verziót az Ügyfélkapu+ vagy DÁP-regisztrációval elérhető rendszerben.

Elektronikusan is elintézhető

A digitális felület idén is számos kényelmi funkciót nyújt azoknak, akik módosítanának a tervezeteten, vagy esetleg bizonytalanok a kitöltésben.

Az automatikus kérdés-felelet mód és a beépített súgó mellett külön fejlesztés segíti az ingatlanértékesítésből vagy bérbeadásból származó jövedelmek bevallását.

A rendszer ilyenkor egyszerű kérdések alapján, magától tölti ki a szükséges rubrikákat, jelentősen megkönnyítve a folyamatot.

asztal női kéz laptop számológép iratok
Az adóbevallás egyszerűen elintézhető az online felületen
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images

A kedvezmények egy összegben visszaigényelhetőek

Az adózóknak most van lehetőségük arra is, hogy egy összegben igényeljék vissza azokat a kedvezményeket, amelyeket év közben nem érvényesítettek a munkáltatójuknál. Legyen szó

Idézőjel ikon

családi, személyi vagy első házasok kedvezményéről, esetleg a 30 év alatti anyák támogatásáról, a bevallásban ezek mind rögzíthetők.

A NAV ráadásul új, képernyőképes kisfilmekkel is segíti a folyamatot, hogy senki ne maradjon le a neki járó pénzről.

Akik a személyes segítséget preferálják, azok a 1819-es Infóvonalon vagy az ügyfélszolgálatokon kaphatnak támogatást. Pénteken pedig külön nyílt nappal is készül az adóhivatal, a Dózsa György úti ügyfélszolgálaton reggel 8 és este 18 óra között segítik az ügyfeleket az szja-bevallás elkészítésében. Minden további részlet és tudnivaló elérhető a hivatal honlapján található NAV eSZJA felületén.

Kapcsolódó: akár 130 ezer forintnyi pluszt is kaphatsz a nyugdíjad mellé.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.