Tomán Szabina: „Ha tudtam volna, mit vállalok, el sem indulok”

Tomán Szabina a Money Talks '26 konferencián kerekasztalbeszélgetésen
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sikeres női vállalkozók beszéltek kihívásaikról a Money Talks ’26 konferencián a Nemzeti Táncszínházban: egy kerekasztalbeszélgetésben Tomán Szabina is vallott arról, hogyan lett belőle üzletasszony.

Kezdetben még a homokozó szélén ülve osztotta meg fogyási tippjeit és fehérjeajánlásait a nőkkel, mára Magyarország egyik legismertebb üzletasszonya, Tomán Szabina – és szerencsére nincsen egyedül a sikeres nők közt.

Szabina Feller Adrienne, az Adrienne Feller Cosmetics és a Panarom létrehozója, valamint Szalai Dóra, a Chez Dodo Macaron Manufaktúra alapító-tulajdonosa társaságában az idei Money Talks konferencián Maróy Krisztinával, a Glamour főszerkesztőjével beszélgetett arról, nekik mit jelent vállalkozónak lenni.

Tomán Szabina, Feller Adrienne és Szalai Dóra Maróy Krisztinával beszélget a Money Talks '26 konferencián
Tomán Szabina, Feller Adrienne és Szalai Dóra is másképp éli meg a vállalkozói létet, de vannak közös pontjaik is
Fotó: Hartl Nagy Tamás / Economx

Így lett vállalkozó Tomán Szabinából

Az ismeretlenbe ugrottunk bele, így a félelem nem gátolt. Ha tudtam volna, mit vállalok, el sem indulok” – vallott őszintén Tomán Szabina az eseményen. Visszaemlékezése szerint akkor fordult meg először a fejében annak gondolata, hogy a játszótéri tanácsadásokból üzletet kellene építenie, amikor egy anyuka azért csöngetett be hozzá, mert hallott arról, ahogyan nőtársainak segít, és ő is fogyási tanácsokra vágyott.

Szalai Dóra főállása mellett teljesítette megrendeléseit az első időkben – ő arra számított, ha vállalkozó lesz belőle, majd könnyebb lesz számára.

A kezdeti időkben ugyanis nem ritkán este 11-re ért haza, majd hajnali 3-4-ig sütötte a macaronokat.

„Amikor megnyitottam a Chez Dodót, arra számítottam, hogy könnyebb lesz az életem, csak ezzel kell foglalkoznom, nem kell mellette egy nyolcórás állást betöltenem” – mondta. Persze ez nem teljesen így alakult.

Feller Adrienne úgy fogalmazott, vállalkozóvá válni olyan, mint egy új szerelem – de azt is hozzátette, ő sem tudta, mit vállal, amikor belevágott.

Maguknak törik az utat

Amint arról a beszélgetésben szó esett, napjaink sikeres női vállalkozói még nem feltétlenül tudnak kire felnézni példaképként, hiszen az őket megelőző generációknak nem voltak, nem lehettek meghatározó női példaképei e téren. Tomán Szabina szerint ez nem feltétlenül gátja a sikernek, de biztosan nehezebb pályát teremt.

Idézőjel ikon

„Minden generációnak meglesznek a kihívásai. A nagy különbség a női és a férfi vállalkozók közt az, hogy a nők félnek elbukni”

– fogalmazta meg.

Szó esett arról is, vajon kimondható-e, hogy a nők vagy a férfiak a jobb vezetők: jó és rossz példákat mind a két oldalról említettek.

Tomán Szabina, Feller Adrienne és Szalai Dóra Maróy Krisztinával beszélget a Money Talks '26 konferencián
Abban egyetértenek, hogy az egészséget az üzleti sikerek elé kell helyezni
Fotó: Hartl Nagy Tamás / Economx

Az egészség a legfontosabb

A siker, a pénzügyi eredmények mellett ugyanakkor a sikeres női vállalkozók szerint van más is, amit fontos elérni.

„Az egészség és a család mindenképp előrébb van a munkánál. A siker az, ha jól vagyok a bőrömben, bármi is történik, és nekem rengeteg munkám van ebben” – árulta el Feller Adrienne. Tomán Szabina is fontosabbnak tartotta az egészséget az üzleti sikereknél, az utóbbiak megünnepléséről ugyanakkor elmondta, hogy nem erőssége: inkább gyorsan tovább lép. Feller Adrienne ugyanakkor azt tanácsolta beszélgetőtársainak és mindenki másnak is:

Idézőjel ikon

ünnepeljenek meg mindent, mert elmegy az élet.

Kapcsolódó: így beszél Tomán Szabina sikereiről.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.