Veszélyes lehet a kertre a levedlett kutyaszőr: jobb, ha inkább ezt teszed vele

Labrador fekszik a fűben
Olvasási idő kb. 3 perc

A kutyaszőr természetes anyag, amit a komposztba is tehetünk, a madarak pedig sokszor hálásak érte. A kullancsok elleni védekezés azonban a szőrben is nyomot hagyhat, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Ahogy megérkezik a tavasz, a kutyás háztartásokban egy ismerős jelenség veszi kezdetét: a szőrszálak lassan mindenhol megjelennek – a kanapén, a szőnyegen, a kabátokon. Ilyenkor sok gazdi elgondolkodik azon, vajon a kifésült kutyaszőr nem lehetne-e valamilyen módon hasznos, például a kertben.

Így használható fel a kutyaszőr a kertben

A gondolat elsőre egyáltalán nem tűnik rossznak. A kutyaszőr természetes anyag, lebomlik, és régi megfigyelések szerint a madarak is előszeretettel használják fészeképítéshez.

Nő kutyaszőrt szed ki a kutyájából
A kutyaszőr a kertben akár hasznos is lehetne, de van némi gond a vegyszerekkel
Fotó: Konstantin Tsevelev / Getty Images

Van, aki a kertbe szórja, bízva abban, hogy a cinegék és más énekesmadarak puha fészket készítenek belőle, mások a komposztba keverik, ahol ugyan egy kicsit lassabban, mint a zöldhulladék, de végül lebomlik. Megint mások a növények alá terítik, remélve, hogy segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát, vagy távol tart bizonyos kártevőket.

A kutyaszőr tehát valójában egy meglepően sokoldalú „kertészeti melléktermék” lehetne, amely illeszkedik a természet körforgásába. Csakhogy ez az elképzelés ma már egyre gyakrabban ütközik egy kevésbé látható, de annál jelentősebb problémába: a kullancsok elleni védekezés mellékhatásaiba.

A vegyszerek veszélyessé tehetik

A legtöbb kutya ma már valamilyen formában kap kullancs- és bolhairtó kezelést, sok esetben bőrre cseppenthető készítményekkel. Ezek hatóanyagai – például a fipronil vagy a permethrin – nem tűnnek el azonnal a szőrzetből, így biztosítják a védelmet. Bár a gazdik számára a hatékonyság a legfontosabb, a környezet szempontjából ezek az anyagok már sokkal kényesebb kérdést jelentenek – írja a We love Dogz.

Egy, a Science of the Total Environment folyóiratban megjelent kutatás cinegefészkeket vizsgált, amelyek építéséhez a madarak gyakran használnak állati szőrt.

A kutatók meglepően széles körben mutattak ki rovarirtó hatóanyagokat a mintákból, köztük olyanokat is, amelyek a kullancs- és bolhairtó szerekből származhatnak. Különösen figyelemre méltó volt, hogy bizonyos vegyületek szinte minden vizsgált fészekben megjelentek, vagyis a fészkek vegyszerterhelése – és így a fiókáké is – jelentősen megnőtt. Ez pedig a szakemberek szerint összefüggésbe hozható a fiókák nagyobb arányú elhullásával is, ami a világszerte tapasztalható madárpopuláció-csökkenések fényében különösen aggasztó.

A helyzet valamivel kedvezőbb a szájon át adható kullancsellenes szerek esetében. Ilyenkor a szőr jóval kevesebb vegyi anyagot tartalmaz, de teljesen ebben az esetben sem zárható ki a környezeti terhelés.

A szőr környezettudatos felhasználására így leginkább a komposzt marad, de ez is csak akkor működik biztonságosan, ha gondoskodunk róla, hogy a madarak ne férhessenek hozzá, illetve ha a keletkező komposztot nem élelmiszernövények termesztésére használjuk fel.

Jön a DOGZ Fesztivál

Ha szeretnél még többet megtudni a felelős kutyatartásról, gyere el a DOGZ Fesztiválra, ahol minden kutyást és kiskedvencet szívesen látnak: a találkozón sok-sok informatív és hasznos programmal várnak a szervezők. A jelképes összegű, ezer forintos belépő mellé ajándék is jár: a látogatók ásványvízzel megtöltött DOGZ repohár és kitűző közül választhatnak.

Kapcsolódó: Bizonyos növényekkel is gond lehet a kertben, van, amelyik miatt komoly bírságra számíthatsz.

Egy asztalnál - könyv

Elkészült a Sóbors első szakácskönyve, az Egy asztalnál!

Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.

Ne maradj le róla!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.