Kevesebb mint 3 napra kellene csak elveszítenünk – például egy geomágneses vihar hatására – az alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak irányítását ahhoz, hogy katasztrofális következményekkel járó ütközés következzen be. Ennek hatása szinte beláthatatlan is lehetne.
Modern életünk rengeteg aspektusát határozzák meg vagy befolyásolják a Föld körül keringő műholdak. Navigáció, internet, tőzsde, mezőgazdaság – hogy csak néhányat említsünk. A szatellitek jelentős része – mintegy 88-93 százaléka – alacsony Föld körüli pályán kering, ami a felszín fölött 200–2000 km-re található. Ha ezekkel a műholdakkal történne valami, annak súlyos következményei lennének mindannyiunk életére nézve.
164 helyett már csak 2,8 napunk maradt
Egy friss kutatás arra hívja föl a figyelmet, hogy egy ilyen katasztrofális eseménytől nem is választ el bennünket sok. A tudósok egy új mérőszámot hoztak létre, ez a CRASH (Collision Realization and Significant Harm clock, amit nagyjából úgy lehetne lefordítani: ütközés és jelentős kár bekövetkezésének ideje. A CRASH azt méri, hogy mennyi időre kellene elveszíteni az irányítást az alacsony Föld körüli pályán (low Earth orbit - LEO) keringő műholdak felett ahhoz, hogy jelentős, komoly törmelékképződéssel járó ütközés történjen.
A CRASH jelenleg 2,8 nap, ami meglehetősen aggasztó – különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy 2018-ban még 164 nap volt.
A megdöbbentő változás oka alapvetően a nagy mennyiségű műhold, amit az utóbbi években felküldtünk. Az Európai Űrügynökség (ESA) adatai szerint jelenleg több mint 17 ezer műhold kering alacsony Föld körüli pályán. Törmelékből azonban ennél sokkal több van: az ESA által üzemeltetett figyelőrendszer becslése szerint 10 centiméteresnél nagyobb szemétből 54 ezer, 1 és 10 centiméter közöttiből 1,2 millió, 1 milliméter és 1 centiméter közöttiből pedig döbbenetesen sok, 140 millió kering LEO-n.
Persze azt gondolhatnánk, hogy ilyen kicsi törmelékdarabokkal nem kell foglalkozni, ám ezek nem akármilyen gyorsan haladnak:
sebességük elérheti a 7,8 kilométert másodpercenként, ami 28 ezer km/órának felel meg. Ilyen sebességgel már egy apróbb szemcse becsadása is komoly következményekkel járhat.
Túlzsúfolt a Föld környéke
A LEO zsúfoltságára egy másik adat is rávilágít: a SpaceX 2025-ös, féléves beszámolója szerint a cég Starlink műholdjai 2024. december 1. és 2025. május 31. között összesen 144 404 alkalommal hajtottak végre valamilyen manővert annak érdekében, hogy ütközést kerüljenek el.
Máshonnan nézve: egy szatellitre vetítve ez 41 irányváltoztatást jelent egy évben, vagyis a SpaceX teljes műholdflottájának valamelyik tagja minden 1,8. percben kényszerült ilyen okból manőverre.
A kutatók becslése szerint közelinek számító, 1 kilométeren belül „találkozások” 36 másodpercenként történnek, olyanok pedig, amelyek egyik résztvevője műhold, 41 másodpercenként.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy a közeljövőben nemhogy csökkenésre, de további forgalomnövekedésre lehet számítani a Föld körül, nem áll túl jól az emberiség szénája. Az ABI Research tanácsadócég 2024-ben úgy számolt, hogy 2032-re 43 ezerre nőhet a működő műholdak száma. Ebben komoly szerepet játszhat, hogy Jeff Bezos Amazon-vezér űrtechnológia cége, a Blue Origin 2027-től kezdődően összesen 5400 szatellitből álló kommunikációs hálózatot akar fellőni.
Ilyen sok műholdnál a törmelék mennyisége hatalmasra nőhet – ezek egy része inaktív szatellit. A SpaceX tájékoztatása szerint ugyanis a Starlink-műholdak élettartama mindössze 5 év, ezután pótolni kell őket.
Megállíthatatlan a láncreakció, ha beindul
A kutatókat régóta foglalkoztatja az alacsony Föld körüli pályán gyűlő űrszemét mennyiségének kérdése. Lehetséges következményeivel foglalkozik a Kessler-effektus, aminek könnyen lehet első lépése egy, a CRASH által mért ütközés.
A Kessler-effektus vagy Kessler-szindróma lényegében egy elképzelt láncreakció, amely során az űrszemetek újabb és újabb összeütközése olyan zsúfoltságot hoz létre a LEO-n, hogy évtizedekre lehetetlenné válik műholdak fellövése és üzemeltetése.
Ez egyáltalán nem alumíniumsisakos világvége-elmélet: egy-egy komolyabb ütközés törmelékei rendkívül sokáig a Föld körül maradnak. Kína 2007-es műhold elleni fegyvertesztje, amely során elpusztította a Fengyun-1C szatellitet, valamint az Iridium-33-as és a Koszmosz-2251-es orosz műholdak összeütközése máig meghatározó tényező a jelenlegi űrszemét-helyzet tekintetében.
Adja magát a kérdés, hogy milyen esemény hatására veszíthetjük el műholdak felett az irányítást. Például fokozott naptevékenység hatására kialakuló geomágneses vihar következtében. Ilyen volt a 2024-es Ganon-vihar, amelyre a legtöbben valószínűleg a Magyarország egén is felbukkanó sarki fény miatt emlékeznek.
A vihar azonban ennél komorabb eseményeket is hozott: egyes műholdakkal több órára megszakadt az összeköttetés, és a naptevékenység hatására a GPS-szatellitek által sugárzott helymeghatározások több tízméteres eltéréseket mutattak. A mintegy két napig tartó zavar a későbbi felmérések szerint az amerikai mezőgazdaságban például mintegy 500 millió dolláros kárt okozott – a legtöbb modern traktor ugyanis GPS-vezérlés alapján működik.
Megáll az élet, ha nincsenek műholdak
A műholdak kiesése – akár ideiglenes, akár Kessler-szindróma-szerű, évtizedes zavarról van szó – az élet számos területére kihathat. A teljesség igénye nélkül összeszedtük, melyek ezek:
- GPS-alapú navigáció: ilyen például a Waze és a Google Térkép, meg persze az összes olyan rendszer, amely műholdas helymeghatározás alapján működik.
- Műholdas internet, tévé és rádió: a Starlink és számos hasonló szolgáltatás épül műholdas jelekre.
- Banki és tőzsdei hálózatok: a globális pénzügyi tranzakciókat a műholdak atomóráival szinkronizálják.
- Időjárás-előrejelzés: rengeteg meteorológia műholdat veszítenénk el, amelyek nélkül ellehetetlenülne számos, akár katasztrofális időjárási jelenség előrejelzése.
- Katonai kommunikáció: számos stratégiai katonai kommunikációs csatorna műhold-alapú, a felderítésről nem is beszélve.
- Mezőgazdaság: a modern mezőgazdasági gépek, az önvezető traktorok mind GPS-helyadatok alapján működnek.
Az sem ad különösebb bizakodásra okot, hogy jól tudjuk: a Ganon-viharnál sokkal nagyobbakra is volt már példa. Ilyen volt a Carrington-esemény, az írott történelem legintenzívebb geomágneses vihara 1859-ben. Kétszer erősebb volt a Ganonnál – ki tudja, egy ilyen eseménynek ma milyen következményei lennének.
A műholdak ráadásul megsemmisülésükkel is okoznak problémát: amikor elégnek, fémpor halmozódik föl a Föld atmoszférájában, aminek hatásra előbb-utóbb felborulhat a magnetoszféra működése.
