Az ötlet, hogy a napfényt űrtükörrel visszaverjék a Föld bizonyos területeire, nem csak sci-fi írók képzeletében létezik: 1993-ban néhány óráig mesterséges napfény világította meg Európa egy részét.
1993. február 4-én, a hajnali órákban öt kilométeres fényfolt haladt végig Európán: Spanyolországból Dél-Franciaországon, Svájcon, Németországon és Lengyelországon keresztül igen gyorsan, 8 km/s sebességgel haladt kelet felé, egészen Oroszországig. Aznap felhős volt az ég Európa felett; ennek ellenére a tüneményt Magyarországon is észlelhette, aki korán kelt: egy budapesti rádióamatőr hajnali 5 óra előtt 10 perccel, egy nagykanizsai lakos pedig a következő fordulatban, fél hét előtt néhány perccel lett figyelmes két, az égen gyorsan haladó objektumra.
Az űrtükör ötlete
A fényfolt nem volt más, mint az emberiséget régóta foglalkoztató, leginkább sci-fibe illő ötlet, az űrtükör. Vlagyimir Sziromjatnyikov szovjet-orosz tudós a Znamja (magyarul: zászló)-projekt keretében, az 1980-as években kezdett kísérletezni egy óriási tükör létrehozásával. A tudós korábban a Vosztokon dolgozott, azon az űrhajón, amely 1961-ben Jurij Gagarint pályára állította. Akik ismerték, állítják, hogy mindig volt nála egy jegyzetfüzet, és ha bármilyen probléma adódott, Sziromjatnyikov egy-két nap alatt megoldotta azt.
Egy szovjet tudós álma
A mérnököt nem csak a Szovjetunióban ismerték el: a Szojuz-Apollo program során – ez afféle űrbéli „megbékélést” tűzött ki célul a két szuperhatalom között a szovjet-amerikai űrverseny idején – alkalma nyílt amerikai űrhajósokkal is dolgozni. Sziromjatnyikov az űrhajók dokkolómechanizmusaira vonatkozó elképzeléseivel vívta ki amerikai kollégái elismerését. Számos tervét ma is használják a Nemzetközi Űrállomásra induló űrrepülőkön.
Sziromjatnyikov szívügyei azonban nem a dokkolók, hanem a napvitorlák voltak. Az űrkutatás vonzotta, és úgy képzelte, hogy ezek a vitorlák, akárcsak a vitorláshajókon, a csillagok sugárzását felhasználva repítik el az űrhajókat távoli célpontok felé. A szovjet politikai vezetés számára azonban még a 80-as években is a termelés maximalizálása volt az egyik, ha nem a legfőbb szempont. A tudós ekkor azt javasolta, a napvitorlákat fordítsák vissza a Föld felé, így szolgáltatva mesterséges fényforrást a gyéren megvilágított, sötét területeknek.
Öt telihold fénye
A projekt a Szovjetunió felbomlása után is folytatódott. Sziromjatnyikov végül egy húsz méter átmérőjű, óriási tükörként működő eszközt tervezett, és orosz állami vállalatok hozzájárulásával és segítségével le is gyártotta azt. Az űrtükör célja a nappali órák meghosszabbítása és a napenergia biztosítása volt. Az elképzelés szerint öt kilométernyi területet világítottak volna meg, három-öt teliholdnak megfelelő fényerősséggel.
A Znamja-projekt sikere
Az első kísérlet, a Znamja-2 1992. október 27-én indult. Az űrtükröt Bajkonurból, a Progressz M-15 fedélzetén bocsátották fel, és 1993. február 4-én helyezték sikeresen a Mir űrállomás mellé.
Néhány óra alatt a fényfolt bejárta Európát, majd amikor a tükröt levették a pályáról, Kanada fölött elégett.
A sikeres kísérletet a Znamja-2.5 tervezése követte. Bár az űrtükör működött, a fény a vártánál jóval kevésbé volt intenzív, és a stabilitás fenntartása is nehézkes volt. Sziromjatnyikov továbbgondolta a projektet, másodjára egy 25 méteres tükröt szándékozott az űrbe küldeni, amely öt-tíz telihold fényerejét verte volna vissza, fényfoltja pedig nyolc kilométer széles területet fedett volna le. A fénysugarak két észak-amerikai és több európai várost világítottak volna meg a 24 órás kísérlet során, miközben az eszköz 16-szor kerülte volna meg a Földet.
Aggodalmak a mesterséges nappal kapcsolatban
„Úttörők vagyunk a területen” – nyilatkozta a The Moscow Timesnak 1998 júliusában Sziromjatnyikov.
„Ha a kísérlet a tervek szerint halad, a jövőben további tucatnyi űrhajó állandó űrbe küldését fogjuk javasolni.”
A tudós lelkesedését azonban nem osztotta mindenki. Környezetvédők arra hívták fel a figyelmet, hogy a mesterséges fény megzavarja az állatok biológiai óráját és szaporodási ciklusát; és attól is tartottak, hogy a fényforrás felgyorsítja a Föld felmelegedését és a sarki jégsapkák olvadását. A csillagászok pedig a fényszennyezés miatt aggódtak.
A második kísérlet: kudarc
A Znamja-2.5-öt végül 1999. február 5-én állították pályára, de elődjénél sokkal kevésbé volt szerencsés. A pályára állítás után nem sokkal a tükör beakadt a Progressz egyik antennájába és elszakadt; évek munkáját és temérdek pénzt lenullázva ezáltal. Az összegubancolódott tükröt nem sikerült leválasztani az antennáról, így a sorsa az lett, hogy másnap a Csendes-óceán fölött a légkörben elégett.
Sziromjatnyikov harmadik projektje, a Znamja-3 megfelelő finanszírozás hiányában soha nem valósult meg. A tudós úgy halt meg 2006-ban, 73 éves korában, hogy álmai a gigantikus űrtükörről nem váltak valóra.
Kína Napja
Utoljára 2018-ban Kína vetette fel az űrtükör megépítését, de végül ők is csak a tudományos-fantasztikus irodalomban valósították meg. A háromtest-probléma című regény szerzője, Cixin Liu egyik novellájában tűnik fel Kína Napja, egy gigantikus, Pekingnél harmincszor nagyobb mesterséges nap, amely második napként, 36 000 kilométeres magasságból világít. Úgy tűnik, erre egy darabig még várni kell – ha arra gondolunk, milyen bonyodalmakat okoz a novellában, talán nem is baj.
Kapcsolódó: Gagarin még a búcsúlevelét is megírta, mielőtt az űrbe indult volna
