Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Közel-Keleten senkinek sem sikerült 36 éven keresztül vezető pozícióban maradnia – kivéve Ali Hámeneinek, Irán legfelsőbb vezetőjének, aki február 28-án vesztette életét, amikor az USA és Izrael légi csapásokat hajtott végre országa ellen.
Ali Hámenei 1939-ben született, fiatalkora épp arra az időre esett, amikor Ruholláh Homeini ajatollah elkezdett szervezkedni a reformokat kezdeményező Pahlavi sah ellen. Ahogy a radikális vallási vezető megszerezte a hatalmat, Hámenei lassan emelkedett egyre följebb a hatalomban – kezdetben nem tartozott Ruholláh Homeini belső köréhez.
Ali Hámenei, a legfelsőbb költő
Hámenei Meshedben látta meg a napvilágot, Irán második legnagyobb városában, amely fontos kulturális és politikai központja volt az országnak. Pezsgő irodalmi élet zajlott itt: rengeteg költő származott Meshedből, és Hámenei nagyon szeretett körülöttük sürgölődni. Noha ő magának semmi tehetsége nem volt a verseléshez – ennek ellenére olykor próbálkozott költemények írásával –, az irodalom iránti rajongása végigkísérte életét: legfelsőbb vezetőként rendszeresen szervezett költészeti esteket irodájában, és egyes források szerint
szerette, ha legfelsőbb költőnek nevezték.
Huszonhárom éves volt, amikor Ruholláh Homeini elkezdett szervezkedni a sah reformja és engedményei ellen. A Fehér forradalom modernizálni próbálta Iránt: a többi között földreformot hirdetett, és választójogot adott a nőknek. A két legfontosabb intézkedés a papság körében óriási ellenállást váltott ki, az ország gazdag földesurai ugyanis hagyományosan a vallási vezetők támogatói voltak. A nőket pedig a legtöbb iráni pap másodrendűnek tartotta a férfiak mögött, és megengedhetetlennek gondolta, hogy azonos jogokat kapjanak. Bármily hihetetlennek is hangzik,
Ruholláh Homeini kifejtette: a szavazati jog könnyen prostitúcióhoz vezethet.
Nem foglalkozott a sah az iszlamistákkal
Az ajatollah bimbózó mozgalmát a sah katonái kegyetlenül leverték, és Ruholláh Homeini 1964-ben külföldre menekült – Törökországból, Irakból, majd Franciaországból küldözgette haza üzeneteit magnókazettákon. Ali Hámenei ebben az időben döntötte el, hogy az ajatollah szekerét tolja – annak ellenére, hogy a sah hatalma ekkoriban egyre nőtt, köszönhetően az olajárak emelkedésének.
Pahlavi sah nem vette különösebben komolyan Ruholláh Homeini mozgalmát – jobban tarott a kommunistáktól –, és az iszlamista forradalom egyre terjedt a mecsetekben és a vallási központokban. Jó pár aktivistát azonban bebörtönöztetett, köztük Ali Hámeneit is. Ez az időszak meghatározó volt a későbbi legfelső vezető életében: az itt kialakuló kapcsolatok és ellenségeskedések nagy hatással voltak rá a későbbiekben. Fegyenctársai szerint Hámenei tisztességes rab, jó társaság volt a börtönben: a toleránsabb muszlimok közé tartozott, például
nem tartotta tisztátalannak a kommunistákat.
Miután kiengedték, folytatta a szervezkedést. Szórólapokat és kazettákat osztogatott, amelyek mind a sah terveit kritizálták: a nyitást nyugat felé és a személyi kultuszt. Sokak szerint Pahlavi ekkoriban kialakuló és hamar súlyosbodó rákbetegsége komoly szerepet játszhatott abban a rendkívül rossz ítélőképességről tanúskodó döntésben, hogy békén hagyta Ruholláh Homeini támogatóit.
Noha az utolsó pillanatban a sah megpróbálta teljesíteni az elégedetlenkedők legfontosabb kéréseit, ez már későinek bizonyult: 1979. elején belátta, hogy helyzete tarthatatlan, és családjával együtt elhagyta az országot – a helyébe az azonnal hazatérő Ruholláh Homeini lépett.
Ali Hámenei: a rezsim humánus arca
Noha Ali Hámenei aktívan részt vett a hatalomváltásban, eleinte nem tartozott az ajatollah legbelső köréhez. Úgy ismerték, mint kifejezetten gyakorlatias papot, aki jól kijön az államhatalom különféle frakcióival: sokukat még a börtönben megismerte. A mellőzöttséget azonban nem viselte jól, Montazeri nagyajatollah szerint óriási düh és keserűség halmozódott föl benne azok iránt, akiket Ruholláh Homeini a bizalmába fogadott.
Miközben a legfelsőbb vezető kiépítette rendszerét, kegyetlenül leszámolva a sah híveivel és rendszerének prominens alakjaival, Ali Hámenei egyre ismertebb személy lett Iránban, elsősorban szónoki képességeinek köszönhetően. Ő vezette a teheráni pénteki imákat, hétről hétre milliók nézték és hallgatták a tévében prédikációit, amelyekből kiderült a rendszer álláspontja a legfontosabb gazdasági, kulturális és katonai kérdésekben.
Hámenei adta Ruholláh Homeini gyilkos rezsimjének humánus arcát.
Miután az iszlamista rendszer első elnökének el kellett menekülnie az országból, mert kegyvesztetté vált, a második pedig bombamerénylet áldozata lett, 1981 októberében Ali Hámenei lett Irán elnöke. Az Irak elleni nyolcéves háború kínálta lehetőségeket Hámenei remekül kihasználta: népszerűségének kifejezetten jót tett, hogy gyakran bukkant fel a fronton, ahol az egyszerű katonákkal is barátkozott.
Kijátszotta egymás ellen vetélytársait
Ruholláh Homeini utódjának eredetileg Montazeri nagyajatollahot jelölte ki, ám a két vezető összekülönbözött, miután egy libanoni újság nyilvánosságra hozta: Irán fegyvereket vásárolt az amerikaiaktól és Izraeltől – az információ forrása Montazeri veje volt. Homeini és Montazeri hatalmi harca alatt Ali Hámenei tartózkodott a megnyilvánulásoktól a konfliktussal kapcsolatban, miközben hűséges maradt Ruholláhhoz – ez élete egyik legjobb döntésének bizonyult.
A legfelsőbb vezető 1989-ben Montazeri helyett Hámeneit tette meg örökösévé: Ruholláh Homeini halála után annak ellenére őt választották meg, hogy ehhez módosítani kellett az alkotmányt.
Ali Hámenei rendszere sokban különbözött elődje véres rezsimjétől, ám kétségtelenül annak folytatása volt. Mivel nem volt elismert vallási vezető, és kevésbé volt karizmatikus, hozzá hű személyek hálózatát építette ki, elsőként a hadsereg és a papság körében. Kijátszotta egymás ellen a különböző politikai csoportosulásokat és szövetségeket, hogy egyik se juthasson túlságosan nagy hatalomhoz.
A legfelső vezető hivatalát lépésről lépésre Irán politikai életének mindenható felügyelőjévé tette.
Övé volt a végső szó a legfontosabb gazdasági, külpolitikai, kulturális, tulajdonképpen minden jelentős területet érintő kérdésben, kabinettagok sorsáról döntött, jeles diplomatákkal találkozott – szigorúan csak Iránban: aki látni akarta, az országba kellet, hogy utazzon. Beszédeiben újra és újra visszaköszöntek az 1979-es iszlamista forradalom legfontosabb pontjai: igazságosság, függetlenség, az ország önrendelkezésének és önfenntartásának fontossága, iszlamista kormányzás és eltökélt szembenállás az Egyesült Államokkal és Izraellel.
Összességében ez a szembenállás lett a veszte is: Ali Hámenei 36 éves regnálása alatt nem egyszer szólított föl Izrael megsemmisítésére, és országa atomprogramját az első pillanattól fogva nem nézte jó szemmel az USA és a nemzetközi közösség. Több közel-keleti arab országhoz hasonlóan Irán és Izrael szembenállása is az évtizedek során szinte kibogozhatatlan konfliktussorozattá vált.
Végül egy nappal azután, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség nem együttműködőnek nyilvánította az országot, 2025. június 13-án Izrael légicsapásokat indított Irán ellen: a harc – amelybe az USA is beszállt – összesen 12 napon át tartott. Utána Hámenei a korábbiaknál is visszahúzódóbbá vált, ritkán jelent meg nyilvánosan.
A birtokán kialakított bunkerét például olyan mélyre ásták, hogy a felvonó 5 percnyi ereszkedés után ért csak le a felszínről.
Ám mindez végül is mit sem ért. CIA-értesülések alapján február 28-án célzott légi csapást hajtott végre az USA: akkor bombázták le hivatalában, amikor épp magas rangú iráni tisztségviselőkkel találkozott.
Ha érdekel, hogyan élik meg az iráni történéseket a Közel-Keleten élő magyarok, itt olvashatod exkluzív anyagunkat.
