Ez a világ egyik legrejtélyesebb folyója: egyre több új fajt fedeznek fel benne

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A rejtélyes Santiago folyó sokáig üres foltnak számított a tudomány térképén. Most azonban egy kis amazóniai közösség új életet adott neki.

Kaputna a Shuar nevű őslakos nép mindössze 145 lelket számláló települése Ecuador dzsungelében. Ez egy olyan hely, ahová csak motoros kenuval lehet eljutni, ezért sokáig feltérképezetlen maradt a tudomány számára.

A rejtélyes folyó története

A legenda szerint ez a folyó valaha elnyelte az idegenek csónakjait, ma már azonban nem hasonló veszélyeiről ismert, inkább arról, hogy lakói átírják az ország halfaunisztikai ismereteit.

A rejtélyes folyó hemzseg a halaktól
Fotó: donwogdo / Getty Images Hungary

2021-ben a Wildlife Conservation Society biológusai érkeztek a közösségbe. Helyi halászokat kértek meg, hogy vegyenek részt egy nagyszabású kutatásban, mivel a kaputnaiak régóta ismerik a Santiago minden egyes kanyarulatát, az összes rejtett zugot és rejtélyes halfajt.

A halászok, köztük Germán Narankas, eltanulták a korszerű tudományos módszereket: mintát vettek, mértek, fotóztak és adatot rögzítettek. A sűrű, barna vizű Santiago és a kristálytiszta Yaupi mellékfolyó együtt

Idézőjel ikon

144 halfajt rejtett, köztük öt olyat, amelyet korábban soha nem találtak Ecuadorban, sőt, van egy hatodik is, amely vadonatúj faj lehet a tudomány számára.

Új halfajok felfedezése

A felfedezések nagyságrendje megdöbbentő: az apró, 21 négyzetkilométeres terület az ország édesvízi halainak 17 százalékát adja egy olyan régióban, amelyet korábban a tudósok szinte teljesen elkerültek a nagy távolság, a nehéz megközelíthetőség és a folyó ereje miatt.

A kutatás azonban többről is szól, mint új fajok felfedezéséről: példát mutatott arra, hogyan dolgozhat kart karba öltve a tudomány és az ősi tudás. A biológusok a halászokat társszerzőként tüntették fel publikációikban: ez igen ritka, de fontos gesztus.

A projekt nemcsak a tudomány, de Narankas életét is megváltoztatta: a közös munka hatására a férfi 34 éves fejjel visszatért az iskolapadba azzal a céllal, hogy biológus váljék belőle.

Ha kíváncsi vagy, melyik a világ 5 legveszélyesebb folyója, olvasd el ezt a cikkünket is!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hegedűs Barbara
Hegedűs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.