Hatalmas területeket vásárolt föl a 19. század végén, a 20. század elején a Magas-Tátrában Christian Hohenlohe herceg. Szerette a természetet, még annál is jobban szeretett azonban vadászni; sokat tett az élővilágért, ám nagy pusztítást is véghez vitt benne.
„Legfényesebb Christian Kraft Hohenlohe herceg 1924. szeptember 5-én itt ejtette el az ezredik zergéjét” – ez a felirat volt olvasható lengyelül egy kőtáblán a Bélai-Tátrában, a Holló-pataki völgyben. Németország akkoriban leggazdagabb embere odavolt a Tátráért és a vadászatért – hatalmas területeket vásárolt föl, hogy kedvére lőhessen ki szarvasokat, zergéket és más állatokat. Vadászkörökben elismeréssel emlegetik, mert pénzt és fáradságot nem kímélve, hosszú távra tervezve alakította ki nemzetközi megbecsülésnek örvendő vadászterületét, a természetvédők és a túrázók között azonban már ellentmondásosabb a megítélése.
Első pillantásra beleszeretett a Tátrába
Christian Kraft zu Hohenlohe-Öhringen 1848. március 21-én született Németországban. Üzletember és iparmágnás, diplomata és politikus, koronaherceg és generális volt, a Porosz Lordok Háza örökös tagja, a német császár főkomornyikja – címeit szinte vég nélkül lehetne sorolni, ám
a herceget egy valami mindenek felett érdekelte: a vadászat.
Először 1878-ban járt a Magas-Tátrában, és azonnal beleszeretett a vadregényes hegyi tájba. Egy évvel később megvásárolta Salamon Kornéliától a jávorinai és a lándoki uradalmat, amely nagyjából 300 éven át a Salamon család tulajdonában állt. A mintegy 10 ezer hektáros területért félmillió aranyguldent fizetett. Ezzel azonban még nem elégedett meg a herceg: a Nimród vadászújság cikke szerint 1898-ban uradalmát a Felsőhágival (Vysné Hágy) a Batizfalvi-völggyel (Batizovska dolina), a Menguszfalvi-völggyel (Mengusovská dolina) és a Poprádi-tóval növelte, melyeket a Máriássy családtól vett meg. Ehhez 1904-ben további területeket csatolt a Bélai-Tátra északi lejtőin, valamint a Béla-patak völgyében.
Birtoka így összesen 30 ezer hektárra nőtt, ráadásul a herceg a környező vadászterületekre hosszú távra bérleti szerződéseket kötött.
Nemzetközi viszályt szított
Valójában a herceg ennél is nagyobb területre vágyott, és nem válogatott különösebben az eszközökben: felszította például a lengyel-magyar határvitát a Tengerszem-tó és környéke hovatartozásáról. „Nemcsak utasította saját vadőreit, hogy kemény kézzel lépjenek fel a Halastavi-völgyben (amely részben Zamoyski lengyel gróf birtoka volt), de
az ő befolyásának is köszönhető, hogy a magyar hatóságok a lengyelek szerint törvénytelenül felfegyverkezve különböző, a lengyelek által jogellenesnek vélt lépéseket tettek
a völgyben és a Halastó körül (például csendőröket telepítettek a Halastóhoz)” – olvasható a Nagy Tátra Enciklopédiában. Tagja volt a nemzetközi bíróságon a magyar küldöttségnek (ekkor már Somogyban is voltak birtokai), ám a bírósági ítélet nem neki kedvezett, így erről a környékről le kellett mondania.
Az újabb és újabb területek megszerzése ellenére kedvence a Fehér-víz-völgy és a Jávor-völgy maradt: a javorinai rét fölött hatalmas vadászkastélyt építtetett vörösfenyőből – lengyel feleségével, Lubrianec-Dambska Otiliával itt élte le élete legnagyobb részét. Az uradalomhoz tartozott Javorina is, a 150 lakosú falu, ahova Christian Hohenlohe svéd stílusú, fából készült templomot építtetett – templom küszöbe pontosan 1000 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el.
Az épület ma is áll, az oltár előtti padon pedig ott díszeleg a Hohenlohe család címere.
Egzotikus állatokra akart vadászni
Módszeresen látott neki egy hatalmas, különleges vadászterület kialakításához. Az első 10 évben teljes vadászati tilalmat hirdetett, a farkasok és a hiúzok kilövéséért azonban külön díjat fizetett. A magashegyi réteken nem engedett legeltetni, azt akarta, hogy ott teljes nyugalomban lehessen majd vadászni. Hogy a növényevők kellően el tudjanak szaporodni, a medvéket sérült és beteg lovakkal a Jávor-völgy bizonyos részeire csábította – így nem az értékes vadállományt tizedelték.
Birtokán egy hatalmas, 12 ezer kataszteri holdas (nagyjából 69 négyzetkilométeres) területet elkülönített – a magánállatkertjében élő állatokat csak vadászatra tartotta. Sziléziai és a Kárpátokból származó gímszarvasokkal igyekezett felfrissíteni a génállományt, és új, nem őshonos fajokkal is próbálkozott: Szibériából urali, Angliából fehér szarvast, az Altáj alól pedig maralszarvas hozatott, sőt, amerikai vapitikat is szállíttatott a Tátrába.
A legnagyobb és legköltségesebb vadtelepítésre 1885-ben vállalkozott, amikor iszonyatos pénzekért 44 amerikai bölényt hozatott.
Hiába figyelmeztették állatkerti szakemberek, hogy a sziklás, magashegyi környezetet nem fogják bírni az állatok, a herceg hajthatatlan maradt. A többi egzotikus fajhoz hasonlóan a bölények sem viselték jól a hegyeket, és állományuk a betelepítésüket követő években folyamatosan csökkent. (Az utolsó bölénytehént 1927-ben a herceg örököse a prágai állatkertnek ajándékozta.) A kőszáli kecskék honosítása sem bizonyult sikertörténetnek, pedig a herceg erre sem sajnálta a pénzt: még a Himalája körüli területekről is hozatott párat. (Az utolsó kőszáli kecskéket a Tátrai Nemzeti Park vadászai 1949-ben lőtték ki, mint tájidegen állatokat.)
Uralkodók vadásztak nála
Az új fajok telepítésén kívül Christian Hohenlohe a meglevő vadállomány etetésére is rengeteget költött. Főként télen, amikor árpakorpából, rozskorpából, borsókorpából, valamint foszforsavas mészből süttetett kenyeret Javorina pékműhelyeiben az állatoknak, valamint mázsaszám hordatta a szénát, a lóherét, a zabot és a vadgesztenyét az etetőkbe.
A sózók feltöltésére évente közel száz mázsa nyalósót használtak fel.
A vadállomány mellett az erdőket is gondozta: jóval többet fizetett az erdészeknek, mint a környékbeli földbirtokosok, ráadásul lakást, tűzifát, konyhakertet és legelőt is kínált nekik. Mindennek meg is lett az eredménye: nemzetközi híre lett a vadászterületnek, amelyen 1200 szarvas, 650 zerge, 150 kőszáli kecske, 24 bölény és 30 medve élt. Irigyelt kiváltságnak számított, ha valakit meghívott szarvasbika-vadászatra – a vendégek között olyan előkelőségek fordultak meg, mint II. Vilmos német császár, II. Miklós orosz cár és Henrik porosz király.
A szarvasok kilövésén kívül a zergehajtások is roppant népszerűek voltak: csak a herceg maga több mint ezer zergét ejtett el. Az ezredik emlékére állították a fent említett kőtáblát. A legnagyobb trófeákat Hohenlohe olykor magyar uralkodókról nevezte el:
ezért szerepel a korabeli állománytáblázatokban Mátyás király, Rákóczi, Szent István, Árpád vezér és Hunyadi János.
Kétségkívül sokat fejlesztett a környéken, és az ő uradalma vetette meg a Tátrai Nemzeti Park alapjait is. Birtokán rengeteg munkalehetőség kínálkozott a környéken lakók számára: a fakitermelésben, az útépítéseken, a vadgondozásban és a herceg által alapított papírlemezgyárban is szükség volt munkásokra. A hatékonyságot azonban mindenek felett elvárta, ennek érdekében
még a kocsmát is bezáratta egy időre Javorinában.
Utálta a túrázókat
A természetjárókat azonban nem kedvelte, és nem is látta szívesen őket, sőt meg is tiltotta a belépést birtokára. Ez ellen egymás után szervezték a tiltakozó akciókat, és a herceg végül beadta a derekát: három útvonalon engedélyezte a turistaforgalmat. Hohenlohe erről szóló levelét fel is olvasták a Kárpát-egyesület 1902. tavaszi közgyűlésén. „A magyar turisták többször nyilvánított óhajának tekintetbevételével és azon óhaj által vezéreltetve, hogy az idegenforgalmat különösen a Tátra keleti részében megkönnyítsem és ezáltal fejleszszem, ezennel kinyilatkoztatom Nagyságod előtt, hogy
birtokomon és pedig úgy a Magas-Tátra éjszaki, mint déli lejtőjén a szabad közlekedést gátló tilalmat beszüntetem”
– szólt a dr. Münnich Aurélnak, az egyesület elnökének címzett levél. A herceg azonban azt is leszögezte, hogy vadászatok alkalmával lezárják a területet, valamint azt is, hogy az engedély bármikor visszavonható. „Megjegyzem azonban, hogy ezen engedély csak ideiglenesnek tekintendő és hogy a mostani turistautakra vonatkozó status quo fentartása mellett az új turistautak használata csak ideiglenesen lesz megengedve, tehát a mostan adott kedvezmények általam bármikor visszavonhatók” – számolt be az Ország-Világ 1902-es száma.
A herceg 1926-ban hunyt el, négy évvel felesége halála után. Mindkettejüket a javorinai temetőben temették el, noha a herceg magyarországi birtokán hunyt el. A Christian Hohenlohe által meghonosítani kívánt fajok többségével ma már nem lehet találkozni a Magas-Tátrában, ám tevékenységének nyomai máig láthatók. A Bélai-Tátra egyes részein rozsdás drótkerítés-maradványokra lelhet a túrázó, amelyek némelyike valaha a herceg vadaskertjének kerítése lehetett. A tátrai szarvasok ereiben pedig könnyen lehet, hogy némi vapiti-vér is csörgedezik.
A Magas-Tátra egyik népszerű csúcsán, a Krivánon régen aranyat is bányásztak – a nem sok sikerrel kecsegtető munka iszonyatos körülmények között folyt.
