Ez a világ legszínesebb úti célja: bámulatos látvány

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megvizsgálták a világ 125 legkedveltebb úti célját, miután arra voltak kíváncsiak, melyek a legszínesebbek közülük. Az így összeállított lista a világ legtarkább helyeit tartalmazza.

A Berlew kreatív stúdió kutatásának célja nem más volt, minthogy kiderítsék, a világ 125 legkedveltebb úti céljai közül melyek a legszínesebbek. Ehhez utcai fotósok által készített, nagy felbontású képeket futtattak le egy számítógépes képfeldolgozó technológián, melynek segítségével megkeresték a városok öt legmeghatározóbb színét.

Ez a legszínesebb úti cél

Mindezek alapján 625 színpalettát állítottak össze. Ezen kívül a vizsgált helyek kromatikus sokszínűségét, és élénkségük intenzitását is figyelték. A kutatás nem csupán tetszés szerint történt tehát, hanem tudományos alapja is van. Az eredmények alapján egy listát is összeállítottak, melynek első helyezettje egy olasz tengerparti város, Burano lett. A Velencéhez hasonló szigetcsoporton található épületek szinte mindegyike kékre, pirosra, zöldre vagy sárgára van festve. Ráadásul nem csak a falak, de az ablakkeretek, az ajtók és a redőnyök is.

Buranot választották a világ legszínesebb úti céljának
Fotó: Nick Brundle Photography / Getty Images Hungary

Burano a Velence-lagúna egyik legrégebbi települése, amely különlegessége, hogy a szigetcsoport részeit hidak kötik össze. Házai kezdetben vályogból készültek, majd téglaházakat is építettek rajtuk. Lakossága akkor kezdett növekedni, mikor a 16. századtól kezdve csipkekészítéssel kezdtek foglalkozni a szigeten élő nők.

Az itt készített csipkét reticellának nevezik, amit manapság elkezdett kiszorítani a géppel készített változata. A Galuppi téren még egy 1872-ben épült csipkekészítő iskola is található.

Legfőbb nevezetessége a már említett színes lakóházai, amelynek színét a sziget fénykora óta az önkormányzat rendeli el. A monda szerint a pasztellszínű házak ahalászoknak segítettek hazatalálni.

Íme, a többi dobogós

A verseny második helyezettje sem mondható színtelennek: a Marokkóban található El Aaiún városában leginkább a barackos árnyalat dominál, és ez az ország legnagyobb városa. A harmadik helyet megszerző kolumbiai Guatapé pedig számtalan színben pompázik. Nevezetességei közé tartoznak kövezett utcái és a színes, alacsony, különleges hangulatú házai. Ezek mellett azonban

természeti jelenségeiről is híres, a közelében található a hatalmas monolit szikla, a Piedra del Penol.

Ezek csupán a felmérés dobogósai, az első 10 helyezett között szerepel még a curaçaoi Willemstad, a kubai Havanna, az olasz Cinque Terre, az argentin Buenos Aires (La Boca), az indiai Dzsódhpur, a Puerto Rico-i San Juan és a törökországi Isztambul is.

Ha tudni szeretnéd, melyek a világ legerősebb útlevelei, olvasd el ezt a cikkünket!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?