Nézd meg, hol élnek az űrben rekedt asztronauták: egyikük körbe is vezet a Nemzetközi Űrállomáson

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Boeing által fejlesztett Starliner űrhajó, fedélzetén Butch Wilmore-ral és Sunita Williams-szel 2024. június 5-én indult útjára. A két űrhajós azóta a Nemzetközi Űrállomás foglya, és csak március végén térhetnek majd vissza a Földre. Nézd meg, hogyan néz ki ideiglenes otthonuk!

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) első modulját 1998-ban állították Föld körüli pályára. Az azóta eltelt majdnem 27 év alatt további 17 lakható egységet építettek hozzá. Kezdeti méreteihez képest mára hatalmasra nőtt: 109 méter hosszú és 51 méter széles, és mintegy 400 ezer kilogrammot nyom. Utóbbi adat a világűrben szerencsére nem sokat jelent – ennek köszönhetően volt lehetséges az összeszerelése is. Az összes új modult ugyanis az űrben építették hozzá a már meglevő szerkezethez:

Idézőjel ikon

valahogy úgy, mint ahogy összerakunk egy Legót.

Modulról modulra épült az ISS

A Zarja volt az első modul, amelyet 1998. november 20-án, a Proton hordozórakéta segítségével Föld körüli pályára állítottak. Az orosz egység volt a felelős a meghajtásért, a helyzetvezérlésért, valamint biztosította a kommunikációt és az áramellátást. Két héttel később érkezett meg az Endeavour űrsikló rakterében a Unity, az első amerikai modul, amelynek elsődleges szerepe az volt, hogy összeköttetést biztosítson az Oroszországban és az USA-ban épített egységek között.

Fontos mérföldkő volt az első lakómodul hozzákapcsolása a két, már meglevő egységhez. A Zvezda azonban jóval több is ennél: máig az orosz szegmens lelke és vezérlőközpontja, sőt, itt gyűlnek össze a legénység tagjai vészhelyzet esetén. Hogy milyen vészhelyzetek adódhatnak az ISS fedélzetén? Ahogy azt Sunita Williams egy 2012-es küldetés során elmondta: például,

Idézőjel ikon

ha szökni kezd a levegő, tűz üt ki vagy valamilyen káros anyag kerül az űrállomás szellőzőrendszerébe.

A képre kattintva galéria nyílik arról, hogyan nézett ki az ISS a kezdetekkor, és hogyan néz ki napjainkban:

Galéria ikon

10

Galéria: Az ISS a kezdetekkor és ma
Fotó: NASA

Még nagyjából 5 éve van

A Nemzetközi Űrállomást eredetileg úgy tervezték, hogy 15 évig fog üzemelni, ám aztán többször meghosszabbították küldetését. A jelenlegi tervek szerint 2030-ig maradhat meg, azután fogják csak hagyni, hogy lezuhanjon. Az ISS – noha csak kis mértékeben, de – egyébként is folyamatosan zuhan a Föld tömegvonzása miatt: időről időre korrigálni kell pályáját. Az űrállomás utolsó manőverét természetesen pontos számítások előzik majd meg, hogy az ISS azon részei, amelyek nem égnek el a súrlódástól a légkörbe való belépéskor, mindenképp az óceán egyik elhagyatott pontján csapódjanak be.

Így élnek odafönn az asztronauták

Addig azonban az űrállomásra még további, fontos kísérletekkel, mérésekkel és megfigyelésekkel teli évek várnak. Ez nem volna lehetséges, ha az idők során nem érkeznek egyre újabb és újabb modulok, melyek közül sok tudományos felszereléseket, laboratóriumokat és műszereket tartalmazott.

Persze nem a tudománynak szentelik az űrhajósok minden percüket. Rendkívül fontos például, hogy rendszeresen tornázzanak: a súlytalanságban ugyanis elsorvadnak az izmok és csökken a csontsűrűség. Ezért szobabicikli, futópad és súlyemelésre használatos berendezés is az asztronauták rendelkezésére áll. Persze ezeket nem úgy kell elképzelni, mint az edzőtermi változatokat.

A szobabicikli például semmi másból nem áll, mint egy hosszúkás dobozból, amelynek két oldalán egy-egy pedál van.

A súlytalanságban ugyanis nincs szükség arra, hogy az űrhajósok a tekeréshez leüljenek. Másik érdekesség, hogy a berendezés – a többi tornaeszközköz hasonlóan – nincs stabilan az űrállomás falához rögzítve. Ha így lenne, a mozgással járó erőhatásokat az ISS szerkezete tovább vezetné, egészen a napelemekig, amelyek ennek hatására rezegni kezdhetnének. Ez pedig komoly problémákat is okozhatna, hiszen a napelemek hatalmasak, felületük összesen 2247 négyzetméternyi.

Az ISS-en rendelkezésre álló kevéske szabadidejüknek egy jelentős részét az űrhajósok a Kupola modulban töltik: innen készítenek például lélegzetelállító fotókat Földünkről.

Nemcsak a testedzés zajlik egészen máshogy, mint a Földön. A mosdó használata is speciális. A WC-ben például csak két cső található, amelyek erős szívóhatásuk révén ellensúlyozzák a súlytalanság okozta furcsa körülményeket: ezeket kell használniuk az űrhajósoknak. A fogmosás azonban nem különbözik különösebben a megszokottól: leginkább annyiban, hogy nem kell aggódni azon, hogy a fogpaszta leesik a fogkeféről. Sőt, a víz is rátapad, az esetleg elszabaduló vízcseppeket (-gömböket) pedig egyszerűen bekapják és lenyelik az asztronauták.

Ezért van „rendetlenség”

Az ISS-en készült fotókat és videókat elnézve azt gondolhatná a szemlélődő, hogy bizony ráférne az űrállomásra egy jó alapos takarítás. Mindenhol kábelek, laptopok, különféle szerkezetek, csomagok és dobozok hevernek – vagyis lebegnek. Ennek is megvan azonban az oka. Ahogy azt Robert Frost, a NASA egyik munkatársa egyszer kifejtette, az ISS rengeteg fejlesztésen, javításon és módosításon esett át fennállása óta.

Nem volt minden átalakításnál mód arra, hogy lebontsák a paneleket, és például a vezetékeket azok mögött vezessék el.

Ráadásul a nagyobb panelek eltávolítása és módosítása a korábbi biztonsági elemzések eredményeit érvénytelenné tette volna. Az űrtechnológia olyan sokat változott és fejlődött az idők során, hogy olyan igények támadtak, amelyeket lehetetlen lett volna előre látni. Elég csak arra gondolni, hogy az ISS legénysége ma már több mint száz laptopot használ: ezeknek mind szükségük van táp- és adatkábelre. Arról nem is beszélve, hogy a berendezések és műszerek jelentős részének mozdíthatónak kell lennie, így a hozzájuk kapcsolódó kábelekkel kapcsolatban is érvényes ez az elvárás.

Ha érdekel, pontosan hogyan semmisítik majd meg a Nemzetközi Űrállomást, most megtudhatod!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.