Üzenetet küldtek az űrben rekedt asztronauták: több mint fél éve nem jutnak haza

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Lassan 7 hónapja tart két űrhajós kényszertartózkodása a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), miután a Boeing Starliner, amelynek tesztrepülése keretében feljutottak az ISS-re, meghibásodott. A két asztronauta szerdán kapcsolódott be a NASA sajtótájékoztatójába, és küldött üzenetet az ISS-ről.

Noha rettenetesnek hangzik, hogy 8 nap helyett több mint fél éve van az ISS-en Butch Wilmore és Suni Williams, a videóhívás során nem tűntek kétségbeesettnek. „Jó ideje a családjaink nélkül vagyunk kénytelenek élni, de sok dolgunk van itt fent, és ezeket el kell intézni, mielőtt hazamegyünk” – mondta Suni Williams. Hozzátette:

Idézőjel ikon

„előbb-utóbb azért haza szeretnénk jutni”.

Ez persze nem is csoda, hiszen sok mindenről lemaradt a két űrhajós. Például az amerikai elnökválasztásról, a hálaadásról és a halloweenről, valamint persze a karácsonyról is. Butch Wilmore lánya utolsó középiskolai évének nagy részét is elmulasztotta.

Nem a Starliner hozza majd vissza az űrhajósokat, akik üzenetük szerint meglepően jól viselik az kényszertartózkodást
Fotó: Nasa / Getty Images Hungary

Nincs még pontos dátum, mikor térhet vissza a két űrhajós

A két űrhajós 2024. június 4-én érkezett az űrállomásra, a Boeing Starliner űrkapszula első emberes tesztrepülése során. Az ott tartózkodást csak pár naposra tervezték, nyolc nap elteltével vissza kellett volna térniük a Földre. Ám különféle technikai problémák – köztük üzemanyag-szivárgás – adódtak, amely miatt újra és újra el kellett halasztani a hazaérkezést.

Végül egyértelmű lett, hogy nem a Starlinerrel fognak visszajönni – biztonsági okokból az űrkapszula nélkülük tért vissza a Földre.

A jelenlegi tervek szerint a SpaceX fogja visszahozni őket, ám az egyelőre kérdéses, hogy mikor. Előbb új legénység érkezik majd valamikor februárban az űrállomásra.

Tavaly június óta Wilmore és Williams két szállítmányt is kapott, amelyek kiegészítették fogyatkozó készleteiket – hiszen nem fél évre, hanem 8 napra tervezték a fönntartózkodást. „Az űrhajó különleges tárgyakat is szállított a legénység számára, hogy megünnepelhessék a karácsonyt az orbitális platform fedélzetén” – közölte a NASA.

Az biztos, hogy a két asztronauta csodás kilátásban gyönyörködhet az ISS-ről, és ott tartózkodásuk ideje alatt viharokat és hurrikánokat is megfigyelhettek. A kaliforniai tűzvészt azonban egyelőre még nem láthatták, mert a Föld forgása, valamint az ISS pályája nem tette ezt lehetővé. Terveik között szerepel azonban, hogy fotókat készítsenek a katasztrófáról, hátha segíteni tudják ezzel a tűzvész elleni küzdelmet.

 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?