Így házasodik egy milliárdos fia: az év legrongyrázóbb lagziját Indiában tartották

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Indiában komoly hagyományai vannak a gazdag esküvőknek, melyek legnagyobb ilyen eseménye a közelmúltban zajlott, ahol a jelenleg a világ 10. leggazdagabb emberének, a 66 éves Mukesh Ambaninak a fia mondta ki a boldogító igent.

Ázsia leggazdagabb emberének legfiatalabb fia, Anant Ambani két hete vette feleségül barátnőjét, Radhika Merchantot a sokak által az év, sőt, az évszázad esküvőjének is titulált eseményén, amelyen sztárok, iparmágnások és politikusok, többek között Narendra Modi, India miniszterelnöke is részt vett, megmutatva a milliárdos elképesztő gazdagságát és növekvő befolyását.

A két fiatal már gyerekkoruk óta ismerte egymást, hiszen ugyanazon gazdag körökben mozogtak, de csak néhány éve, egy baráti társaság buliján kezdtek komolyabban érdeklődni egymás iránt, majd  2018-ban hivatalosan is egy párként mutatkoztak be.

Az ifjú pár
Fotó: Prodip Guha / Getty Images Hungary

Ázsia legvagyonosabb családja

A Forbes szerint a vőlegény apja, Mukesh Ambani nettó vagyona 116 milliárd dollár, így ő Ázsia legvagyonosabb embere. Érdekeltségei közé tartozik a petrolkémia, az olaj és a gáz, a távközlés és a kiskereskedelem.

Az Ambani családnak egyebek mellett egy 27 emeletes családi toronyháza van Mumbaiban, ahol az esküvő is zajlott. Az épületben három helikopter-leszállóhely, egy 160 férőhelyes garázs és egy privát mozi is található.

A vőlegény, a 29 éves Anant felügyeli a konglomerátum megújuló- és zöldenergia-bővítését. Emellett egy 3000 hektáros állatmentő központot is üzemeltet Jamnagarban, a család szülővárosában. A szintén 29 éves menyasszony, Radhika Merchant is előkelő, vagyonos család tagja, hiszen a gyógyszermágnás Viren Merchant lánya. 

A család "szerény" otthona, az esküvő egyik helyszíne
Fotó: Hindustan Times / Getty Images Hungary

Már az esküvő előtt is többnapos ünnepséget tartottak

Márciusban egy háromnapos előesküvői ünnepséget rendeztek Anantnak és menyasszonyának, melyen mintegy 1200 vendég volt jelen, köztük világvezetők, iparmágnások és bollywoodi megasztárok. Részt vett a bulin Rihanna, Akon és Diljit Dosanjh, egy pandzsábi énekes is, aki nemzetközi hírnévre tett szert, de Mark Zuckerberg és Bill Gates neve is szerepelt a vendéglistán. Ez volt a pazar, esküvő előtti ünnepségsorozat kezdete, amely betöltötte az újságok és magazinok címlapjait, és felpörgette a közösségi médiát.

Májusban a család egy háromnapos körútra vitte a vendégeket Olaszországból Franciaországba, amelyen Katy Perry elénekelte a Firework című slágerét.

Négy napig tartott az esküvői mulatság, melyből áradt a gazdagság

A négynapos esküvői ünnepség két hete egy pénteki napon egy hagyományos hindu esküvői szertartással kezdődött, majd egy nagyszabású fogadás követte a hétvégén.

Az apa kézen fogva vezeti fiát, Anantot az esküvő napján, a kép jobb oldalán felesége, a büszke örömanya
Fotó: Hindustan Times / Getty Images Hungary

Anant Ambani és Radhika Merchant házasságkötésének ünneplésére az Ambani tulajdonában lévő Jio World Convention Centerben és a családi otthonban került sor Mumbaiban, ahol popsztárok is – köztük Rihanna és Justin Bieber – felléptek. A 2000 fős vendégsereg között ott volt Tony Blair és Boris Johnson volt brit miniszterelnökök, Nick Jonas és Priyanka Chopra, a Kardashian testvérek, Nicky Hilton és sok-sok bollywoodi sztár, no meg megannyi influenszer.

A nemzetközi vendégek ismert indiai divattervezők hagyományos ruháit viselték az esküvőn.

A rendőrség péntektől hétfőig forgalomterelést vezetett be az esküvő helyszíne körül, hogy kezelni tudja a Mumbaiba érkező vendégek célba juttatását az esküvői helyszínekre, ahol előző héten a heves monszunesők áradásokat és fennakadásokat okoztak.

A boldog édesapa, aki egyben a világ egyik leggazdagabb embere
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

Az esküvővel járó rongyrázás sokakat arra késztetett, hogy kérdéseket tegyenek fel az Indiában növekvő egyenlőtlenségről, ahol egyre nő a szakadék gazdagok és szegények között. 

Hogy mekkora életszínvonalbeli különbségek vannak Indiában, arra jó példa a Dharavi    nyomornegyed, ahonnan a gettómillimossá vált Jamal Malik története indult a nyolcszoros Oscar-díjas filmben. India legszegényebb negyedéről ebben a cikkünkben olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Cserháti Szilvia
Cserháti Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.