Az Európai Uniót hibáztatja a Microsoft a világszintű informatikai leállásért

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Akár 8,5 millió Windows-eszközt is érinthetett az a pénteki informatikai leállás, amit a CrowdStrike hibás frissítése okozott. A Microsoft szerint az Európai Unió is felelős.

Az Európai Bizottság ragaszkodott ahhoz a 2009-es megállapodáshoz, melynek értelmében a Microsoft nem hajthat végre olyan biztonsági változtatásokat, amelyek blokkolhatták volna a CrowdStrike kiberbiztonsági cég frissítését. A probléma becslések szerint 8,5 millió számítógép meghibásodását, minden idők egyik legnagyobb informatikai leállását okozta múlt pénteken – adta hírül a Euronews.

Hatalmas kavarodást okozott az informatikai leállás

Miután július 19-én, pénteken a CrowdStrike nevű cég biztonsági frissítése összeakadt a Windows operációs rendszerekkel, világszintű informatikai káosz alakult ki.

Idézőjel ikon

A probléma világszerte közvetlenül érintette a Windows rendszereket: laptopok, számítógépek, automaták millióin jelent meg hibajelzés, amitől újraindítással sem sikerült megszabadulni, vagy működésre bírni az eszközt.

Járatok ezrei késtek vagy törölték őket, így utasok rekedtek a repülőtereken világszerte. Az Egyesült Királyság vasúttársaságait is érintette a hiba, akárcsak az egészségügyi számítógépes rendszereket, Angliában és a tengerentúlon is.

A repülőtársaságokat is érintette az informatikai leállás, emberek ezrei ragadtak hosszú órákra a reptereken
Fotó: Donald Iain Smith / Getty Images Hungary

Rossz szabályozás okozta az informatikai hibát?

Az informatikai leállást a CrowdStrike Falcon antivírus programjának hibás frissítése váltotta ki, amelyet a kibertámadások megelőzésére terveztek, és

Idézőjel ikon

amely hozzáféréssel rendelkezik az operációs rendszerek központi részéhez, az úgynevezett rendszermaghoz (kernel).

A Microsoft rendelkezik a Windows Defenderrel, a CrowdStrike házon belüli alternatívájával, de az európai versenyszabályok miatt egy 2009-es megállapodás lehetővé tette több biztonsági szolgáltató számára, hogy kernelszinten telepítsenek szoftvereket.

Az Európai Bizottság ugyanis a 2000-es évek eleje óta azzal vádolta a Microsoftot, hogy a népszerű Windows szoftvere miatt tisztességtelen előnyhöz jutott más cégekkel szemben. De míg az Apple 2020-ban blokkolta a kernelhez való hozzáférést Mac számítógépein, azzal érvelve, hogy ez javítaná a biztonságot és a megbízhatóságot, a Microsoft szóvivője a Wall Street Journalnak azt nyilatkozta, hogy a vállalat az uniós megállapodás miatt nem tud hasonló változtatást végrehajtani. Bár a CrowdStrike elnézést kért a történtekért, a Microsoft szerint az informatikai leállásnak jelentős hatásai voltak és a probléma messzire mutat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.