Az öregkor nem betegség – Ferenc pápa lemondásáról spekulálnak a lapok

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„A nehéz pápai feladatok ellátására nemcsak a lélek, hanem a test erejére is szükség van.” – Így magyarázta lemondását annak idején XVI. Benedek. A tisztségében őt követő, idén 86 éves Ferenc pápa lemondásáról pedig a napokban röppent fel a hír, egészségi állapotára hivatkozva. A pápa köszöni szépen, de nem távozik pusztán azért, mert öreg.

A spekulációk szerint Erdő Péter magyar bíborosnak újból esélyei nyílhatnak a pápává avatásra. Ezt arra a tényre alapozzák, hogy Ferenc pápának kiújult a térdfájása, aki így a pápai programokon rendre kerekesszékben jelenik meg, orvosi utasításnak engedelmeskedve.

Francia és olasz lapok cikkeit átvéve a hazai sajtóban is felröppent a pápaváltás latolgatása, de Vatikánváros közleménye szerint Ferenc pápa „nem fog leállni”. Sőt, példát mutat az idős embereknek, ha már az általa megteremtett nagyszülők és idősek világnapjának második évfordulója közeleg.

Megállíthatatlan Ferenc pápa

A 85 éves pápának a jobb térdében fellángoló fájdalom mellett régóta fennálló isiászbetegsége is van, amely szintén fájdalmat okoz a lábában. Május elején először láthatta őt a plénum kerekesszékben, amit azóta is használ magán- és nyilvános audienciák alkalmával.

Ferenc pápa a 2022. május 14-i audiencián Vatikánvárosban
Fotó: Mondadori Portfolio / Getty Images Hungary

„Nemes lélekkel és teljes szívvel fogadja el korlátait Ferenc pápa. Mindannyiunk számára példaértékű, ahogy ő gondolkozik. Nem titok, hogy idős korára az ember, életkori adottságként, már egyre kevésbé tud aktívan részt venni a mai világ alakulásában” – kommentálta a híreket Kevin Farrell bíboros, ír–amerikai vatikáni tisztviselő. 

„De azt is megmutatja nekünk, hogy a fizikai állapotából és életkorából adódó korlátai ellenére sem fog leállni.” Farrell szerint Ferenc pápa döntése nagyszerű példa az idősek számára. Példaértékű, mert a lehető legtermészetesebben folytatja feladatait annak ellenére, hogy térde miatt kerekesszékbe kényszerül.

A pápa egy korábbi üzenetében fogalmazta meg, hogy az időseket manapság már nem értik meg. Sajnálatára, a fiatalabb generációk már nem is vesznek róluk tudomást.

„Sokan félnek az öregségtől. Egyfajta betegségnek tartják, amellyel jobb nem kapcsolatba kerülni” – mondta a Szentatya, aki ezt a hozzáállást a „throw-away” vagyis az eldobható kultúra eredményének nevezte.

Nagyszülők és idősek világnapja

Ferenc pápa 2021-ben azért hozta létre ezt az ünnepet, hogy felhívja a figyelmet az idősek szükségleteire, és kihangsúlyozza, hogy a társadalom aktív tagjaiként kell rájuk tekintenünk, és nem szabad lemondanunk róluk. Fontosnak tartja a nagyszülők és unokáik közötti párbeszéd létrejöttét, a gyökerekkel való megismerkedést, és a bölcsesség továbbadásának szerepét a mai világunkban. 

Ferenc pápa bejelentette a nagyszülők és idősek világnapjának témáját, aminek alapjául idén a „Még öregkorukban is gyümölcsöt teremnek” (Zsolt 92,15) idézet szolgál
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

„Szükség van az idősek és a fiatalabb generációk közötti szakadék áthidalására” – nyilatkozta Vittorio Scelzo, a Dikasztérium idősek lelkipásztori hivatalának vezetője. „Sajnos, láttuk a világjárvány idején, hogy mennyi idős embert nem sikerült megmenteni.” Ferenc pápa arra akar emlékeztetni, hogy hasonlóképpen

Idézőjel ikon

„a fiatalok, a felnőttek és a társadalmunk sem tudja megmenteni magát az idősek nélkül”.

A világnap témáját közreadó hírben az idősebb nemzedék élet- és hittapasztalatai fontosságát hangsúlyozza a pápa, ezek olyan társadalmak építéséhez járulhatnak hozzá, melyek tisztában vannak gyökereikkel, és képesek egy magasztosabb, szolidaritáson alapuló jövőről álmodni. A világnapot idén, július negyedik vasárnapján, azaz július 24-én ünnepli a római katolikus egyház.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.