Az első húsvét Ferenc pápa nélkül: így változott az élet XIV. Leóval a Vatikánban
Ferenc teljes pápasága alatt a Szent Márta házban élt, XIV. Leó azonban visszatért a tradíciókhoz és az Apostoli palotához, ahová március közepén költözött be.
Ferenc teljes pápasága alatt a Szent Márta házban élt, XIV. Leó azonban visszatért a tradíciókhoz és az Apostoli palotához, ahová március közepén költözött be.
Egészen fiatal korától Istennek szentelte életét Bódi Mária Magdolna, akit szeptember 6-án avatnak boldoggá – a fiatal lány a szovjet megszálló katonákkal is szembeszállt, hogy megőrizze fogadalmát.
Ferenc pápa népszerűsége többek között abban rejlik, hogy szavai megszívlelhetőek hívők és nem hívők számára egyaránt.
XIV. Leó első megjelenései sokat elárulnak arról, mit gondol a pápaságról, mennyire viszi tovább elődje örökségét, és miben nem követi Ferenc pápát.
Giovanni Angelo Bergoglio és családja csak azért nem szállt föl a Principessa Mafaldára, mert nem sikerült mindenükön túladniuk a hajó indulásáig. Szerencséjükre, hiszen az olasz Titanicként elhíresült óceánjáró nem ért el úti céljáig, Buenos Airesig.
Gáza sorsát különösen a szívén viselte az elhunyt egyházfő, ez pedig abból is kitűnik, ahogyan egy pápamobil felhasználásáról rendelkezett.
A karikatúra nem a tiszteletlenség jelképe, sőt: annál mélyebb tiszteletet nehéz az elhunyt egyházfő irányába mutatni, mint ami a Ferenc pápáról készült karikatúrából sugárzik.
Felhelyezték a pápaválasztáshoz szükséges kéményt a vatikáni Szent Péter székesegyház Sixtus-kápolnájára. Mint ismert, a bíborosok május 7-én vonulnak vissza a következő pápa megválasztása érdekében a szavazásra. Még nem tudni, ez mennyi időt vesz igénybe, azonban a döntést fehér füst jelzi majd a hívőknek.
Az egyház történelmének kezdetén minden pápa szinte automatikusan szentté vált halálát követően: az első 50 egyházfőből 48 kapta ezt az elismerést. Ferenccel kapcsolatban is ezt remélik tömegek, de mi kell a szentté avatáshoz?
Ferenc pápa gyakorlatilag kiürítette teljes bankszámláját nem sokkal halála előtt: személyesen utalta át vagyonát a börtönben fogva tartottak javára.
Ferenc pápa sírján a kőbe vésett „Franciscus” betűi közötti távolság láthatóan egyenetlen – szakemberek nem értik, hogyan véthettek a vésők ilyen alapvető tipográfiai hibát.
Napvilágot látott egy videó, melyen Ferenc pápa egy látszólag teljesen hétköznapi beszélgetést folytat okostelefonon keresztül. A telefonhívás azonban a hívott és a hívó fél számára is a lehető legnagyobb jelentőséggel bírt.