Ő a ludas a dologban – mondjuk arra az emberre, akiről kiderül, hogy valamely csíny, átverés, rosszaság felelőse. De vajon miért pont az inkább ostobaságáról, mintsem csínytevő hajlamáról ismert lúddal hozzuk összefüggésbe a hasonló személyeket? A válasz régebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk.
Sokan azt hiszik, hogy a szólás eredete Fazekas Mihály híres elbeszélő költeményéhez, a Lúdas Matyihoz köthető, melynek hőse háromszor is megtréfálja a hatalmaskodó Döbrögi urat, hogy igazságot szolgáltasson, ez azonban teljesen téves irány – írja O. Nagy Gábor nyelvész. A ludas kifejezés eredete az ókori görögökhöz kapcsolható, akik gyakran Zeuszra esküdtek – mint ahogyan manapság „Isten engem úgy segéljen” vagy „biz’ Isten” szójárással élünk –, azonban nem mindenki volt annyira becsületes, hogy meg is tartsa a szavát.
A hamisan esküdők gyakran úgy tettek, mintha az olimposzi főistenre esküdnének – görögül ton Zéna vagyis „Zeuszra (mondom)” –, helyette azonban a tréfás ton khéna kifejezést használták, melynek jelentése „a lúdra (mondom)”: ennek nyomán idővel a „lúdra esküszik” kifejezés a hamis eskü, esküszegés szinonimájává vált. A kifejezést a latin nyelv is átvette, aucarius („ludas”) formában, innen pedig a középkori Európába és Magyarországra is bekerült.
Ennek nyomán a középkorban a hitszegőket és hamis tanúkat nem csupán vagyonuktól és jószágaiktól fosztották meg, de gyakran döglött ludat vagy ludat ábrázoló szégyentáblát is akasztottak a nyakukba, hogy mindenki jól lássa, bűnös személlyel van dolguk – valószínűleg közvetlenül ebből a hagyományból származik és terjedt el a magyar köznyelvben a ludas kifejezés, mint a kipellengérezett, törvény által bűnösnek talált ember képe.
Újraindult Szófejtő sorozatunkban jól ismert szólásmondások nyomába eredünk. Ha érdekel egy-egy szó, kifejezés vagy szólás eredete, olvasd el sorozatunk előző részeit is!
