Megjelent a piacokon a magyarok kedvenc nyári gyümölcse – van, ahol négyszeres árat kérnek érte

Zöldséget és gyümülcsöt vásárol egy vevő a piacon, ezében a hálós szatyra ahogy készpénzzel fizet.
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már árulják a piacokon és a termelőknél a sárgabarackot, vidéken akár ezer forint alatti kilónkénti áron hozzájuthatunk, Budapesten viszont a sokszorosát is elkérik érte.

Elkezdődött a gyümölcskedvelők egyik legjobban várt időszaka, már a piacokon is kínálják a hazai sárgabarackot. Hirtelen hatalmas lett a választék a korai fajtákból, de nagy a szórás az árakban – írja az Agroinform.

Ennyiért kínálják a friss kajszibarackot

A legjobb áron a déli és keleti országrészben lehet kajszibarackot vásárolni. Békéscsabán már 750 forintos kilónkénti áron kapható a gyümölcs, Pápán pedig 850 forintért lehet közvetlenül a termelőtől vásárolni, igaz, legalább 10 kilós, ládás kiszerelést kell átvenni.

Beindult a sárgabarack szezonja, óriás a szórás az árakban a piacokon
Fotó: alvarez / Getty Images Hungary

Solton a kézzel szedett, pálinkának való cefre ára 600 forint/kiló, aki szebb sárgabarackot keres étkezési célra, dzsemnek vagy lekvárnak, az 1000 forintos kilónkénti áron juthat hozzá a helyi gazdáknál.

Pest megyében, Gödöllő környékén több ajánlat közül válogathatunk:

Idézőjel ikon

az egyik gazdánál 1499 forint a korai érésű Tsunami fajta kilója, de legalább 5 kilót kell rendelni.

Egy másiknál 1399 forintba kerül, viszont 20 kiló felett ingyenes a házhozszállítás. Fóton rekeszes kiszerelésben 880 forintért vihető el a sárgabarack kilója.

Budapesten 4000 forint is lehet a sárgabarack kilója

A fővárosi piacokon jóval többet kell fizetnie annak, aki friss sárgabarackot szeretne venni.

A Központi Vásárcsarnokban 980 és 1498 forint között mozog a kilónkénti ár, a Fehérvári úti és a Kórház utcai vásárcsarnokban 1980–2980 forintot kérnek a kajszibarackért.

A Rákóczi téri csarnokban fixen 2980 forint a sárgabarack, a Bosnyák téri pedig kiemelkedik a mezőnyből, mert a kínálat függvényében 2298 forinttól akár 3998 forintig is felmehet a kajszi kilónkénti ára.

Ilyenkor, június első felében a legkorábban érő fajták kaphatók, köztük az Early Blush, a Spring Blush, a Tsunami, az Aurora és a magyar nemesítésű Harmat. Az intenzív aromájú, lekvárnak és pálinkának való főszezon még csak ezután jön.

Kapcsolódó cikk: A tavaszi fagykárok a kajszitermésben is nyomot hagytak. A gazdálkodók attól félnek, hosszabb távon eltűnhet ez a gyümölcs Magyarországról.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Vezető szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.