Lady Dömper immár egy éve segíti munkájával a mentősöket

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Példamutató munkabírása, a betegek felé tanúsított empátiája és egyedi humora miatt hamar az önkéntes közösség egyik alappillérévé vált.

Közel egy éve segíti napi hat órában a mentők munkáját önkéntesként a fővárosi éjszakai élet egyik legmegosztóbb és legnagyobb sztárja, Lady Dömper, – írja legújabb Facebook-bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat.

Hozzátették, a Budapesti Covid-Irányításon a transzvesztita előadó, Petróczi Zoltán, művésznevén Lady Dömper nem parókában és tüllben kezeli a hívásokat.

„Példamutató munkabírása, a betegek felé tanúsított empátiája és egyedi humora miatt hamar az önkéntes közösség egyik alappillérévé vált” – tették hozzá.

Az életemet köszönhetem a mentőknek, ezért is természetes, hogy én is segíteni szeretnék – mondta az előadó, aki infarktus miatt szorult a mentősök ellátására még 2018-ban. Az Országos Mentőszolgálat a bejegyzésben megköszönte az önkéntesek áldozatos munkáját, a mentésben és a mintavételezésben résztvevőknek pedig gratulált. 

Szeptember 6-án egyébként az előadó is posztolt a saját Facebook-oldalára arról, hogy újra szolgálatba állt. A bejegyzést közel másfélezren kedvelték, és rengeteg hozzászólást is kapott, amelyekben önzetlenségét méltatták követői. Akkor azt írta: 

„Csillagok! Újra önkéntes szolgálatban! Vigyázzatok magatokra! Tsók! L. D.″

(A címlapi kép forrása: Lady Dömper Facebook-oldala.)

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?