Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A lánctalpas traktorok első közép-európai márkanagykövete, első világháborús hős, második világháborús embermentő, aki az ávó börtönében szerzett betegségei miatt halt meg. Domonkos Miksa élete.
Az emancipáció törvénybe iktatása (1867), majd az izraelita vallás bevetté nyilvánítása (1895) új korszakot indított el a magyar zsidóság történetében. Amikor kitört az első világháború, sok magyar zsidó számára nem volt kérdés, hogy bevonuljon katonának és harcoljon a magyar hazáért. A háború vesztesége és a trianoni béke megkötése ugyanolyan fájdalmasan érintette a magyarországi zsidó közösségeket is, mint bárki mást az országban.
Domonkos Miksa azon kevés zsidók egyike volt, akik az első világháborús hősiességükre való tekintettel a holokauszt idején nem hordtak sárga csillagot. Hogy volt ez lehetséges, és mire használta ezt a különleges lehetőséget?
Szerzőnkről
Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve, a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért után nemrégiben jelent meg új könyve, A női test alakváltozatai 1880–1945. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart.
Hernyótalpon civilben és egyenruhában
Domonkos Miksa igen jól képzett ember volt. Még a Monarchia szétesése előtt végezte el az akkori Kereskedelmi Akadémiát, a KERAK-ot, ami egy igen magas színvonalú iskola volt: érettségit adott, és több nyelvet tanított a növendékeinek. Ezután két évet töltött Németországban egy műszaki főiskolán, ezzel szerezte meg azt a jogosultságot, hogy hadmérnök lehetett, és a lehetőséget, hogy polgári állást szerezzen. Nagyon jól beszélt németül, emellett jó megjelenésű és határozott volt, ami szerepet játszott abban, hogy a Caterpillar traktorgyártó cég megállapodott vele abban, hogy vezesse be Közép-Európában az amerikai lánctalpas traktort, ami akkoriban óriási újdonság volt. Miksa az egész közép-európai terjesztésben jelentős szerepet játszott.
1910 körül magyarosította a nevét Fleischmannról Domonkosra, és igazi magyar hazafiként 1911-ben bevonult az egyéves önkéntes szolgálatra karpaszományosként. Egy műszaki alakulathoz, a Kraftfahrttruppéhoz (gépkocsizó alakulat) került, mert az autókhoz is értett, és némettudása a Monarchia hadseregében sokat számított. Így volt lehetséges, hogy rábíztak egy egész alakulatot.
Karpaszományosként vonult be, de hamarosan megkapta a zászlós rangot, és az első világháború végén főhadnagyi rangban szerelt le. Az olasz fronton harcolt Piavénál: alakulata elsősorban teherszállítást végzett a fronton. Rendkívül nehéz hegyi terepen kellett dolgozniuk, és a folyamatos fegyverropogások között zajló munkában nagyon sokan meghaltak. A fronton Domonkos Miksa is többször megsebesült, de hősies kiállása miatt rengeteg kitüntetéssel szerelt le a háború végén. A zsidó származású katonák elsősorban magyarnak tartották magukat, és rengetegen áldozták életüket a magyar hazáért.
Hősi érdemekért járó mentesség
IV. Károly, az utolsó magyar király 1917-ben a következőket mondta a magyar zsidóság első világháborúban betöltött szerepéről: „A zsidó lakosság igen hazafias. Mi ezt nekik sohasem fogjuk elfelejteni. A zsidóság a fronton is mindig híven teljesítette kötelességét. Köszönöm a magam és a hadsereg nevében.”
József főherceg, akit az első világháború kitörésekor, 1914 júliusában a szerbiai harctérre küldtek, majd a galíciai hadszíntérre vittek át, szintén elismerően nyilatkozott azokról a katonákról, akik zsidóként vettek részt a harcokban: „Igen sok alkalmam volt a zsidó hitvallású katonákat megfigyelnem, és nem láttam különbséget köztük és más katonáim között; hősiességük bámulatos, elszántságuk minden dicséreten felül áll. Magyar fiúk közt, mint igaz magyarok, vállvetve küzdöttek a vérengző szerbek és a hatalmas orosz ellen, a dicsőségben egyenlő részük van hős bajtársaikkal. A legkiválóbb hősök között nem egy a magyar zsidó. Nemegyszer láttam saját szememmel a legrettenetesebb küzdelmek kétségbeesett tusáiban őket, és emelt lélekkel bámultam a közös vitézséget, melyben minden hazafi egybeolvadt és egyaránt kivette részét valláskülönbség nélkül. A zsidó is megmutatta, hogy olyan jó hazafi és vitéz katona, mint bárki más.”
Domonkos Miksa 1935-ben tartalékosként megkapta Horthy Miklóstól a századosi előléptetést, ami számára azt is jelentette, hogy amikor elkezdődött a zsidóüldözés, addigra már mindenféle intézkedés alól fölmentett ember volt, mert olyan magas kitüntetésekkel rendelkezett. Rajta volt azon a listán, amit úgy neveztek akkor, hogy „Horthy-mentesség”. A sárga csillagot soha nem tette fel, és nagyon büszke volt első világháborús érdemeire. Ez azonban nem vonatkozott a gyerekeire: mindkét fiát behívták munkaszolgálatra.
A gettó önkéntes polgármestere
Domonkos Miksa azzal, hogy nem kellett felvennie a sárga csillagot, a holokauszt idején újabb hőstettet hajtott végre, megmentve ezzel több száz zsidó életét. Kihasználva a mentességet, amit egyenesen a kormányzótól kapott, azt egy nagy humanitárius mentőakció megszervezésére fordította.
1942-ben összetalálkozott egy régi iskolatársával, Eppler Sándorral, aki a budapesti zsidó hitközség egyik vezetője volt. Eppler megbeszélte a hitközséggel, hogy Domonkos Miksa századost, aki a régi hadviselt zsidó tisztek egyik prominens alakja, jó lenne alkalmazni szerény fizetésért. A zsidó munkaszolgálatosok felruházásáról a hitközségnek kellett gondoskodnia, de később a budapesti gettó élelmezését is nekik kellett megszervezniük. Ez egyáltalán nem volt kockázatmentes, de Miksa, mint a magyar császári és királyi hadsereg egyik hőse, igazi megmentővé lépett elő, és sokáig hitte, hogy korábbi érdemeiért nem lesz bántódása. Magabiztos volt és nem félt, még a legveszélyesebb időszakban sem. 1944-ben a nyilas-hatalomátvétel után is, szemrebbenés nélkül mentette zsidó honfitársait.
A családtörténet a következőket meséli Miksa humanitárius munkájáról: „Tehát ott ült egyedül a Síp utcában, és fölszólt telefonon a házmester, egy nagyon rendes, jóravaló keresztény ember, hogy százados úr, itt van egy német őrmester, tessék szíves lenni fogadni. Jó, jöjjön fel. Feljött egy fiatalember, géppisztoly volt nála. Hol vannak a zsidó vezetők, kérdezte. Intézkedjen, hogy azonnal jöjjenek elő. Apám hirtelen kivette a kezéből a géppisztolyt, és rárivallt. Álljon haptákba! Ön most egy magyar királyi honvédszázados előtt áll. Nekem csak jelenthet. És kidobta. A házmester csak állt ott reszketve.”
Domonkos Miksa tulajdonképpen olyan volt, mint egy polgármester, a budapesti gettó polgármestere. Megszervezte a gettóba zárt zsidók élelmezését, ellátta őket ruhával, ha kellett gyógyszerrel és orvosi ellátással. Tiszti egyenruhában szabadon járt, jött-ment, soha nem tette fel a sárga csillagot. Egy magyar királyi honvédszázados oda ment, ahova akart. A kívülről jövő hatósági emberek vagy nyilasok nem is tudták, hogy kicsoda.
Raoul Wallenberg telefonszáma
Domonkos Miksa jól ismerte Raoul Wallenberget, sőt baráti viszonyban álltak, és így az egész család kapott Schutzpasst, vagyis svéd követségi menlevelet. Noteszében ott volt a svéd követség és Wallenberg telefonszáma is, ami bizalmas kapcsolatra vallott.
A Schutzpass fényképes, névre kiállított dokumentum volt, az alábbi szöveggel: „A budapesti Svéd Kir. Követség igazolja, hogy fentnevezett – a Svéd Kir. Külügyminisztérium által jóváhagyott – repatriálás keretében Svédországba utazik. Elutazásáig fentnevezett és lakása a budapesti Svéd. Kir. Követség oltalma alatt áll. Érvényét veszti a Svédországba való megérkezéstől számított tizennegyedik napon. Budapest, 1944. szeptember 26.”
Cinikus vádak és méltatlan halál
A háború után, 1950-ben Miksa nyugdíjba ment. Szép végkielégítést kapott, ebből vett házat Rákospalotán. Ettől kezdve távol tartotta magát a közélettől. Ennek ellenére 1953. április 7-én fekete autó állt meg a háza előtt, és elvitte az ÁVH. Miksát – cinikus módon – Raoul Wallenberg meggyilkolásával vádolták. A koncepciós pert azonban már nem sikerült befejezni, hiszen közben meghalt Sztálin, nem volt már olyan fontos a szovjeteknek a svéd követségi ember holléte. Miksa 1953. november 13-án, 45 kilósan jött ki az ÁVH pincéiből, majd az István kórházba került. Szervezetét tönkretették a kínzások, és a kórházból való kiengedése után nem sokkal, 1954. február 25-én meghalt.
Raoul Wallenberg soha nem került elő. 1945 januárjában a szovjet csapatok kémkedés vádjával letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, további sorsa tisztázatlan. Egyes források szerint az NKVD (Belügyi Népbizottság) foglya volt, és a lubjankai börtönben veszítette életét.
