Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A Tüskevár című könyv 1957-es megjelenése után, és a belőle készült, 1966-tól sugárzott sorozat oly mértékű érdeklődést ébresztett a Kis-Balaton élővilága iránt, hogy sokan Tüskevár romjait is keresni kezdték.
Fekete István olyan képzeletbeli világot teremtett meg regényében, ami beszippantja az olvasót gyerekkortól felnőttkorig. Pedig egy letűnt lévő világot mutat be, olyan embereket és állatokat hoz közel, akik mellett elmennénk az utcán – már ha egyáltalán összefutnánk velük. A nemek szerint szétválasztott, poroszos oktatás, a falusi élet, egy gazdaság irányítása, a nádas sokszínű élete, vadászat, halászat, Matula kemény, de szeretetteli tanítása (a regény eredeti címe is ez volt: Matula iskolája): ezek a mai fiatalok számára mind idegenek, ismeretlenek, sokuknak már a hatvanas években is az volt. A regény és a belőle készült sorozat mégis működik, él, megragadja az olvasót, együtt izgulunk a fiúkért, velük növünk fel, és velük ásunk Tüskevár rég elfeledett romjainál.
Hol van a berek?
A regény annyira valósághű, a tájleírások, az állatrajzok annyira pontosak – Feketének az élete volt a vadvilág megfigyelése, volt tehát tudásanyag, ahonnét meríthetett – hogy néhányan elfelejtik megkérdőjelezni a helyszínek létezését is. Bár István bácsi falujának neve nem derül ki az elbeszélésből, de a Kis-Balaton adott: ez a Balatonnal régen összeköttetésben álló, magasabb vízállású, nádasokkal, szigetekkel, a Zala folyó torkolatával tarkított terület, azaz a berek valóban létezik: hivatalosan Nagy-Bereknek hívják, és Magyarország egyik kistája.
A Kis-Balaton vízszintje azonban a nagy tó környékének kiépítésével, a déli parti vasúthálózat és a Sió-csatorna létrehozásával együtt csökkent. Az 1900-as években tovább fogyatkozott a halak és a halászatból élő vadállat élettere, mindenki kikanyarított egy-egy területet a jól termő földből, műtrágyát használt, s mire a vezetők észbe kaptak, a Kis-Balaton környéke többé nem szűrte meg a nagy tóba kerülő vizet, a Zala máshol kezdte lerakni a hordalékát. Ez már érdekes volt azoknak is, akik csak a nagy Balatonnal törődtek, ezért 1970-től egyrészt visszaengedték a vizet a szárazon maradt területekre, másrészt igyekeztek rehabilitálni a megzavart mocsárvilágot.
Az új védőgátak, tavak, a Zala gondosan megtervezett medre ellátta funkcióját, de a mocsarat óvni kellett az emberi tevékenységtől, így fokozottan védett élőhellyé nyilvánították, amit csak kísérővel lehet látogatni. 1997 óta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részeként működik. Az 1957-es regény még a szabályozás előtti állapotot mutatja be, de nem teljesen élethűen. Fekete járt azon a vidéken, de a könyv lapjaira már a fantáziájával összegyúrt világ került: lett hozzá egy öreg csősz, a berek őre, egy mezőgazdász, István bácsi, egy kunyhó és egy titokzatos várrom, aminek pincéjében Bütyök majdnem otthagyja a fogát.
Ide nekem Matulát, de azonnal!
Sajnos rossz hírt kell közölnünk azokkal, akik igazi, Tüskevár nevű várromot szeretnének sejteni a Kis-Balaton környékén. Ahogy a szereplők kitaláltak, úgy a történet egy része is. A híres sorozatot nagyrészt a Ráckevei-Dunánál forgatták, hiszen a madarak védelme érdekében az igazi berekben nem mozoghattak szabadon vagy tehettek akármit. Ezt azonban nehéz volt elhitetni a sorozat levetítése után fellelkesült tömeggel. Mindenki Matula kunyhóját akarta látni, sőt magát az öreget, és megenni vele egy adag halászlevet, de szembe kellett nézniük azzal, hogy sem a kunyhó, sem maga Matula bácsi nem létezik. Idővel aztán a terület védelmezői megépítették a „gunyhót” a Fenékpusztához közeli Diás-szigeten, de Matulát értelemszerűen nem tudják prezentálni ma sem. Az ősi tudásért, a regénybeli békességért, bölcsességért sokkal többet kellene tennünk annál, mint hogy oda utazunk, ahová Gergő bácsit megálmodták nekünk: kutatni az elfeledett, apró falvak bagószagú öregembereinek életében, tevékenységeiben, régi könyveket böngészni, és keresni elfeledett életmódunkat, hagyományainkat.
Létezik Tüskevár, csak nem ott, és nem úgy
No de térjünk vissza a tüskevári romokhoz. A regényben azok nem messze a kunyhótól találhatók, egy kis erdőben, Matula elbeszélése szerint pedig a halmok egy egykori vár romjait fedik. Azonban ha létezett is Tüskevár ebben a formában, nemcsak romok, de információk sem maradtak utána. Tüskevár elnevezésű vár tüskebokrokkal keretezett nyomait Segesden találjuk meg, míg a Tüskevár nevű település Veszprém megye nyugati részén, a Somlótól néhány kilométerre, a Torna patak mellett található. A hatszáz lelkes falucska régi neve még a Jenő törzsre utal vissza, s valóban tüskés növényekkel erősített sáncokkal igyekeztek védekezni a törökök támadásai ellen. Váruk azonban nincs.
A legközelebbi rom Somló hegyén található, a tatárjárás után emelték kőből, és igazán romantikus kirándulóhelyet jelent. A Kis-Balaton vidékének környékén létezik ugyan egy sziget, amit régen Vári dombnak vagy Várszigetnek hívtak, ahol a lelkes régészek még falak maradványait is megtalálták, fűvel borítva, az igazság kiderítéséhez azonban nagyon modern régészeti vizsgálatokra lenne szükség, no és arra, hogy megkérdezhessük az írót, pontosan mit is hallott-gondolt az elfeledett várról. Odamenni pedig, ahogy a fiúk történetéből jól tudjuk, Matula nélkül nem tanácsos.
