Első ránézésre semmi különöset nem veszünk észre a képen. Csak egy fiút látunk, aki egy farönkön fekve pihen a vízparton. Mégis van benne egy apró részlet ebben az optikai illúzióban – mintha valami nem stimmelne a képen.
Bár elsőre talán furcsán hangzik, de amikor egy kis tál savanyú káposztát vagy egy korty kefirt teszel az asztalra, nem csupán egy ételt kínálsz fel – hanem egy több ezer éves tradíciót, amelynek gyökerei a világ szinte minden kultúrájában megtalálhatók.
Sokat elárul a Barbie-film berobbanásáról, hogy a premier óta telt házas vetítéseket adnak szerte a világon. A hazai mozikban rózsaszín ruhás lányokból álló sor kígyózik. Végül senki nem azt kapja, amit várt. De mégis mi a Barbie-film sikerének a titka?
Az emberfeletti bravúrokat felvonultató cirkuszfesztiválról hazafelé az óvodás gyerekek finoman megjegyezték, halálra unták magukat. Apával értetlenül néztünk egymásra: a műsor még felnőtt fejjel is látványos és merész volt, mi lehetett a baj? Aztán megvilágosodtunk: hát persze! Pókember sokkal nagyobb kunsztokat is játszi könnyedséggel hajt végre, mint a selyemszalagba gabalyodott néni 5 méterre a földtől védőháló nélkül. Superman sokkal magasabban úszik a levegőben, mint a néni, aki a hajánál fogva lógott a csillárról, a ronda, zöld Hulk pedig jóval izmosabb az erőművész bácsinál a porondról.
Tökéletes fogak, babapopsiszerű arcbőr, hullámos, dús haj és mesteri smink. Mindez már ingyen elérhető pár kattintással: igaz, csak a telefonunk galériájában, nem pedig a valóságban születik meg a vágyott küllem, de a közösségi médiában meg is teremtődhet a tökéletes perszóna. Valahogy így vész el az egyedi, önazonos megjelenés és az egészséges énkép korunk szépségideáljának oltárán.
Három könyv, sok-sok felismerés és egy beszélgetés. Nekem ez kellett ahhoz, hogy észrevegyem a „vakfoltjaimat”. Könyvajánló és interjú Török-Szabó Balázs filozófussal.
Május 30-tól elérhető a Netflixen Visky Ábel kreatív dokumentumfilmje, a Mesék a zárkából, amely nemrég nyerte el a legjobb magyar alkotásnak járó díjat a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. Súlyos testi sértésért, rablásért elítélt apák írnak benne meséket otthon lévő gyerekeiknek. Azt is nyomon követhetjük, ahogy a történetekből a stáb segítségével csodálatos animációs filmek készülnek – a fogvatartottak és gyerekeik, hozzátartozóik főszereplésével. Viharral küzdő halászok, a szüleit kereső malacka, túrógombóc, kolbásznak való sárkány és egy rejtélyes hatalommal bíró királyi fogsor. Képesek-e a mesék áthidalni a civil élet és a börtön világa közti szakadékot? Milyen változásokat indíthat el a közös alkotás élménye? A film kapcsán Fiáth Titanilla korábbi börtönpszichológussal beszélgettünk.
Hogyan jönnek létre és hova vezetnek társas kapcsolatainkban az eltérő valóságok? Ehhez hasonló kérdéseket boncolgat Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta az idei Pszinapszison.
A Tüskevár című könyv 1957-es megjelenése után, és a belőle készült, 1966-tól sugárzott sorozat oly mértékű érdeklődést ébresztett a Kis-Balaton élővilága iránt, hogy sokan Tüskevár romjait is keresni kezdték.
A forgatókönyvírók legtöbbször a valóságból merítenek, megtörtént eseményeket dobnak a papírra, vagy éppen az élet egy-egy pillanata ihleti meg őket a fikció megírására. Ritkább az, amikor a valóságot ihleti meg a film. Így történt például a Gettómilliomos esetében, mely éppen 10 éve ment a magyar mozikban.
Egy finn grafikus nem csak a hősnőket, de a hősöket is megmutatja hús-vér emberként.
Az 1995-ös eredetiben még nagyon távoli volt a jövő, de az új feldolgozásban már csak annak tűnik. A technika időközben balról előzte a sci-fi írók fantáziáját, és a hackerek ma már nem csak a számítógépeinkbe juthatnak be.
